augusztus 31, 2007

Ehhez a fenti reklámhoz tartozik egy történet (saját), és mindjárt világos lesz miért nem tetszik nekem:

Egy érdekes amortizálós történet (melyért köszönet az Extreme Digital-nak, valamint a For-Max szervíznek).

Tavaly vettem egy mp3-as lejátszót ajándékba az Extreme Digital-tól. Nem a legszarabbat, hanem valami olyat ami még megfizethető de nem az olcsó szar.
Fél évig kellemesem használta az ajándékozott, amikor is elkezdett kidögleni a gép. Egy formázás elsőre megoldotta a dolgot, de menthetelenüól romlott a kicsike állapota, szervízbe került. Még időben, a garancia jejárata előtt. Egy hónap után kiderült hogy nem javítható, ezért felajánlották, hogy kicserélik.
Egy gyors keresés a neten, a cserekészülék máshol pontosan 5600 Ft bruttó, ez a gép tavaly volt 13,5e. Értékarányosság ide vagy oda, felhívtam őket.
Innentől érdekes a történet.

Az első érv az volt, hogy ha ilyen olcsó dolgot vesz az ember, akkor miért várja hogy egy évig működjön. Ráadásul a garancia már majdnem lejárt amikorra szervízbe került.

Rövid egyeztetés után megpróbáltam az engedékenyebb oldalt. Rendben a csere, de a friss készüllékre adjanak garanciát. Na ezt már nem, hiszen a másiknak lejárt a garanciája.
De tudomásom szerint a szervízben töltött idővel csak a javított készülék garanciája hosszabbodik, ha újat adnak, akkor annak friss garanciája lesz.
Elmesélte, hogy az Európai Unióban a magyar jpogszabályok már nem érvényesek (mi a szösz?), és az uniós szabályoknak ők mindenben megfelelnek, ez így helyes eljárás.

Itt taktikát váltottam, megpróbáltam azt, hogy a családtag (aki ott volt a közelben, és arra várt hogy visszamehessen - szegény megajándékozott), szóval jeleztem hogy vennénk egy frissebb és drágább modellt a kipurcant helyett, annak az árnak a beszámolásával (tudomásom szerint ha csere nem megoldható a garancia időszakán belül, akkor beszámítással vagy pénz vissza megoldással lehet orvosolni a dolgot - vagy tévedek?).
Itt jött a történet legszebb csavarja. Számolt, majd közölte, hogy másik gépbe ennek a vételi árnak a 20%-át tudják beszámolni csak, Vagyis potom 2.680-at.
Amikor hümmögtem, akkor megkérdezte, hogy tudom-e, hogy az autókat is amortizálják.

Eljutottunk oda, ahonnan nincs megoldás. Ekkor megkérdeztem, hogy a For-Max hogyan került a képbe? Ugyanis a vásárlás az Extreme Digital-nál történt. Ők a szervíz, és joguk van cserekészüléket adni, hangzott a válasz.

Egy izgalmas fordulata a beszélgetésnek az volt, amikor beleegyezett (szerinte a törvényt megszegve), de beígért három hónap garanciát az új cuccra. Jeleztem neki, hogy a törvényt nem lehet azzal megszegni hogy kedvezményt ad, azzal viszont igen ha megtagadja azt ami jár. Ráadásul valami mégiscsak gázos ha elkezdünk alkudni....

A végkifejlet az volt, hogy a telefonban a csereketyerére ígértek 3 hónap garanciát. Ezt a rokon kislány kérte, de minősíthetelen hangnemben közölte egy hölgy vele, hogy a kollegája csak jófej akart lenni, ezért ígért ilyet.

Nos igen. Innentől jönnek a kérdések:
- vajon mennyire rugalmasak az uniós jogszabályok, és mennyire nem érvényesek a magyar jogszabályok Magyarországon?
- Milyen fura helyzet az amikor alkuképes a garancia?
- Cserekor nem új garanciát kap a vevő?
- amortizálódik a termék (és apénzem nem inflálódik?)
- honnan veszik azt, hogy 80%? Leírva valahol?

És a tanulság:
- szar cuccot szar helyről nem szabad venni
- arra játszanak, hogy ennyit a dolog nem ér meg sok embernek, vagyis kőbunkók, és ez még anyagilag is kifizetődő. Ráadásul nemlétező jogszabályokkal kavarnak.
- Többet sem az Extreme Digital-tól, sem a For-Max-tól nem vásárolok, és mindenkit megpróbálok lebeszélni. Hiba lenne. Akkor inkább a fekete import, arra sincs érvényesíthető garancia, de legalább olcsóbb.

Nincsenek megjegyzések: