június 28, 2005

A főpolgármester hamarabb ér be a munkahelyére

Ennek a hírnek természetesen örülünk. Mondjuk ha harabb érne be dolgozni, az sokkal jobb lenne.
Valóban, én is észrevettem, hogy egyes helyeken könnyebben lehet közledeni, melynek két alapvető oka is lehet:
1, Nyaralni mentek sokan, ez kicsit lazít a közlekedésen
2, A dugók az egyik ponton megfogják a forgalmat, és azzal nem kapcsolódó területeken ideiglenesen kisebb a terhelés.

DE: ezzel nem kéne vakítani a népet! Ennek két oka is van:
1, Aki dugóba kerül, majd elolvassa ezt a cikket, az a következőket gondolja: "A jó édes <>$^@%&$@*($!!!!!!!!
2, Aki ezt beveszi, annak elég lenne egy sport szeletet ajándékozni, annak is örülne.

Természetesen akit zavarnak a kátyúk, vagy a futóműgyilkos fővárosi utak, azok most örüljenek, hiszen javítják az utakat! Ez így is van. De azért vannak olyan részek - és maga a munka ütemezése - ahol a józan ész azt diktálná, hogy
nem egyszerre, sokkal gyorsabban, és hatékonyabban történjenek meg ezek a változtatások.

Meg ugyan, építse már meg valaki az M0-ást!!!!
Kisebb lenne az átmenő kamionforgalom, fellélegezhetne a város.
DE: a 80 km/h atombunker betonlapokkal szegélyezett halálpálya felejtős!!!!! Rendes autópálya. Az igen.

június 26, 2005



Nem jó mindig komoly dolgokról beszélni. Legyen itt egy kis lazítás is.
Experimental

Ha már a politikánál és a reklámjuknál tartunk.
A reklámoknál törvények szabályozzák, hogy ne lehessen félrevezetni / becsapni / valótlant állítani. Ezért van a THM, a reklámokról szóló törvények tömege, a kötelező "kérdezze meg orvosát vagy gyógyszerészét", angolul disclaimer.

A politikában is be kéne vezetni ezt. Mondjuk a politikai hirdetések alá a következő szöveget javasolnám:
"A reklámban elhangó állítások alkalmasak a nyugalom megzavarására."

A politikai közlemények / ígéretek / kampányok alá pedig:

"A politikusok ígéretei őket nem kötelezik semmire. Ez a kijelentés nem minősül ajánlattételnek."
vagy
"A valósággal való bárminemű hasonlóság csak a véletlen műve lehet"

Van egy oldal a neten, a" Memory Hole". Ide olyan dolgok kerülnek fel, melyek:
The emphasis is on material that exposes things that we're not supposed to know (or that we're supposed to forget).
Vagyis olyan dolgokról van ott szó, melyeket nem kéne tudnunk, vagy éppen el kéne hogy feledjünk. Ahogyan a politikai ígéretek soha meg nem valósuló részeit is.

Nálunk is kéne egy ilyen oldal nem? Milyen szép is lenne szembesíteni a politikusokat a be nem váltott ígéreteikkel, valamint azokkal a tényekkel, melynek épp az ellenkezőjét állítják vehemensen!

Nem is olyan régen levelet kaptam.
Nemzeti 2005 Konzultáció-tól.





Kérdeznek, hogy mi tetszik, meg mi nem, sőőőt le is adhatom a válaszaimat adott helyszínen.
Helló, a reklámszakma ezen már régen túljutott, általában ilik a válaszlevelet bérmentesíteni!!!

Ráadásul a válaszboríték olyan méretű, hogy kettőbe kell hajtani a kérdőívet hogy belemenjen. Emberek, ez egy szakma, tessék odafigyelni! :-)

De ez nem reklám - mondhatja bárki.
Háát, vannak jelek miszerint mégis az. Mert ugye a nyerhetek egy VW Polo-t is a válaszaimmal. Igaz, saját pénzemen kell visszaküldenem. Kíváncsi vagyok mennyi adót fizet be az alapítvány, ugyanis soha nem egyértelmű - a Szerencsejáték Felügyelet aktuális hangulatától függ mennyi az annyi...

Politikai reklámról hallottunk. Politikai promóció sem ismeretlen fogalom. Mi a következő lépés? Garantált nyeremény a 2006-os szavazáson? "Minden vásárló (bocs) ránk szavazó kap egy baseballsapkát, és részt vehet a fődíj sorsolásán! Szavazz rám!"

Mindegy. Tudjuk mi is ez, bármennyire is Alapítvány. A FIDESZ kampányának része. Az Alapítvány forma több okból is előnyös. Az első az adózás. A második az, hogy ne kampánynak tűnjön. Összekacsintunk, mindenki tudja hogy csalunk egy kicsit, meg hogy hazudunk is egy kicsit. Pontosan úgy ahogyan a 10 milló magyar állampolgár. Rá vagyunk kényszerítve, különben éhenhalna a család. De a klasszikus kérdés: Vajon ki fizeti a cekket???

Nézzük meg! Az első keresés a www.domain.hu
Vajon kié a www.nemzetikonzultacio.hu?
A tulajdonos (hoppá, ez furcsa) az Algoritmic Kft. Ez egy számtech dolgokkal foglalkozó cég. Mondjuk ők csinálták a www.orbanviktor.hu oldalt is. Mulatságos néha beleolvasni a forrásba "View/Page Source". A meta tag-et is érdemes tanulmányozni, de ami ennél is izgalmasabb, az a Copyright rész. E szerint minden jog az Algoritmic Kft-t illeti. Találtam valamit???

<meta name =" KeyWords" CONTENT="polgári kormány,Fidesz,Fidesz-Magyar Polgári Párt,koalíció,nemzet,
Orbán Viktor,Orbán,Lévai Anikó,Lévai,polgári,Hungary,Magyarország,magyar,kabinet,választás,
választások,hírek,foci,labdarúgás,futball,Felcsút,magyarok"
>
<meta name =" Description" content =" Orbán Viktor honlapja">
<meta name =" ROBOTS" content =" ALL">
<meta name =" Author" content="Algoritmic Kft. - by jimmy">
<meta name =" copyright" CONTENT="Algoritmic Kft. (c) 2001, All Rights Reserved.">
Vissza a www.nemzetikonzultacio.hu oldalra. Van a forrásban egy érdekes hivatkozás, mely csak egy IP cím. Így néz ki: http://62.112.194.89/nemzetikonzultacio/
Nézzük meg ez kicsoda! IP cím alapján csak annyi derül ki hogy Budapest. De amikor beírtam a böngészőbe hogy
http://62.112.194.89/ akkor kiderült. Ez biza a www.fidesz.hu

A gond az, hogy ez a hivatkozás pont a kérdőív, amit kitöltve a személyes adataim eljutnak - hova is?
Az Adatvédelmi tájékoztató szerint:
Az adatok kezelője a Nemzeti Konzultációért Alapítvány (1052 Budapest, Madách tér 3.). Adatkezelési nyilvántartási azonosító: 01191-0001 (...) Az adatok technikai feldolgozását Jelinek Benjámin Gábor (1092 Budapest, Ráday u. 32.) az adatkezelés székhelyén végzi.
De ki ez a Jelinek Benjámin Gábor?
Van egy ilyen név (mondjuk annyira nem sűrű név, felteszem hogy sokan nincsenek ilyen névvel) a
FIDESZ-MDF-MKDSZ jelölési listáján 2002-ben (Egyéni választókerület jelöltek BUDAPEST IX.ker. 14.számú választókerület), de a Budapest Portál-on is fenn van.

De emberünk feltűnik más helyeken is. Például a Polgári körök rendezvényein mint házigazda, vagy éppen A Ferencvárosi Önkormányzat Egészségügyi és Szociális Bizottságában mint külsős tag.

Egy igazi mindenlébenkanál ember lehet a srác. Mert ugye adatkezelő szakember, Egészségügyi szakember, politikus és minden egyszerre.

Szövevényes dolog ez a politika. Alapítvány, reklám, promóció, adatkezelés, direct mail, mindenféle ismeretek szükségesek. Ráadásul el kéne rejteni az összefonódásokat is, de erre már kevesebb energia jutott...
2005 június, Magyarország. :-(
Az amerikai emberek - egy része - hazafias kötelességének tekinti, hogy néha elégessék az amerikai zászlót.
Érdekes dolog az óceán erről az oldaláról nézve. De ott ez nem furcsa. Egy próbát megér a Google-n.
Beírod hogy burning the american flag és laza 1.4 millió találatot kapsz.

És a dolog ideológiája is érdekes:

"Flag Burning is our Patriotic Duty

There comes a point when the citizens, Acting as the Fourth Branch of Government, have a duty to their country to rise up and slap the government down when it gets out of line. We must never forget that the government exists for only one purpose, and that is to serve the people. That the government and the courts derive their powers by the consent of the people, and that the government has a duty to put the Will of the People above it's own self interests. When the government fails, it is the duty and the responsibility of the people to put the government in it's place and let the government know that it is, in fact subservient to the people.

Our forefathers did not fight and die to preserve the flag, but rather they fought and died to protect our right to burn it, just as our founding fathers did to the British flag. The burning of the flag is an act that asserts the right of the people over the government. The denial of the right to burn the flag is the assertion of the government to rule the people. America is ruled by the people, not the government, and it is in fact our patriotic duty, at this juncture to assert that duty."

az interneten.Ezt a jogot szeretnék most elvenni tőlük. Érdekes lesz, hiszen máris eléggé felfűtött a vita az interneten. 1 2

Ha sikerül megvívni a csatájukat a zászlóégetőknek, (és marad az égetés lehetősége mint állampolgári jog - szerintük kötelesség), akkor akár mi is elkezdhetnénk nem? Nem a zászló mint jelkép megszentségtelenítéséért, hanem egyszerűen jelezni a politikusok felé, hogy nem a zászlóért küzdöttek emberek, nem a zászló az amiért ezt tették sokezer éven keresztül, hanem az emberek maguk, az országukért, a szabadságukért.Vagy - talán - azért a jogért (így gondolják az amerikai zászlóégetők), hogy elégethessék a zászlót akaratuk szerint. Mert ez egy szabadság, a szólás és véleménynyilvánítás szabadsága. Nekem ez tetszik.
Pontosan úgy, ahogyan a politikusok sem a bohóckodásért vannak (amit a parlamentben nap mint nap látunk), nem a pártokért (talán esetleg azokért az értékekért amit a párt képvisel), nem önmagukért, ők nem vezetői enek az országnak, hanem megbízott tisztségviselői megfelelő döntési joggal. DE NEM VEZETŐK!
Mondjuk azt, hogy legjobb esetben szolgák (miniszter) mely feladatot a mi pénzünkből fizetve, értünk felelősséggel KÉNE megtenniük.Minden reggel azzal felébredve, hogy ma is tehet valamit azokért akik megválasztották. Utópia. de miért is?

június 25, 2005

Végre!
Eddig csak az Egyesült Államokat lehetett böngészgetni a Google Maps oldalakon.
Már Budapest is megvan! :-)
De más érdekességeket is meg lehet találni, mondjuk például a gizai piramisok így néznek ki az űrből:

június 24, 2005

kiccsaj meg a malac
Rendőrökkel nem illik szarakodni. Főleg akkor nem, ha igazad van.
Mert még megjárhatod, és kifogásaidra egyszerűen bezsuppolnak egy cellába.
Mert Magyarországon ilyenek a viszonyok. JQA

június 21, 2005

Ropi. IGEEEN!
Régmúlt gyermekkorom csemegéje. De régen is ettem már!
A zindexen tesztelték a hazai márkákat. Furcsa módon a tecso nyert, de ettől a ropi akkoris ropi!

június 19, 2005

Aranygiga valószínűleg ismert figura Miskolcon. Számomra egy pár perc kellemes kikapcsolódást jelentett az eddig ismeretlen sofőr története.

június 18, 2005

Fallikus logo-k versenye.
Hihetetlennek tűnik, hogy nem jönnek rá a tervezők, sem a megrendelők, hogy egy ilyen logo mennyire ciki...

anal

Vagy egy ilyen:

pcw

Vagy ez:

acc
A Vészhelyzet egy tuti kis sorozat. Legalábbis én szeretem.
Az életben is valószínűleg ilyen lehet. Egy magyar orvos klavija alól kiderül hogy nem.
Ennél sokkal durvább...

A cikk angol nyelven íródott. De azt hiszem megérné a fordítást. Nagyon kemény.
A hírnévhez sok minden kell.
Nem árt mondjuk szépnek lenni, főleg ha valaki fotómodell szeretne lenni.
De az sem árt ha valaki bevállalós.
last night

Egy újabb Photoshop verseny. Tuti képek!
11-58 Radio traffic is being monitored. Phone all non-routine messages.

Vannak a magyar rendőröknek rádió kódjaik?
Mondjuk tuti hogy van valami, de ennyi?
New York a 70-es években
70

és manapság

ma

Változott egyáltalán valami?

június 16, 2005

Mit csináljak ha megtaláltam a Pokol kapuját?
Egyszerű, fel kell tolni egy képet róla az Entrances To Hell oldalra...
1 2 3

Ezek itt párok, akiket a művész egyesített.

4 5 6

Ők pedig ugyanazon személyek, csak más életkorban.
Disappearing habitat. Metrosexuality. The proliferation of in-line skates. Men is in terrible danger. In fact he's rollerblading on the brink of extinction.
http://www.endangeredman.com
endangered men
Mentsük meg a férfit!
art of science

A tudomány művészete. Igen, ezek itt egyenként megfestett hangyák.

június 15, 2005

"Kérem, gondolkodjon el ezeken a dolgokon, mielőtt még egyszer ilyen ostobaságokat mond, főleg, ha azt egyenes adásban teszi. Ha pedig gyűlöl bennünket, hát az legyen élete legnagyobb orgazmusa."

Jujjdekemény!
breastmilk
A csávó annyira nem kispályás versenyző, hogy az anyatejet is bevette a megkóstolnivalók közé.
Igaz, neki a csokis változat jobban ízlett :-) (klikk a linkre, és keresd meg a Vol 5-öt)
Annyira belelendült, hogy a csomagolást sem hagyta ki a tesztből. Szerinte többféle csomagolásban is érkezik a nedű, mondjuk kompakt, félpintes megoldásban
halfpint
vagy a komolyabb, egygallonos kiszerelésben (szerintem ezt nálunk családi méretnek hívják)
gallon


Van a neten egy csávó, aki megkóstol dolgokat. Legyen az akármilyen gusztustalan.
Például legutóbb készített "börtönbort". Fehéret és vöröset is egyszerre. Hogyan?
Hát igazi börtönrecept alapján:
Végy egy kevés gyümölcslevet, gyümölcsöket (ami akad), paradicsomot, mazsolát, adj hozzá pontosan annyi cukrot amennyit be tudsz szerezni, és esetleg élesztőt. Jelzem, élesztő állítólag tiltott szer a börtönökben, szóval ha nincs, akkor valami penészes kenyér is megteszi. De nem szabad száraz kenyért használni erre a célra, legjobb ha mondjuk kicsit nedves marad. Mondjuk ilyen kenyér tuti:
bread

A legjobb a zaccos cuccost egy zokniba belekötni, és az egész valamit ügyesen elhelyezni, hogy a börtönőrök ne lássák, de ne is szagolják ki. Egy hét és kész a börtönbor.
wine
Valami ilyesmi lesz belőle. Van aki iszik is belőle. Bátor.


ac

Hogyan készítsünk 30 dolcsiból házi légkondit? Hát így.

június 11, 2005

Bakker!
Photoshop verseny.


photoshop verseny

június 07, 2005

A történet folytatódik. Útjavítás helyett sebességkorlátozó táblákkal javítják az utakat.
Levett tábla a Váci úton, majd rendőrök radaroznak egyből.
Sika, kasza, léc.