december 16, 2007

Picipuha

Az állam szeretné megújítani a MS szerződést (lejárnak a licenszek az állami és közoktatási szférában, és
bizony az állam nem engedheti meg magának a lopott licenszeket).
Hiller István (csak én olvasom állandóan félre ezt a nevet?) szeretne ennél sokkal nagyobb megállapodást. 200.000 gépen jár le a licensz, ez most 5 milliárd forintba kerülne az államnak. Vagy legyen demagóg, és mondjam azt hogy Magyarországon minden lakos dobjon be 500 forintot a Microsoft kasszájába?

Na, akkor egy kis matek. 25 ezer forint per gép. Ez ahhoz képest nem is sok, hogy ebben benne van az oprendszer és az Office progik. Ma (ha jól tudom) a friss oprendszer (csak erről lehet szó) mondjuk 200 dollár (olyan 36 ezer forint), az Ultimate pedig 400 dollár (vagyis olyan hetvennéhány ezres).
Az Office 2007 pedig 80 rugó. A kettő együtt barátok között is 120 környékén van, vagyis a Microsoft ad laza 83% kedvezményt. Szóval erről nézve nem rossz.

Ha abból az irányból nézem, hogy a nyílt forráskódú vagy online ingyenes rendszerek ennél lehetnek olcsóbbak is, akkor bizony az 5 milliárdot lehetne másra is költeni.

De a pálya nem ennyire egyértelmű. A Linux (mondjuk a Vista helyett) nem olcsóbb. Hiszen egy megszokott rendszert kéne felváltani egy ismeretlennel. Ha viszont arra gondolok hogy a Vista megbízhatósága versenyez egy kínai gyártsú digitális hőmérőjével (annyit lehet benne bízni hogy mér valamit, a Vistában pedig annyira hogy látszik hogy fenn van), akkor mindjárt nem is olyan rossz választás a Linux. Ha tovább viszem, és arra gondolok hogy az Office 2007 akkor sem kéne ha ingyen adnák (egy kalap sz*r az egész, a Vistával notóriusan összeakad és ledől), akkor bizony az Open Office vagy mondjuk a Google Documentumok egyszerűen nagyszerű választás lehet. De van még a pályán rendszer aminek a kezelését egyszerű elsajátítani, és legalább ingyenes (ja és magyarul fut).

Aki ellenzi az offline rendszereket (mert mi van ha ledől a net), annak üzenem, mi van ha ledől a Vista? A nnet hamarabb feláll mint amennyi idő alatt a Vista.
Ja, és hogy hány régi nyomtatót és öreg perifériát kéne kidobni a Vista inkompatibilitás miatt, arról ne is beszéljünk. És hogy mennyi milliárd kéne hardver fejlesztésre hogy egy ilyen erőforrásigényes cucc csigalassúsággal, de elinduljon. 200.000 gép amelyből laza 150.000 olyan öreg (becslés), hogy kéne bele legalább plusz 1G RAM, valamint egy részük helyett friss gép. Tessék számolni, 150 ezer 1 G RAM bővítés és mondjuk 40.000 friss gép mi pénz? Elárulom, további 800 forint per lakos Magyarországon mindenki zsebéből...

De akkor mi a megoldás? Hááát, szerintem vegyes rendszerek. Nem lehet mindekit rákényszeríteni egy friss oprendszerre. Mert aki megszokta a picipuha-t, annak az Ubuntu neve is hányingert okoz.
De mondjuk az Office helyett bizony könnyen kezelhető és megtanulható a Google Dokumentumok. A közoktatásban pedig a fiatalok nyitottak, ráadásul nekik jót is tenne ha találkoznának több oprendszerrel is. Megkockáztatom, de látniuk és használniuk kéne Macintosh gépeket is. Hogy amikor céget vezetnek, vállalkoznak, vagy otthonra vesznek majd gépet, bizony tudják hogy melyiktől mire számítsanak. A kormányhivatalok pedig maradjanak Winfos alatt. Ők megérdemlik a Vista-t.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

"Mert aki megszokta a picipuha-t, annak az Ubuntu neve is hányingert okoz."

Már bocs, de az Ubuntu miért okozna hányingert? Ugyanolyan szó, mint a bármelyik más. Vagy hányan tudják, akik Xp-t használnak, hogy az Xp-t mit is jelent? Csak neve alapján megítélni valamit elég nagy hülyeség szerintem.

Raha írta...

Igen, ugyanolyan szó. Csak annyi különbséggel, hogy "nem elegáns". Ezt nem én találtam ki, állítóélag az elterjedésének legnagyobb gátja a név maga.
Sajnos. Nem szidtam az Ubuntu-t, csak arról van szó, hogy aki a picipuha világban jól és biztonságban érzi magát, azt nehezen lehet majd rávenni egy kis "kalandozásra".
És valóban, a neve alapján megítélni valamit hülyeség. És mégis, a világ ilyen. Ha bemutatkozol és Ubul vagy Ödön a neved, máris másként néznek rád...