április 21, 2005

critical mass
Kritikus tömeg. Ezt a kifejezést - ha jól tudom - a fizikában használják. Amikor a mennyiségi változás minőségibe megy át. Erre gondoltak a bicajosok is.

A Critical Mass név története

A Critical Mass név Ted White 1992-ben készült Return of the Scorcher című dokumentumfilmjéből származik. A kerékpárosokról szóló film egyik jelenetében George Bliss egy tipikus kínai helyzetet elemez, ahol a bringások nem tudnak átkelni a kereszteződésen a folyamatos keresztirányú autóforgalom miatt. A lámpa nélküli csomópontban folyamatosan gyűltek a várakozó kerékpárosok, míg számuk elég nagy lett ahhoz - elérte a kritikus tömeget ahogy Bliss fogalmazott - hogy mindannyian egyszerre elindulva sikeresen átkelhessenek elállva az utat a keresztben közlekedő autók elől.

Holnap felvonul majd egy párezer bicajos a városban. Ott, ahol semmibe veszik a bicajosokat, most ők lesznek többségben. Az autósok persze idegesek lesznek a dugók miatt, de egyszer el lehet viselni nem????

Teljesen egyetértek mindenkivel aki kitolja a drótszamarat, és végre egyszer nyugodtan kerékpározhat a városban. Ahol a maradék 364 napján életveszély. Mert nem nézik embernek a bicajost.

Magam is találkoztam olyan autóssal, aki úgy vélte, nincs joga a bicajosnak az úton közlekedni. Hogy miért is, arra nem volt válasza. Mert ha az erősebb kutya b*szik, akkor a kamionosok nyertek, az autósok pedig mehetnek a sunyiba. Én kerekezek és autózom is. Szimpátiám a tietek, én nem fogok dudálni! :-))))

És ez már nem csak erről szól. Szól arról is, hogy a civil társadalom a saját kezébe veszi az érdekei érvényesülését, tesz valamit. Nem csak fikázik ha mások tennének valamit. Hanem tesz.

április 18, 2005

tatoo

No, ez a téma már sokkal jobban tetszik. Szép tetkók.
Ti mit gondoltok? Mekkora tetkó és hová a legszebb egy gyönyörű női testen?
Szerény személyemet egyáltalán nem zavarja, nekem tetszik - ha megfelelő helyen, ügyesen van elhelyezve, és legfőképpen nem hivalkodó.
A világ tele van elképzelhetetlenül sok emberi butasággal.
Például ott van az a website, ahol a férfiakat arra biztatják, hogy egy fura eszközzel, és sok húzogatással meg tudják növelni a farokméretüket.
Most komolyan. Van aki ezt a baromságot elhiszi?

április 13, 2005

Ma reggel felkeltem, és egy kapszulában bekaptam 1000 mg E300-at.
A kávémba E951-et tettem. Közben beszippantottam egy csomó E941-et, vele együtt egy csomó E948-at. Ha a pontosan arányokat meg kéne becsülnöm, akkor azt mondom, hogy 21% E948, és 78% E941 volt benne, és a maradék 1%-ban ott van (tuti) egy kis E938 és E939 is. Mindezt az E941 betegség veszélye nélkül. Naná, hiszen nem vagyok nyomás alatt! :-)

Miért írtam ezt?
Sokadszor hallom a következőt:
Nézd meg mennyi E betűs adalék van benne! Nem veszek ilyet, biztosan mérgező!

Akkor nézzünk utána egy pár E betűnek:

E175 - arany
E174 - ezüst
E290 - CO2 - vagyis széndioxid
E152, E153 - carbon, vagyis szén

vagy a kedvencem:
E300 - L-aszkorbinsav - vagyis C vitamin

A többit ki lehet sasolni itt.

április 12, 2005

Ez egy cikk:

Fittyet hánynak a KRESZ-re a képviselők

Ez pedig egy vélemény. Olyan vélemény, ami nekem nagyon tetszik :

Hé, paraszt!

április 10, 2005

Respect the mailman!
Barbie goes to Jamaica

barbie
Mennyi az idő?

Example

Nézd meg itt. Human clock project. Minden perc egy másik kép. Nagyon jóóó!
Tricks of the Trade

"A tip for listeners: when having a call-in contest, radio hosts prefer winners who sound excited. So if you call a station and sound fun, there's a better chance of not only winning but getting on air as well. The whole "caller 9" thing is mostly a filtering trick, allowing the host to tell boring-sounding people "you're caller number 7, sorry."
Mindenféle ügyes sajtóreklámok:

gumi
Online átváltó.
Szinte bármit bármire.
Milyen magas a legmagasabb piramis?
Mennyi az ember testfelülete?
Mennyi a világegyetem sűrűsége?
Mennyi a frekvenciája a delfin szonárnak?
Mennyi a dollár bankjegy vastagsága?

Ezekre (és még ezer kérdésre) a válasz megtalálható itt.
Itthon is egyre több ilyen hirdetés látok. "Dolgozzon otthonról!" "Naponta 10.000 Ft, írjon! stb, stb, stb. Íme egy történet (ugyan az egybesült álmokból). Szerintem a hazai történetek nagy része nem különbözik ettől.


herba
Hogyan kell penny pénzérmékből "várat" építeni?
Hát így:


penny

Vagy így:

penny
419 és scambaiting

Mit jelentenek ezek?

A 4-1-9 a nigériai büntető törvénykönyv idevaló fejezet, amely bünteti az ilyen típusú átveréseket.
Az átverés ügyes. Küldenek egy levelet, hogy örököltek/lehetőségük van hozzájutni/el tudják lopni/stb. egy nagyobb összeget, és ebből odaadnak neked pár millió dollárt. Csak oda kell utazni, aláírni papírokat, stb, stb, stb. A végén minden tízezerből van egy idióta aki a pénzét beáldozza (ugye milyen a kapzsiság?) és odautazik. Onnantól már bukta az ügy, ha szerencséje van, élve megússza.

Vannak más formái is az átverésnek, mondjuk hogy vásárolnának valamit tőled, és többet is fizetnének a nem létező ügyfelük nevében, ha a jutalékot odaadod. A végén a jutalék ugrik, de neked nincs bevételed.

A scambaiting nem más, mint az ilyen szemét gazemberek idejét lefoglalni ügyes - és gyanútlannak tűnő - levelezéssel, addig sem másokat vágnak át.

Hogy hogyan? Itt egy oldal, itt leírják mit kell tenni.

Én is minden nap százával kapok kéretlen leveleket.
Szépen szűröm őket, a maradékot meg törlöm. De úgy tűnik ez egy véget nem érő viadal.
Vannak közöttük scam és pishing emilek is. Na azokat tényleg utálom!
Itt van egy srác, aki időt és fáradtságot nem kímélve elkezdte szopatni őket. De csúnyán!


Javaslom, havonta mindenki válaszon ki egy ilyen szemét disznót, és izzasszuk meg őket!

Utólag csekkoltam egy pár scam emilt (ezeket szépen elteszem, később lehet rajtuk jókat röhögni). Ha lecsekkolod a feladót ezen az oldalon (a SmartWhois részre kell beírni az IP címet ahonnan jött), kiderül a turpisság. Mondjuk hogy az holland lottó nyereményről szóló értesítés Thaiföldről jön, vagy az eBay
accountomról szóló levél mondjuk egy francia szerverre mutat...

Ha már itt tartunk. Szerintetek hányféleképpen lehet leírni azt hogy Viagra?
Egy srác szerint a megoldás:
600,426,974,379,824,381,952
Hoppá. Azért van erre szükség, mert sokan szűrik a leveleket erre a szóra, és olvasás nélkül megy a kukába ha benne van a szó. (vagyis meg kell tanulni levelet írni emberek! Ugyanis ha a barátnőnek a céges emilcímére küldetek ilyen szavakkal emileket, van rá esély hogy soha nem ér oda....)

Vannak értelmes feliratok is falakon.
Íme egy pár belőlük. (vigyázat, vannak hülye mondatok is közöttük!)
Ja, küldjön már valaki Budapestről is nekik egyet!

walls

április 09, 2005

A MOL bejelentette, hogy emeli a benzinárakat, mert a nyersolaj ára is folyamatosan megy felfelé. (ezen a héten ez a második emelés, összesen 11 Ft-tal emelték eddig)
A baj az, hogy a költségek növekedése többszörösen nem igaz.
Először is, a nyersolaj ára négy napja csökken.
A forint pedig erősödik.

Plusz, íme egy idézet:
A magyar Autóklub próbapert indított a Gazdasági Versenyhivatal ellen a MOL árképzése miatt. A per során a tisztességes gazdálkodás és ármegállapítás kérdését boncolgatták. A MAK keresete azon a tényen alapult, hogy a MOL üzemanyag forgalmazása során olyan árakat állapít meg a nagy- és kiskereskedelemben egyaránt, melyeknek valódi ráfordításaihoz bevallottan semmi köze. Azaz vasúti költséget számol vezetéken érkezett benzinért (kőolajért!), amit nem a nyugati tőzsdén vásárolt, de annak árával számolt. Nem kész benzint, hanem olcsóbb orosz vagy hazai kőolajból – a nyugati munkabérköltség 1/5-é-ért itthon előállított terméket forgalmaz. Ezt úgy számítja, mintha a nyugati tőzsdén kész benzint venne és vasúton szállítaná haza. A MOL ebben a földrajzi környezetben kizárólagos kőolaj lepárlási lehetőséggel rendelkezik, ezért nem mindegy, hogyan alakítja ki árait saját hasznára és a fogyasztók kárára. A pert az Autóklub megnyerte! Ezen ítéletnek rendkívüli a jelentősége. A Legfelsőbb Bíróság ítéletében kihangsúlyozta, hogy a MOL árképzése mekkora hatást gyakorol az egész magyar gazdaságra. Mi magyar állampolgárok, autósok és autó nélküliek egyaránt azt hihetnénk, hogy a 2003. november 26-án hozott ítélet, melyről az ország legnagyobb civil szervezetének lapjából, az Autósélet 2004. januári számából vehettünk tudomást, megrengeti az országot. (Bizony meg kéne rengetnie gazdasági életünket!) Ezzel szemben – egyetlen tv-adó aznap esti híradóján kívül – sem az elektronikus, sem az írott sajtó egy szónyi, vonásnyi figyelemre sem méltatta a hírt mind a mai napig. Így a média hallgatásával maga is hozzájárul ahhoz, hogy az ügy elkendőződjön, az eljárás elhúzódjon. Mi pedig tovább fizetjük a térség legmagasabb árát nem csak benzinben, de a kenyérben, ruhában és minden másban. Kinek az érdeke ez? Vajon hány magyar nagy – és kisrészvényese lehet a MOL-nak és milyen százalékarányban, akik nyereséget könyvelhetnek el maguknak? Vajon megéri-e az ország (tízmillió ember) gazdasági helyzetét akár a legcsekélyebb mértékben is rontani (hagyni) kevesek tisztességtelen hasznáért? 2003-ban a MOL története legnagyobb nyereségét érte el."

Mi történt erre? Bejelentik, hogy még ez sem elég, feltehetően lesz még a benzin 300 Ft körül.
A MOL nyeresége pedig... Naaa.... A versenyhivatal sem tudott mit kezdeni az olajcéggel.
Íme a GVH indoklása.


A MOL Rt által alkalmazott üzemanyag nagykereskedelmi árak és a számított importár viszonya. (1997-2000. I-VII. hónap)

Időszak Nagykereskedelmi lista ár
(számított importár = 100)
Motorbenzin Gázolaj
1997. 97,2 94,8
1998. 95,6 94,8
1999. 94,8 94,0
2000. I-VII. hó 92,4 96,7


A MOL Rt által alkalmazott kiskereskedelmi árrés

Időszak Motorbenzin ( Ft/liter ) Gázolaj ( Ft/liter )
1997. január 6,82 4,70
1998. január 8,42 6,90
1999. január 9,82 7,70
2000. január 12,29 9,77
2000. július 12,62 10,10


Közben Magyarországon az egyik legmagasabb az üzemanyag adótartalma.
Ráadásul az adó is adózik. Számoljon aki akar, hogy hogyan lesz 1€ feletti a benzin ára.
Mondjuk az vajon törvényes, hogy a jövedéki adó is alapja a 25% forgalmi adónak???

Basszus, eljön az idő, amikor tényleg bicajjal fogunk majd járni. Mert úgy tűnik Magyarországon a helyváltoztatás luxustermék lett.


A világ érdekes. De sajnos nem láthatjuk az egészet, csak a médián keresztül.
És a média - hogy miért, azt most hagyjuk - furcsán egyoldalúan mutatja számunkra a világot.
Elkezdjük elhinni, hogy egyre több baleset történik a repülőgépekkel. Közben a tény az, hogy egyre több hírhez van már képanyag. Mert a televíziók nem szeretik az olyan híreket amihez nincs kép. Így egy komoly történés helyett elsőbbséget kap mondjuk az, hogy egy amerikai 90 éves ejtőernyősnek nem nyílt ki az ernyője, de aztán mégis. húúúúúú.

Arra is felfigyeltem, hogy ha egyetlen médiát böngészgetek, elkezd a világ beszűkülni. Mert nem látom kívülről magunkat. Meglepő, de ha valaki a Magyarországon megjelenő angol nyelvű lapokat és a magyar sajtótermékeket párhuzamosan olvassa, esetleg elkezd kételkedni abban, hogy ugyanazon országról írnak-e benne.

A világot láttatni engedi az internet. Mert elolashatjuk azokat a független (nagy hálózatoktól független) híreket is, melyeket sok nagy kormány "közellenségnek" tekint. Mert ők ki merik mondani ha egy újságíró (majdnem) meggyilkolása szándékos volt, nem pedig baleset. Vagy mert mernek egy másik szmneszögből tudósítani, mást sugallani "mint a világhatalmak szerint kéne". Tessék böngészni! Az egyik kedvencem az Aljazeera.
tzunami
Összeesküvés elméletek voltak, vannak, lesznek. Még akkor is ha egy csomóról később kiderül hogy hülyeség az egész. De pár elmélet tovább él, és az is lehet hogy igaz.
Csoda lett volna, ha pont a decemberi tzunami lenne kivétel. Izgalmas olvasmány az erről szóló weboldal, hiszen olyan kérdéseket is piszkálgatnak amiket a média egyáltalán nem volt hajlandó. A site szerint a tzunami nem természetes jelenség volt, hanem egy óriási termonukleáris bomba a tenger fenekén. Mert hogy a rengéshullámok pontosan ugyanúgy néznek ki:

rengés


Többek között érdekesnek találják, hogy a földrendés nem okozott komoly károkat az épületekben annak ellenére, hogy ennél kisebb földmozgások teljesen elpusztítottak már városokat.

Egy másik "bizonyíték", hogy a Diego Garcia amerikai haditámaszpont (valahol az Indiai Óceán közepén, A Maldív szigetek alatt) semmi kárt nem szenvedett. Pedig a legmagasabb pontja 8m...

diesgo garcia

Akkor összeesküvés elmélet kedvelőknek olvasmányok:
Why the March 8.7 Quake Did Not Cause a Tsunami
Did New York Orchestrate The Asian Tsunami?
Hard Proof That Asian Tsunami Was a War Crime
video
Tzunami - (francia nyelvű oldal)
Tsunami in Indonesia


A francia oldal olvasásához ajánlom az Altavista Babelfish fordító oldalát.

április 02, 2005

Van nekem egy blogom. Ez. De van egy másik is, amiről amikor elkezdtem, nem is tudtam hogy igazából olyan blogféle. Azért csak féle, mert nem írok, bele minden nap.
De írok bele érdekes dolgokat, véleményem van a világról. Meg a benne levő emberekről is néha. Mint például most. Írtam a peta- és microsztárokról, meg a beszólás szabadságáról.