Fel fordult a világ. Már a (Nagy Tesó) Big Brother díj sem a régi.
Vagy mégis? Mindenesetre az idei díjat Péterfalvi Attila kapta, akinek feladata éppen a személyiségi jogok legharcosabb védelme lenne, adva hiszen mert adatvédelmi ombucman ő!
De nem. Ő megkapta a Big Brother díjat, vagyis kemény munkája ellenére a közvélemény úgy ítélte meg, hogy bekaphatja. Ez azért kemény arculvágás, különösen akkor, ha 3 évvel ezelőtt elődje Majtényi László pozitív elismerésben részesült.
Ha ebből nem tudja levonni a tanulságot, még politikus is lehet belőle. Ehhez híven gyorsan írt is egy levelet a szervezőknek, hogy mondják meg hogyan lehet írni a Privacy International-nak, hogy vonják meg a magyaroktól a névhasználatot. Egy igazi karakán ember! Ha valakinek nem tetszik, hogy miket tesz, ezek után megpróbálja legyalázni az ellenfelet - a helyett hogy magába fordulna, és kicsit elgondolkodna...
Ki gondolja komolyan, hogy az öltözők bekamerázásért kapta meg (csak) ezt a díjat?
Amióta hivatalában van, gumiként kezeli a jogszabályokat, egyes esetekben vár egy csomót amíg tesz valamit, míg a következő pillanatban azonnal intézkedik - ha a hatalom így kívánja... Kérem, javaslom a Tarot kártyát, és különösen a IX-es lapot. Hermit - remete
november 26, 2004
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése