július 30, 2005
Legalábbis Londonban és mostanában.
Egy srácot üldöztek civil ruhás rendőrők (mert elfutott), és csúnyán beledurrantottak egy tárat.
Később derült ki, hogy egyike annak a becsült félmillió embernek akinek lejárt (vagy sosem volt) munkavállalási engedélye. Ráadásul nem tőzsgyökeres londoni kinézete volt, hanem valami barnabőrű alak volt (tehát Ázsiai).
Igazából Jean Charles de Menezes volt a becsületes neve, rendes gyerek volt (ezt mondták róla), és nem volt terrorista. Ő volt ez első olyan ártatlan áldozat Londonban, akit nem a terroristák, hanem a rá adott válasz ölt meg. És lesznek még sokan. Sajnos.
El kéne gondolkodni egy kicsit. Mit is szeretnének ezek az aljas gazemberek akik robbantanak?
Meg szeretnék törni azt a világot, akik szemében ők alacsonyabbrendű lények. (ne kezdjünk bele hogy most ki mit gondol pontosan, miért, hogyan). A lényeg az, hogy a nyugati világ rendje ellen indítottak támadást. A nyugalmat, a biztonság érzetét célozzák. És a robbantásokkal lehet is.
Erre mit teszünk? Lereagáljuk, pontosan úgy ahogyan szeretnék.
Tényleg átadjuk a világunkat a terroristáknak?
Ezzel a reagálással igen.
Van ezzel kapcsolatban egy pár érdekes megállapításom a fentieken felül.
Amikor Balin robbantottak, minden ország (élükön az Egyesült Államokkal) utazási tilalmat rendelt el Indonézia felé.
De vajon miért nem rendelnek el az országok utazási tilalmat az Egyesült Államok felé? Hiszen ott többezer ember halt meg terrorcselekményben! Vagy az Egyesült Királyság ellen? Ott is százak haltak meg!
Vagy ez most akkor más? Ha a bomba Balin robban, akkor utazási tilalom, de ha mondjuk egy Ny-európai városban, akkor nem?????
A másik dolog, ez a bizonyos "Háború a terror ellen" dolog.
Nem hiszek benne. Valami olyan lehet mint a békeharc. Ez sem volt más csak paraszvakítás.
Kiderült hogy az Egyesült Államok megalapozott bizonyítékok és ENSZ felhatalmazás nélkül folytatott háborút Irak ellen. Azóta sem tud kikecmeregni belőle. Végeredményben - látszólag jó cél érdekében - de ugyanannyi (ha nem több) ember hal meg abban a nyomorult országban. Ott, ahol az emberek ugyanúgy élni szeretnének mint bármely európai vagy amerikai városban, államban. Csak nekik olaj van a talpuk alatt...
mobil PUK
riasztó
számítógép belépő
céges belépő
céges számítógépes belépő
hitelkártya telefonos PIN
ATM kártya PIN
online banking PIN
freemail jelszó
Ezek már legalább 20-30 belépőnév és jeszó kombinációt jelentenek.
Ezernyi jelszóval kell megközdenünk nap mint nap.
De ki a fene tud emlékezni az összesre?
Általában mindenki fog egy jelszót, és azt használja (szinte) mindenütt.
Ráadásul erre is emlékezni kell. Vajon ez az egy legalább biztonságos? Ki tudja?
Ez az oldal talán.
"A szemét rablók!" huh Szerencse hogy ilyen nálunk nem fordulhat elő.
Mert 360 Ft mégiscsak komoly pénz!
De azért ott is van akinek eszébe jut, hogy hogyan lehet ingyen utazni.
Gondolom a nagy többség - szokásosan - birka módjára fizet.
Észre sem veszik, hogy milyen gaz rablás áldozatai.
A lényeg, hogy vannak a XXI. századnak is Robin Hood-jai :-)
Mindent amit tudni szeretnél a fogápolásról és a lyukakról, de soha nem merted megkérdezni.
Vagy inkább soha senki nem foglalta össze ilyen klasszul.
július 29, 2005
- Házimozirendszer
- Fehér LED-es zseblámpa
- Zöld színű lézerpointer (nem piros, zöld!)
- mp3-as lejátszó (lehetőleg iPod)
- BlackBerry pda
- Sony PSP
- Swingline márkájú tűzőgép
- Dvd-lejátszó
- Távirányítású autó
- Lazy-Boy szék
Ezek egyikét kellett volna ma venni a sysadmin-nak!
Hiszen 1 2
És (utólag) itt egy klassz dal is hozzájuk!
There’s a guy who works in another room, or on another floor,
He’s the one you call, when your document ain’t there no more
he’s probably a boy, but he might be a girl, or something in between
he’s the only one in the office who knows what “PC Load Letter” means
He’s your system administrator
he’s probably into comic books
and you tremble in fear when you have to hear
one of his “what a dummy” looks
got a virus, lost your password, or you just can’t print
in an hour he’ll show up and then he’ll crouch and squint,
he’ll fight to save your files, he might be there all day
but sometimes he just presses “caps lock” and then walks away
but hey! Suddenly my password works! Hoooray!
Hooray hooray,
happy sys admin day
I’m gonna buy my guy a gift to say
“Having you around means I get to stay…
stupid, and uninformed…
and I can keep opening dot e x e email attachments
and forgetting my mother’s maiden name
and I can keep naming files with spaces and ampersands and colons
cause you’ll fix it all for me!
Ohhhhh!
I’ll give you a cake
I’ll give you a hug
I’ll buy the “world’s best system administrator” mug
just help me out,
system administrator
delete my “recently viewed websites” file
System administrator
restore my network settings so I can find my F: drive
system administrator
Uh… plug in my mouse
system administrator
piss him off and you’ll be fired by tomorrow morn
‘cause he’s the guy who knows that you were surfing porn
So don't forget to be nice to your
system administratooooooooooooor
Office guns.
Hoppá! Egy újabb érdekes agyament ötlet!
Az irodában található eszközökből hogyan lehet fegyvert faragni? Ötletes!
Don't try this at home!
TÉNYLEG VESZÉLYES!
Ilyet tud:
Pont az ellentéte a shoplifting-nek.
shoplift - bolti lopás
Most akkor mi is ez?
Egyszerű. Amikor nem lopnak a boltból, hanem becsempésznek valamit. Mondjuk olyan termékeket, amiknek megváltoztatták a csomagolását. Érdekes ötlet :-)
július 25, 2005
kisegér
savanyított csavart hering
kiskacsa
macskafarok
kukac
Ennyi (és még sokkal több) neve van ennek a kis karakternek:
@
Akár hiszed, akár nem, ez nem egy durva bemutatás. Simán csak azt jelenti hogy négy.
Abból a sorozatból, amely bemutatja hogy hogyan lehet 31-ig számolni egy kézen. Csak a kettes számrendszert kell hozzá érteni :-)
"Fetus, fish, squid - the lifeless bodies of these creatures appear eerily animate, even grotesque out of context. Yet the hands that hold them nurture as much as they expose, fingers curving around the tiny forms, even as they lift them gently up into the light."
Tamara Lischka
Vajon hányféle variációban létezik az M betű? Vagyis hányféle Meto logo van? Van inkább földalatti? Akkor most F betű kéne? Vagy Underground? Akkor U betű? Mindegy, a legtöbb helyen akkor is az M betű a jel, de logo-ként ezerféleképpen lehet használni.
Van akinek van otthon. Van akinek nincs.
Ez utóbbiaknak ajánlom játékszernek.
Ráadásul ezt nem is lehet "kifárasztani".
Bocs ha kicsit vulgáris, engem kizárólag a technikai része nyűgözött le :-)
Kígyó? Cápa? NEM!
Találd ki magad mi a világ 10 legveszélyesebb állata!
Annyit előre elárulok, hogy évente 2 millió ember öl meg!
Dívák és dívók tegnap és ma. Na jó, csak vicceltem, nem tudom mi a díva hímnemű megnevezése :-)
Szóval híres emberek - ilyenek voltunk tablója.
Házak, melyek egy kicsit kilógnak a sorból.
Én szeretem az ilyen megoldásokat, feldobja az embert a sok kockaépület között járva.
És végül is, miért ne?
július 23, 2005
Watch Me Change!
Akinek nincs otthon kit sasolnia öltözés közben (vagy már megunta), akkor itt egy virtuális maca, akit fel lehet öltöztetni, és átöltözik igény szerint tánc közben :-)
DIY - vagyis csináld magad intim betét.
Végül is, minek szennyezni a természetet eldobható dolgokkal?
Ez az oldal egy csomó további ötletet ad arra, hogy hogyan lehet otthon is megteremteni azokat a dolgokat amiket mi már csak üvegben/konzervben/piacon látunk. Tulajdonképpen igazuk (is) van.
RoBoCup 2005 Osaka
Mi is ez? Egy verseny a robotok és készítőik között.
Kétféle versenyszámban mérik össze tudásukat. Az akadályverseny, és a foci.
Igen, a foci. Kis robotok fociznak :-)
július 21, 2005
1969 július 16-án, egy napos szerdán kezdődött az egész.
A Kennedy Space Center 39-es kilövőkomplex A kilövőpadjáról elindult az Apollo 11 a Hold felé. 11 perc múlva már Föld körüli pályára állt a gép. Másfék kört tettek meg a Föld körül (gondolom céloztak egy nagyot :-), majd huss, elindultak a Hold felé.
Négy nappal később már ott is voltak. A Nyugalom tengere volt a leszállási pont (Sea of Tranquility). Délután 1:47-kor (keleti parti idő szerint) a "Lunar Module Eagle" levált a hordozóról, (Neil Armstrong és Edwin Aldrin a fedélzeten), míg Michael Collins-t hagyták hadd röpködjön orbitális pályán a Hold körül.
Délután 4:18-kor leszálltak.
Este 10:56-kor lépett Armstrong első emberként a Hold felszínére. Ekkor hangzott el a híres mondat:
"That's one small step for man, one giant leap for mankind."
(magyarul: Kis lépés egy embernek, egy óriási lépés az emberiségnek)
Megjegyzem, szerintem előre kitalálta :-)
Aldrin 19 perccel később lépett ki, ezzel meg is oldotta hogy az ő nevét csak véletlenül ismerjék az emberek...
Pár dolgot dolgoztak, kiraktak egy amerikai zászlót, melynek állása később ezernyi összeesküvés elmélet alapja lett (miért lobog ha nincs is szél a Holdon meg ilyenek). A lényeg hogy elmondásuk szerint ki van merevítve, de pont úgy hogy lobogni látsszon)
Ezek után Nixon felhívta a srácokat a Fehér Házból telefonon.
2 óra 32 perc felszínen eltötltött idő alatt elvégezték a dolgukat, majd szépen beszálltak és elpályáztak.
Másnap, vagyis 21-én 1:54-kor! A kitűzött zászlót a komp hajtóművei szépen le is döntötték :-)
Dokkoltak, majd elindultak vissza. Július 24-én 12:50-kor csobbantak Hawaii-tól délre a tengerbe, hazaértek.
A NASA részletes leírása alapján.
A Wikipedia még részletesebben írja le.
Állítólag amikor a NASA a küldetését szerette volna ügyesen megfogalmazni, akkor összedugták a sok okos buksijukat, és kijöttek ezzel:
"Put a few man on the Moon" - vagyis: Küldjünk fel egy pár embert a Holdra!
Később megmutatták ezt az űrhajósoknak, és ők nem voltak elégedettek. Ennek megfelelően megváltozott a küldetés:
"Put a few man on the Moon, and bring them back" - vagyis: Küldjünk fel egy pár embert a Holdra, és hozzuk őket vissza!"
A magyar média meglehetős visszafogottsággal adott hírt az évfordulóról. Eközben a Google külön holdtérképpel tisztelgett. Mondjuk tuti kell a térképüknek a reklám is, pluszban ügyesen a legnagyobb felbontásra zoom-olva nem a Hold látszik, hanem egy sajt felszíne. Ügyes.
Vannak még sztorik, ki tudja mi is igaz belőle. Állítólag csak amatőrök fogták és hallották amikor a kompba való visszatéréskor Armstrong a következőket mondta:
"Good luck, Mr. Gorsky" - vagyis: "Sok szerencsét Mr Gorsky"
Az irányítók azt hitték hogy a rivális oroszokra gondolt, de senki nem deríthette ki évtizedekig. De amikor felhozták a kérdést újra 1996-ban, Armstrong megválaszolta, mivel Mr Gorsky azóta meghalt.
1938-ban kisgyerekként a barátjával baseball-oztak, és egy erősebb ütésnél a labda átrepült a szomszédokhoz. Vagyis Mr. és Mrs. Gorsky-hoz. Amikor lehajolt a labdáért, kiabálást hallott:
- Szex? Szexet akarsz? Majd akkor lesz szex, amikor a szomszéd gyerek a Holdon sétál!
Szép történet, még is igaz is lehet...
július 12, 2005
Hogy mit csinálnak szegény nővel? Jó kérdés.
Nem aranyér műtét, nyugi.
Ráadásul nem betegség.
Sőt, szabad akaratából ment el kezelésre.
Szabad a gazda?
Záróizom fehérítés!
Ugye hogy hihetetlen?
Gigapixel képekről volt már szó.
Most egy olyat mutatok, amit képekből raktak össze gigapixeles képpé.
Van Gogh Starry Night c. képét szedték össze egy csomó (210 ezer) más fotót használva.
Valami olyan lehet mint az én Bali képem, amit a Balin készült fotóimból raktam össze:
(csak ez sokkal kevesebb képből áll, ezen is eltekert a gépem egy darabig...)
Volt már itt:
- human clock
- meg másmilyen
Most itt az Industorious Clock
De van egy másik, érdekes projekt is a neten: a streetclock