július 18, 2009

(M)ilyen országban élünk?

Egy kicsit elmaradt a blogolás, pedig témát adott az élet rendesen.
Néha ránázek az országunkra, és azt látom, hogy hozzánk képest a legaljasabb banánköztársaság is fejlett demokrácia, és a dolgok jól mennek...
Hogy most min akadtam ki?
Kezdem.

Elsőként ott van a hír, miszerint Seres Máriának sikerült összeszednie a az országgyűlési költségtérítésről való népszavazáshoz közel 600.000 (hatszázezer!) aláírást, a népszavazást az Alkotmánybíróság elutasította. Hogy miért is? Mert drága és szeretett képviselőink megszavazták közben, hogy ez nem is költségtérítés (amit eddig ugye számla nélkül, bemondásra kaptak agyba-főbe), hanem bérpótlék).
Ez olyan mintha a falusi focimeccs alatt a hazaiak miután kaptak egy gólt, egyszerűen kihúznák a kaput a pálya szélére, és azt mondanák hogy már régóta ide akarták tenni, valójában az a gól nem ér. És a FÜGGETLEN bíró pedig nem fúj, és küldi el az anyjukba a csalókat, hanem szépen asszisztál. Az Alkotmánybíróságnak lehetősége lett volna megállapítani, hogy egy olyan törvényt amely éppen népszavazás előtt áll, azt nem szabad megváltoztatni. Nesze neked Alkotmány védelme, a választók joga ahhoz hogy kinyilvánítsák az akaratukat.
És azoknak mondom, akik hisznek abban hogy van még jószándékú és nem korrupt képviselő a parlamentben, összesen 340-en szavazták meg IGENnel a törvényt, 18-an voltak eléggé gerincesek hogy NEM-et mondjanak. De ők is inkább politikai manőverezésből, mert nemsokára kiesnek a parlamentből...

És itt egy kis jogi információ arról, hogy innentől miért NE bízzunk sem a Parlamentben, sem az Alkotmánybíróságban.

A másik vérlázító történet a bankokról szól. Én is kaptam egy levelet, amelyben a bankok törvényi kötelezettségükre hivatkozva felsorolják hogy milyen okok miatt emelhetnek majd a kamatokon, díjakon és költségeken (ugye, már a felsorolás is durva, ennyi féle neve van annak hogy fizetek egy hitelért).
Szóval kaptam egy levelet, melyben felsorolnak elfogadható, és erősen mondvacsinált okokat is arról, hogy mely feltételek VALAMELYIKE/BÁRMELYIKE teljesülése esetén ők majd emelnek.
Csak egy párat ide teszek a biztonság kedvéért:





















Ugye?

Emelhetnek akkor is árat, ha mondjuk emelkedik a banki szektorban dolgozók átlagkeresete.
Vagy ha emelkedik a postaköltség, vagy a posta vagy távközlési szolgáltató üzletszabályzatában változás következik be. (képzeljük el, amikor felemelik a díjakat, mert mondjuk a Posta a szabványméretű levél 30g-os súlyhatárát megemli 32g-ra).
Vagy emelkedhet az autóhitelem költsége, ha emelkedik a reklámköltségük. Röhej, hiszen olyan eléggé ritkán van amikor nem emelkedik...
Vagyis kötöttünk egy szerződést, de ők most ezt felülbírálják, és beleírtak mindent (jó hogy az időjárás nincs benne), és kvázi akkor emelik amikor akarják.
Arról egy mondat sem esik, hogy
- mi van akkor ha a sok felsorolt tételből pár a bank számára kedvezően alakul? Akkor csökkennek a költségek?
- Nincs benne hogy egyes tényezők milyen mértékben befolyásolhatják a díjemeléseket.

Na mindegy, hagyjuk, talán politikai pályán (és nem a törvényesség vagy az etikusság okán!) Bajnai beleszól, és mégiscsak visszavonják a bankok ezt a röhejes felvetést...

De legalább átment egy olyan törvény, miszerint az önvédelem esetén nem kell mérlegelni, kitérni, stb. Ez is röhejes dolog volt, hogy ha valaki éjjel betört a lakásba, akkor majd én mérlegelek hogy akkor jogos-e megvédeni magam, és mivel.
Legalább annyi lesz mostantól, hogy jogos felindulásból puffanthatom le azt aki betör a lakásba mialatt alszunk. Én szóltam.

Persze az is megérne egy elemzést, hogy vajon miért, és miért most született meg a törvény? Mert az emberek biztonságban érzik magukat, vagy mert nem?

Szerintem ez lenne a helyes hozzáállás:

1 megjegyzés:

balazs.szemes írta...

Nem akarlak elkeseríteni, de a kitérés annyi volt csak, hogy közvetlen hozzátartozóval és ittas személlyel szemben, ha lehetséges volt, akkor kellett kitérni.

Az arányosság viszont továbbra is megmarad, nem lőheted le a betörőt (illetve börtön jár érte)