szeptember 30, 2005


Lehet közérthető módon Einstein relativitáselméletét elmagyarázni?
Bizonyosan, de nagyon komoly koponya kell hozzá :-)
Mindenesetre egy érdekes kísérlet itt.
Előre le szeretném szögezni, hogy szeretem a HVG-t, a könyveik között is sok érdekeset találtam már. De most kiakasztottak.

Előfizettem kedvezményesen 2 hónapra, eddig minden rendben. Jött az első példány, benne egy kártyával hogy Ügyfélpont meg minden. Uzsgyi, megnéztem, tényleg. Lehet regisztrálni, és innentől vásárolgatni. Ráadásul van egy könyv amit meg szeretnék venni.
Szóval regisztráció. Majd jön válasz, és akkor.

A válasz ezek szerint nem automatikus, mert reggel regisztráltam, és csak este jött meg. Sebaj, egy lépéssel beljebb! Klikk a linkre, kitöltés, GO. Visszajött valami válasz, hogy ez nem, mert a jelszó nem elég bonyolult. Jelzem, ha a mező mellé odaírják a szintaktikai szabályokat, akkor nem próbálkozom egy csomószor. A végén eljutottam odáig, hogy hibaüzenetek sora, de regisztrált, csak azt nem tudom milyen néven.
Egyáltalán nem vagyok komplett idióta, nem ez az első regisztrálásom, de bizony, ez valahogy elkeveredett. Mert volt olyan hogy a jelszó jónak tűnt, de a felhasználónév nem. A végén már olyan hibaüzenetek jöttek, amelyek keveredtek a szerver üzeneteivel, mezőkre hivatkozott, de az, hogy egy programozó milyen néven nevezi a kitöltendő mezőket, az engem nem érdekel....

Szóval semmi. Írtam egy levelet az ügyfélszolgálatra (ahonnan a regisztrációra a válasz jött), eddig nincs válasz.

Francba. Felmentem az oldalra, hoppá, lehet vásárolni regisztráció nélkül is. Nosza.
A kosárba nagyon nehezen lehetett csak beleimádkozni a könyvet (5-6 próbálkozás), majd jött a kicsekkolás.
Utánvétellel, köszönöm, GO. Ahogyan Mórcika elképzeli... Feljött egy html zagyva, semmi válasz hogy ok, meg akármi.

Most akkor:
- van egy ügyfélpont
- regisztráció egy mess, nincs megfelelően kidolgozva
- mögötte az emberi reakció lassú (neten egy nap sok)
- a vásárlás bug-os

Uraim, nem lett volna ilyen béta verziót kitenni. Így elriasztani lehet az embereket a használatától.

(Utólagos bejegyzés: Második próbálkozásra sikerült a vásárlás. Regisztráció még függőben. Várom a választ...)

szeptember 29, 2005


Shoot it!
Fel kell csak tölteni egy fotót, és virtuálisan szitává lehet lőni kedvenc közéleti személyiségünket. Vagy mondjuk tanárt, politikust, szomszédot vagy családtagot. Inkább mint a valós erőszak :-)


Van aki a vizet fotózza, van aki a füstöt.
Mások felhőket, van aki halakat.
Ezek a füstös képek azért nagyon jóóók!.
Van ott még egy pár.
A google a kedvenc keresőm.
Kedves dolgokat csináltak meg benne, például lehet számológépnek használni.

Ha mondjuk beírom hogy:
2^20 (kettő a huszadikon), akkor jön a válasz, hogy
1 048 576

De működik mértékegységváltóként is:
345mm in inch, és huss, itt a válasz, hogy
13.5826772 inch

Kiválóan műkszik pénzváltóként is:
23500 HUF in €, és kiderül hogy ez
94.7141467 €

Képes egy site-on belül is keresni:
shark, site:scubadiving.hu a képek keresése oldalon, és.. Na inkább nézd meg!

Nekem teccik :-)

Mindenki szeretne egy millió dolláros weboldalt.
Van aki már megcsinálta, van aki éppen dolgozik rajta.
De egészen tuti ötlettel - és ezt értékelem :-)
A weboldalon van összesen 1.000.000 pixel. Egy dollár per pixel, és máris megvan a milló dollár.
És veszik kérem!

(utólagos bejegyzés)
Mit hogy veszik! Másolják is! Íme, már a Wikipedia is foglalkozik a témával.
A Wikipedia nagyszerű találmány.
Írtam a google maps dolgairól is.
A kettőt össze is lehet kötni.
Lesz belőle Placeopedia.
Vagyis ami megmutatja, hogy hol születnek a cikkek.
Olyan jó lenne ha sok magyar jelzés lenne!

Sports Dignity.
A 100 leggyakrabban félrebetűzött angol szó.
Köztük a misspell, vagyis a "hibásan írni, (vagy félrebetűzni)" szó.
Ciki nem?

A törvények szerint - arrafelé Amerikában - ha egy fa kilóg az utcára, akkor a gyümölcse közkincs, megeheti aki akarja. Vagyis igazából annak jó, aki ezt nem engedheti meg magának. Talán mert nincs pénze vagy ilyesmi.
Erre egy lelkes kis csapat szervezgeti a térképeket, amelyekből mindenki megtalálhatja a neki tetsző gyümölcsöt.

Szép kezdeményezés!

szeptember 27, 2005


A végtelen macska projekt.


Itt vagyunk ismét a praktikus dolgoknál.
Egy számzáras lakat, bocs, betűzáras.

Megszületett az új irodai szlegszótár. Sajna még csak angolul.
Egy pár címszó:


404 - Someone who is clueless. From the Web error message, “404 Not Found,” which means the document requested couldn’t be located. “Don’t bother asking John. He’s 404.”

Blamestorming - A group discussion of why a deadline was missed or a project failed and who was responsible.

Cube Farm - An office filled with cubicles.

Salmon Day - The experience of spending an entire day swimming upstream only to get screwed in the end. “God, today was a total salmon day!”

Uninstalled - Euphemism for being fired. Also: decruitment.

Yuppie Food Coupons - Twenty dollar bills from an ATM.

Mi a túró? Hát igen. Nem mindig volt az észak odafenn. Igazából az északi féltekén alakult ki, amikor a hajósok az Északi Sarkicsillagot és az iránytűt elkezdték használni. E logika alapján Délkelet-Ázsiában akár így is használhatnák.

Pluszban ugye mi úgy ismerjük a világ térképét, hogy a bal szélen Amerika, a jobb alsó sarokban Ausztrália. De nekik más a "világ közepe".

Milyen automatákat ismerünk?
Lehet kapni gépből vonatjegyet, cigit, üdítőt, szenvicset, kotongumit, akár virágot.
Mit lehet ebből a műfajból kihozni? Hááát, rengeteg lehetőség adódik még:

Például bogarat. Szárazjeget. Használt női alsót (aromazáró csomagolásban), de lehet szárazjeget, vagy szinte akármit.

Szeretem a praktikus dolgokat. Igaz, ezernyi praktikus de felesleges dolog van a kezünk ügyében, de ami praktikus, az mégiscsak valami. Ennél a cégnél itt egy csomó konyhai eszköz, pár közülük nagyon tetszik :-)

Egyszer meg kellett történni ennek is.
Összeházasították a sishi-t és az ízléstelen japán babák világát.

szeptember 22, 2005

Megint Critical Mass.
Nálam a srácok elérték a kritikus tömeget, a tököm tele az összes barommal aki az autósokat szopatja azért, mert nincs elég bicikliút Budapesten.

Szokásos napnak indult. Törökbálintról nem bicajjal indultam el a városba, mert
- k*va messze van az Andrássy (a közelében volt dolgom)
- napközben vissza kellett jönnöm falura, majd vissza ugyanoda

Szépen besündörögtem a városba, és megpróbáltam parkolni a Bazilika mögött a föld alatt. De zárva, a biztonsági őr szerint elromlott. B*sszátok meg.
Szépen tovább kanyarogtam, de nem volt szökési útvonal a rakpart felé. Arany János utcába jutottam, ahol a Bajcsy-Zs. felé behajtani tilos tábla, mégis minden autós ott állt sorban...
Barla volt kijelölve a kötelező haladási irány, a Burger King előtt, a trolimegállón keresztül. Ahol egy troli szépen keresztben leparkolt, és elment (gondolom egy hambit kapott be). Kikeveredtem, majd irány a Révay utca. Parkolás. Sok pénz elhelyezése az automatában.
Délben elindultam kifelé a városból. Csak az utcából nem vezet kifelé út. Aki ott van, az aludjon ott - gondolom én. Egyirányú utcával szemben, trükkösen kijutottam. Dugó mint állat.
Arra gondoltam, hogy az Andrássy-n tényleg alacsonyabb a szennyezőanyag koncentrátum. De vajon a város többi részén is kevesebb lett a kipufogógáz? Szerintem nem. Vagyis ne szarjanak az ablakom alá, de mások ablaka alá lehet...

Újra vissza, megoldottam ezt a nem egyszerű kört.
Este nem indultam el, mert 6 körül egy kollega telefonált, hogy 40 perce nem jut ki az utcából sem.
Nyolc körül indultam el (kösz srácok!).
A Nyugati tér környékén láttam bicajosokat, akik szépen csukták össze a gépet, hogy beleférjen az autó hátuljába. Cicanadrágban beugrottak a gépbe, és huss, pöff, puff....

Ezsembe jutott, hogy ha ennyire védi a természetet, bcajosokat, akkor most miért autóval jött?
Vajon a BKV felengedte ezen a napon a bicajt a buszra? Miért nem protestáltak ott is a kerékpárosok, mondjuk azzal, hogy tömegközlekedve megy a tüntetésre, és nem autóval?????

Á, mindegy. Vége van. Évente egyszer kibírjuk. Igaz, ez az alkalom 2005-ben a második volt...
Karotta jól megfogalmazta azt is, ami ebből a szösszenetből kimaradt.

szeptember 21, 2005

Áprilisban írtam már a Critical Mass-ről.
Most azonban kicsit más hangulatban teszem ugyanezt. Szombaton is le volt zárva az Andrássy út Budapesten, most csütörtökön egész napra megteszik ugyanezt. Egyszer egy évben rendben. De ez már a harmadik ebben az évben!!!!
Egyértelmű hogy kevés a bicikliút. Egyértelmű hogy kaotikus a közlekedés a városban.
A papám rokkant. Ezerféle helyre nem képesek bejutni a mozgáskorlátozottak, köztük a közintézmények nagy részébe. De eddig egyikőjüknek sem jutott eszéba, hogy mondjuk a terhesgondozót elblokádozza, akadályozzon másokat, mert nekik nem adatik meg a lehetőség valamire.

Ugyanígy, a bicajosoknak egyszerűen blokád alá kéne helyezni a városházát, és D*szky-t és tettestársait elzárni az autózás lehetőségétől. Szopjanak ők!
De miért kell szívatni azokat, akik árut szállítanak, közlekedni akarnak, vagy mert Budaörsről nem tud bejönni, csak autóval????

Nem lesz ez így jó. Eddig szimpatikus volt a kezdeményezés. Mostantól nem.

szeptember 19, 2005


Ez egyszerűen hihetetlenűl szép.
Pedig egyszerűen felhő.
New Orleans víz alatt - műholdas felvétel

szeptember 18, 2005

Midász király borbélya sem tudta magában tartani, hát ásott egy nagy gödröt, és oda suttogta bele a nagy titkot. Ma már nem kell gödröt ásni. Elég ha elküldöd erre az oldalra.
Mozi. A hibáik ellenére is szeretem amikor egy klassz történet elragad egy órára a gondoktól.
Sőőt, az sem zavar, hogy szinte kizárólag sztereotípiákkal dolgoznak, sőőt, egyes sztereotípiákat maga a mozi dolgozott ki. Ugye ismerős, amikor egy amerikai filmben a telefonszám 555-tel kezdődik? Vagy hogy az űrben is hallatszanak a robbanások?
Van viccesebb is. A kedvencem az, hogy minden (mondom minden!) bomba piros kijelzővel van ellátva, pittyeg miközben visszaszámol, és pontosan mutatja hogy mennyi idő van hátra. Itt van legalább 20 ilyen.

szeptember 17, 2005

Micsoda tuti ötlet!
Arcforma az örökkévalóságnak!

Kontaktlencse a helyére, ékszer a lencséhez ragasztva.
És nem csak egyszer néznek meg az utcán.
Csúnya lányoknak ajánlott.
Na, mi ez?

Pregnant bellymask. Vagyis terhes pocakmaszk. Vagy micsoda.
Arra szolgál, hogy a mama a terhesség alatt megformázza magát, és majd sok év múlva ajándékként, kifestve odaajándékozza gyermekének. Háááát...
Egyszer volt hol nem volt. Volt egyszer a borotva, melyben a férfiak cserélték a pengét.
Emlékszem, apukám egyenként csomagolt pengéire, de az öt darabos, műanyagdobozos kiadásra is. Utána jött az eldobható. Na az volt ám a nagy csoda!
Később az eldobható borotvának egyszercsak két pengéje lett! Jeeeee.
Utána jött a három penge! Jeeee
Utána az öt penge. Micsoda? Kimaradt a négy pengés! Hé emberek, a Mach3 után a quadro, quattro, four u, de ezerféle klassz kreatív ötlet felmerült bennem! Na jó, felgyorsult a világ, tutira át kellett ugrani ezt a lépcsőt.
Akkor lesz majd innentől 10 pengés? Meg 111 pengés? Meg 512? Vagy szuperszenzoros intelligens? Ha a mosópor intelligens lehet, akkor egy penge miért nem? Lehet hogy egyszer majd a borotvámban több memória lesz mint most a számítógépemben? És lesz majd egycsilliómilliógiga pengéje?

Bakker, most érzem csak hogy mekkora barom vagyok. Most hogy van 5 pengés, és ez mérföldekkel jobb mint a hárompengés, akkor aki eddig csak három pengével húzta le a szakállát, az mostantól ősember? Végül is...

Azt hiszem nem várom meg a 10 pengét. Szakállas leszek. És megtanulom, hogy az életnek több értelme van mint az ötpenge szuperségét elhinni..

Mi a teendő ha a repülőgép 10.000 méter magasban egyszercsak kettétörik, és a kellemes pihiből a repcsin egyszerre csak szabadesés lesz?
Hááát, a sikítozáson kívül egy csomó dolgot.
Reménykedj hogy tanultál angolul, és elolvastad már ezt a cikket :-)
Utálom azokat akik kéretlenül próbálnak levelekt küldeni nekem.
Szerencsére az Eudora a levelek nagy részét szűri, de ettől függetlenül, naponta sokszáz ilyen érkezik.


Harcolj a spam ellen! Katt ide!
Turbóparaszt
Ma reggel kaptam egy sms-t:

"Értesítjük, hogy javításra leadott készülékét nem vette át 3 napon belül, ezért a kölcsönkészülékért a mai nappal kezdődően díjat számítunk fel. Pannon GSM"

A dolog érdekes. Ugyanis nem kaptam értesítést arról hogy elkészült. Pedig már kétszer is érdeklődtem az ügyfélszolgálaton...

Három vagy négy hete vittem be a ketyerét. Kicsit bezavartam akkor is a köreikbe, ugyanis egy pda telefon szervizelésénél a felhasználó - szerintem - jogos kérése, hogy egy hasonszőrű készüléket kapjon. Hiszen azért vettem ilyet, mert használom. A naptárat, programokat, vannak benne személyes adatok. Természetesen az adatokért felelősséget nem vállalnak. Egy kis keresgélés után mégis találtak egy ilyen HP pda-t.

Szóval a javítás megtörtént. Amikor beadtam az enyémet, a cserekészülékhez semmit nem adtak ide. a gép saját akkuját, ceruzáját visszaadták, ezeket használtam a cserekészülékkel. Most az ügyfélszolgálatos kereste a dobozban a ceruzát, de nem találta, ezért rákérdezett. Mondtam neki hogy a ceruza az enyém.

Úgy tűnik nem hitt nekem, ugyanis pontosan háromszor mondta el, hogy ha otthon mégis találnék egy ceruzát, azért vigyem vissza nekik. Szóval még tolvaj is vagyok.

Jeleztem azt is, hogy az SMS-t nem kaptam meg, amiben értesítettek hogy elkészült a gép. Megnézte, és tényleg. Sem azt nem kaptam meg hogy időre nem készült el, sem azt hogy elkészült. A rendszer ennek ellenére kiküldte a figyelmeztetést, hogy innentől bérleti díjat is felszámolnak...

Magyarul: A készülék elromlott. Cserekészülék nehezen. Javítás csúszott. Értesítés nem jött meg.
Ezek után fizessek, és tolvaj is lettem.

Hááát, különböző elképzelésünk van a szolgáltatás szó jelentéséről, az biztos.

Később hozzáfűzve (09.30):
Ma megérkezett az elkésett SMS. Vagyis hogy átvehetem a készüléket 3 napon belül.
Mellé egy másik is jött. E szerint ha már átvettem, akkor elnézésemet kérik.
Két hetet csúsztatok srácok!

szeptember 16, 2005


A fotográfia rejtelmei. Hogyan kell egy léggömböt kidurranás közben lefotózni?
Így.
Ha most itt fúrnánk egy bazi nagy lukat, akkor hová lyukadnánk ki?
Ugye? Megzavar minket a kétdimenziós térkép, azon nehéz behatárolni...
Egyébként ha most itt fúrnék egy nagy lukat, akkor a túloldalon valahol Új Zéland-tól keletre érnék újra a felszínre, a dátumvonaltól is keletre. Vagyis nem érnék felszínre, mert ott tenger van :-)
Itt végezhetsz próbafúrást.

A google maps nyílt forráskódú, ezért mindenki (aki ért ennyit hozzá) fejleszt valamit., Ezerféle alkalmazás jött már ki, egy blog oldal gyűjti őket.

Például ez az oldal megmutatja, hogy a spammerek honnan küldik a kéretlen leveket.
911digitalarchieve.org pedig a 9/11 eseményeket rakja térképre.

Kishírek a nagyvilágból rovat következik.




Gigabrutál nagy vihar képek













Hogyan kell egy wincsiból órát készíteni?

















Vajon hogyan választottak nevet a zenész bandák? Mitől lett a Dire Straits, vagy a Led Zeppelin?
Vagy a Deep Purple. Íme egy kereső ami választ ad a kérdésekre.

Hülye plakátok kiállítása:

szeptember 14, 2005


A Sky News most telibetalált.

Szeptember 11-én adta a televízió Michael Moore filmjét, a Fahrenheit 911-et.
A politikai korrektség jegyében leadtak egy másik filmet is két nappal később. Egy olyat, amely bemutatja - tele szokásos amerikai nyáladzással - hogy Bush mennyire jól viselkedett a támadás után.
Furcsának tűnhet, de a Moore film sokkal hitelesebbnek tűnt.

Már megint benzinár.

A MOL bejelentette hogy csökkenti a benzin árát 4 Ft-tal. Hurrá.
Igaz, hogy szeptember 1 óta kétszer emelt, összesen 12 Ft-tal.
Most hogy visszaesett a nyersolaj ára az akkori szintre, kegyesen csökkent 4 Ft-ot.
Vagyis a maradék 8 Ft-tal jól jár, kihasználta a nyersolaj árának ingadozását.
Ezzel nem is lenne baj, ha a piac képes lenne kompenzálni a kereslet-kínálat változásával. De mivel a MOL kvázi monopolhelyzetben van, ezért nincs a piacnak szabályozó hatása...

Közben elkezdődött a kommunikációs zavarkeltés is. Eddig a MOL bejelentette az árváltozásokat.
Majd közölte hogy nem jelenti be az árváltozásokat.
Erre mindenki levette a totemoszlopról az árakat (mások is).
Utána rendelet kötelezi őket hogy kinn legyen - amivel maximálisan egyetértek (nem a tankolás végén szeretném megtudni hogy éppen mennyit számláz)..
Majd mégis bejelenti az árakat. De nem mindig.
Közben a kiskereskedelmi árak helyett finoman becsempészte a nagykereskedelmi árat is.
(ne feledjük, a nagyker árra ráteszik az áfát!)

Szerintem: el akarják csalni a kormány áfa csökkentő (25-ről 20%-ra) választási kampányakcióját...
affene
Most megy TV-ben a hatoslottó sorsolás.
Vajon miért választották háttérnek a Jamiroquai logo-ját?
Van még egy csodálatos honlap a tarsolyomban.
A kor szellemének megfelelő blog formátumban.
Egy igazi marketinggurutól.
Az ő keze alatt született meg a MALÉV integetős kampánya (tudjátok: Tanuljon meg integetni!)
Pluszban a nagy slogan: "Még egy ok az utazásra".
idézet:
Nevemhez fűződik a Malév brand megújulása. Vezetésem alatt telt meg tartalommal a Malév márka és kelt életre az új szlogen: „még egy ok az utazásra”.

Rátok bízom mit gondoltok.
Ma egy érdekes weboldalt fogok ízekre szedni.
Próbálok egy pár igen izgalmas új piktogramot értelmezni, valamit azt, hogy mi visz egy parkolási céget arra, hogy egy ilyen förmedvényt tegyen ki weboldal helyett...
A cím: http://www.centrumparkolo.hu/

Indításképpen egy parkolóóra látszik, ahol ki lehet választani hogy milyen sebességgel kapcsolódom, valamit azt hogy ügyfélszolgálat. Bravó, sikerült keverni az almáspitét a biztosítási kötvénnyel.


Első ránézésre teljes káosz az oldal.
Ilyen - számomra érthetetlen - ikonokkal találkoztam:





A franc tudja mit értenek ez alatt, de mindegy.


Indulóból adott három menü(?)pont, mely háromból kettővel helyesírási problémák adódnak:










Ha mondjuk a pókhálóra kattintok, akkor furcsa dolgokat tud produkálni az oldal:














Az emberek problémáira is hathatós válaszokat tartalmaz a honlap:


Ugye egyértelmű? Ha nincs pénzed, akkor vegyél parkolókártyát. Fizess be 5.000 Ft-ot, és innentől nem lesz olyan problémád. Hitelezz nekik pénzt, és nem büntetnek meg. Vagy: Legyen nálad pénz baromarcú!





Miért is van szükség fizetőparkolásra?


Látható. A zsúfoltság csökkentése, krízishelyzet megoldása, és a végén nekünk, lakóknak lesz jobb. Ez természetesen megmagyarázza azt is, hogy azokon a helyeken ahol soha nem okozott gondot a parkolóhely megtalálása, miért van parkolási övezet. Ja, és még egy fura gondolat. Emelje fel a kezét az, aki tapasztalta hogy a parkolási díjak bevezetésével csökkent a dugó, a levegőszennyezettség!

Van még kérdezz-felelek játék is. A teljesség igénye nélkül egy pár példa:
Az ellen?rök miért nem kezelik a problémákat?
Ügyfélszolgálatainkon, kultúrált környezetben gyors és szakszer? ügyintézést nyújtunk.
Vagyis: Ha bajod van, menj el az ügyfélszolgálati irodába. Az időd nekünk nem számít.

" Ott dolgozom, nem tudok háromóránként lerohangálni!
Az önkormányzati rendelet értelmében a parkolási területek várakozási övezetekre vannak felbontva. A korlátozott várakozási övezeteken belül csak a KRESZ táblán feltüntetett id?tartamig szabad parkolni és utána el kell hagyni az övezetet.
Amennyiben hosszabb id?t kíván eltölteni övezeten belül, lehet?sége van egyéb parkolási szolgáltatás igénybevételére (P+R parkoló, parkolóház)
Vagyis: Kapd be. Parkolj a város szélén (van vagy 3.000 hely, bővíteni nem fogunk), vagy fizess ugyanennyit parkolóházban. Ha van a környéken.

Van még érdekesség bőven!
Például:

Kompatibilitás:
A három budapesti parkolási társaság: a Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft., a F?városi
Közterületi Parkolási Társulás, valamint a Centrum Parkoló Kft. különböz? típusú automatákat
üzemeltet, így parkolókártyáink nem kompatibilisek, tehát egymás területein nem használhatók. Ezért
a három társaság egymás kártyáját egymás ügyfélszolgálati irodájában is értékesíti.


19/2005. (..... . ..... .) F?v. Kgy. rendelet
Budapest f?város közigazgatási területén a járm?vel várakozás rendjének
egységes kialakításáról, a várakozás díjáról és az üzemképtelen járm?vek
tárolásának szabályozásáról

2.) Egységes parkolókártya:
a) a F?városi Önkormányzat rendeletében kötelez?vé teszi az egységes parkolókártya
(chipkártya) és a kártya olvasására alkalmas olvasó berendezés nemzetközi szabványok
szerinti besorolását, az elvárt min?ségi tanúsítványok megnevezését, valamint a
felhasználói és biztonsági funkciók f?bb ismérveit; az arra jogosult üzemeltet?k által
felhatalmazott jegykiadó automata szállítók részére kell? tájékoztatást ad az
alkalmazandó, egységes parkolókártya protokolljáról;
b) a parkolókártya protokollt a parkolási üzemeltet? szervezetek a protokoll kihirdetését?l
számított 180 napon belül kötelesek alkalmazni, illetve annak ugyancsak a rendeletben
történ? esetleges módosítását — saját költségükre — a módosítást követ? 180 napon
belül kötelesek a jegykiadó automatákon elvégeztetni.

Namost akkor van egységes parkolókártya vagy nincs? Lesz? Mikor lesz?

Végül itt a legviccesebb:
Els?dleges célunk, hogy itt, Budapesten a F?városi rendelet által el?írtakat teljesítsük, mégpedig úgy, hogy mindenkor ügyfélbarát, kényelemes parkolási lehet?séget teremtsünk az autósoknak.

Mindezt természetesen - ezek szerint - úgy, hogy feltesznek egy hiperkezelhetetlen, átláthatalan, felhasználóellenség webodalt. Természetesen - személyes tapasztalat! - hogy a parkolóórákra kiírt számok sem működnek. Gratulálok.

szeptember 12, 2005

Már megint parkolás.
Parkolóadó

szeptember 10, 2005

As long as it takes
Addig tart ameddig tartania kell

Tavaly nyáron
(június 2-án) Brian Haw szépen kiment a Westminster elé, és azóta ott él.
Szeptember 20-án még ott volt, akkor keletkezett róla egy cikk.
A Nyugat viselkedése ellen tiltakozik, az ellen ami történik Irak-ban.

Beszélget a járókelőkkel, interjúkat ad. Amikor megkérdezték tőle hogy meddig marad, azt mondta:
"As long as it takes".

szeptember 09, 2005

Vajon meddig tart még ez a káosz Budapesten?
Sajnos rossz híreim vannak. Novemberre vége (talán) a felújításoknak, de pár hónap alatt (szokás szerint) kátyús lesz az egész város. Naná, hiszen a nemlétező M0-ás nem használható, a kamionforgalom nagy része továbbra is keresztülmegy a városon. Pluszban az utak szarok, a forgalom nagy, szóval ne számítsunk sokra... Csak a futómű számla alján...

Jövőre újrakezdődik. Talán csak a benzinár növekedésében bízhatunk. Vicces helyzet. Vagyis inkább szomorú...
Akit érdekel hogy meddig tart még a káosz: klikk a képre


Ötdolláros origami szemüveg. Vagyis pontosítok. Öt egydollárosból készült szemüveg. Vagyis nem is üveg, hanem origami. Vagy mi. Döntsd el te mi is ez.

Ollé! Mindenkinek lehet saját képregénye!
Egy oldal amelyen összerakhatod.
Érdekes oldalt találtam. Egy magyar nyelvű fegyverekről szóló lap. Szeretem a fegyvereket (versenyszerűen lőttem sok évig), így érdeklődéssel olvastam. Most megosztom a számomra legfurcsább csúzlit, egy vízalatti karabélyt.


A japánok elektronikai ipara meghódította a világot.
Az autóik is egyre jobbak (az amerikaiaknál tutira).
De vajon miket terveztek maguknak, az igazi japánoknak?
Hááát, ötletekből nincs hiány, de hogy ennyire idióták legyenek ők is...
A képen a részeg japánoknak kitalált sapka, amely nem engedi hogy a tulajdonosa orra bukjon, de a címe is ott van, hátha nem tudja megmondani...
Egy újabb próbálkozás, hogy hogyan lehet eladni terméket szex kombinálásával.
New York egy érdekes ötlettel állt elő.
Egy városban ugyanis nem csak szép épületek vannak, de minden apró helynek van rejtett titka. Mondjuk hogy valaki itt látta meg kedvesét, vagy egy híres ember itt szeretett kávézni.
De ezt honnan tudnánk meg? Itt a megoldás, hiperlinkek a valós világban:
A sárga nyilak.

Szívesen látnék hasonlót Budapesten vagy Szegeden is.
Teljesen mindegy hogy galád összeesküvés, vagy akár a természet pusztítása az ok.
Tény az, hogy az olaj ára ezerrel megy felfelé. Ha valaki kilöttyent egy litert valahol a világban, a nyersolaj ára emelkedik 20%-ot a tőzsdéken. Az arab országok lassan rájönnek hogy egyszer elfogy, akkor biza ki kell sajtolni minden lehetséges dollárt a jenkikből. Ráadásul ott van Kína, aki akármennyi olajat megvenne. Kereslet - kínálat, egyértelmű, megy felfelé az ár. Bokor barátunk háborút kezdett az olaj miatt, most meg szopja az egész világ azt, hogy azóta sikerült kétszeresére feltornázni az árat. Gratulálunk. Okos elnök. Leülhet.
(Bár lehet hogy az ő eddigi bukásra ítélt kútjai lettek profitábilisak ezzel az emelkedéssel)

Van még az árdrágításban egy pár szereplő. Az olajtársaságokl (finomító, kereskedő), pluszban a durva adókat kaszáló kormányok. Mind multimilliárdos konszernek, hatalommal, pénzzel, valamint jogalkotással bíró kormányok. Velük szemben a kisember csak egyfélét tehet - nem vásárol. Mivel ezt kizárhatjuk, így annyi maradt hogy ennyi. Olaj ára huss, mi meg szopunk.

Milyen lesz az élet az olaj nélkül? Mert ez is eljön. Hát lesz napelem, biodízel, atomenergia, szél és mások.
Biztos? Tényleg felkészült az ipar erre? Rohangálnak autók az utakon amik csak vizet pöfögnek ki, árammal vagy napfénnyel mennek? haha
NEM!

Van aki szerint nincs is elég energia ezekben, szóval lehet felkészülni a légkondi adóra!


A legutóbbi (nagyobb) összeesküvés elmélet a karácsonyi földrengés után született. Akkor azt mondták az okosok hogy azt az amerikai hadsereg tette.
Most New Orleans kapott egy durvát a természettől. Vajon ezt ki tette? Van aki szerint az oroszok. Egy olyan gépezettel ami már évtizedek óta megvan, és alkalmas az időjárás befolyásolására.
A célkeresztben az amerikai energiaipari létesítmények voltak.
Szerintem ez esetben nem az oroszok, hanem az olajlobby volt. Most ugyanis szállnak az árak, az olajos cégek panaszkodnak, és közben durva milliárdok csörrennek be. Ja, és szerintem a magyar kormány is ludas a dologban, akkorát szakítanak hogy csak na!
A világ többi részén nem nagyon mernek ilyen arcpirítóan pofátlan adóterheket rátenni az üzemanyagra.

The Most Beautiful Machine
Vagyis a legeslegszebb gép.
Nem értem ez mitől lenne a legszebb, de tény hogy gép. Igazán egyszerű gép.
"The Most Beautiful Machine" a 2001-ben elhunyt Claude E. Shannon találmánya.
Ha bárki kinyitja a ládát, kinyúl belőle egy kéz, és az becsukja.

szeptember 06, 2005

Osztozni jó!
Idióták.

"Megszokták az emberek"
Anyuci hogy van?

Ebben az országban felvételi követelmény a debilség ha politikával akar valaki foglalkozni?????

Más:

"az egyik rendőr üldözés közben megbotlott, a jobb térdére és a fegyvert tartó jobb kezére esett. Emiatt egy vétlen lövés dördült el, mely eltalálta D.B.-t aki életveszélyes sérülést szenvedett." Pár évvel ezelőtt hasonló eset történt, akkor egy tolvajt üldöző rendőr botlott meg egy göröngyben, pisztolya elsült, és pont szíven találta a lövedék a menekülőt."

Mert persze. Biztos. És engem Pistikének hívnak.
Egyébiránt simán elmondhatták volna, ahogy a felszólítás után a rabló menekült, célzott lövést adott le és a manus majdnem megmurdelt. És igaza van a rendőrnek. Mert milyen világ, hogy a bűnözőnek vannak jogai, azoknak akiket egy ilyen útonálló legközelebb kirabol vagy megöl, annak nincs?
Ott helyben tarkón. Eggyel kevesebb. Slussz.
(Hú de durva vagyok ma :-)

Yeah.

szeptember 01, 2005

2006 március 8-án leszek 20.000.000 perces!
Ha érdekel hogy hány éves vagyok, akkor most ne vedd elő a kalkulátort. Elég ha ellátogatsz erre az oldalra, és kiderül.
Megint MOL, egyszerűen nem tudok napirendre térni a benzináremelések miatt érzett felháborodásomon.
Ma valami ilyesmit modtak be a ráióban (egyik kereskedelmi adó hírműsora).

A MOL emeli 5 (vagy 6?) forinttal a benzin nagykereskedelni árát.
Ez ugye alapból azt jelenti, hogy az erre rakódó áfa, profit meg egyéb bizbaszok miatt a kiskereskedelmi áremelés ennél jelentősen nagyobb lesz!
Az ok, hogy a mexikói öbölben tombolt egy hurrikán (szegény New Orleans), és le kellett állítani a kitermelést, felment az olaj ára.

Nem értem. Eddig semmiféle komolyabb olajárcsökkentő hatás nem gyűrűzött be kis hazánkba. Csak az emelés.
Ez az emelkedés például ideiglenes, mert
- az USA a magas árak miatt elkezdte az lajtartalékait is kitermelni (ez fog tartani rövid ideig)
- a hurrikán is elvonul, megszerelik a kutakat, és mehet a kitermelés

Vajon az olajár csökkenés hatással lesz az itthoni árakra?

Ha valaki fellapozza az olajcég weboldalát (tudom, képzavar, csak képletesen értem :-), akkor az alábbi számokat találja ott most (mazsolázok):

- 2005. I. félévben az üzleti eredmény 58,1 Mrd Ft-tal 167,6 Mrd Ft-ra (869,3 millió USD) emelkedett - ez az egész cégcsoportra vonatkozik, előző év hasonló időszakához hasonlítva

-
A Feldolgozás és Kereskedelem szegmens üzleti eredménye 87,3 Mrd Ft-ot (452,8 millió USD) tett ki, ami 56%-kal magasabb (dollárban 69%) 2004. I. félévhez képest. Ezt a magasabb értékesítési mennyiségek, a bővülő Brent-Ural árkülönbözet, magasabb gázolaj crack spread-ek, az integrált csoportszintű működés és a készletértékelés pozitív hatása eredményezte. A becsült tiszta, dollár alapú, az újra-beszerzési árakat figyelembe vevő eredmény 27%-kal növekedett.

Akkor egy kis magyarázat. Tavalyhoz képest a Feldolgozás és Kereskedelem több mint 50%-kal magasabb profitot ért el. Elismerik a weboldalon is, hogy a Brent-el számolnak, míg az Ural-t veszik...

Adott ugye egy olyan termék, amely:
- nagyon magas belépési korláttal rendelkezik, iszonyú összegeket kell befektetni a piacra lépéshez
- protekcionista piac, a kormányok stratégiai üzeltágként kezelik, ezért védik
- a végtermék gazdaságosan csak kis távolságra szállítható

Így szépen, ügyesen kialakul egy monopólium, amelyből a két legnagyobb rablóbanda garázdálkodik, a tőke és az állam. Mehetsz máshoz venni benzint, de ők is a MOL-tól veszik, szóval innentől semnkit nem érdekel ha másnál vásárolsz. A határon áthozott benzin viszont komoly bevételkiesés mindkettőnek, ezért ráuszították a vámkommandót. Gratulálok. Így kell ezt csinálni egy demokrációban (tudom, jövedéki törvényt sértenek meg minden. DE: mikor veszik észre, hogy az emberek egyszerűen csak boldogulni akarnak az életben. Nem gyárilag gonoszak, hanem kialakul...)

A benzin árképzése külön izgalmas történet. Mert ugye míg az autó áfája, átírási díj, regisztrációs díj, súlyadó, kötelező biztosítás (na jó, ez szolgáltatás is), autópályadíj (mi pénzünkől épült, nekünk, háromszoros piaci áron), parkolás és egyéb sarcok kvázi egyszeri vagy alkalmi bevételek. Ennyi nem elég. A benzin viszont fogyasztásarányosan lehet adóztatni, ráadásul kikerülhetetlen, szóval fizess paraszt.

Szóval van a benzinár. Olyan 110 Ft? E körüli összeg. Vagyis ha mondjuk például emelkedik a nyersolaj ára 10%-kal, akkor a késztermék árára nem kéne több mint 4-7 Ft kerüljön. Vagyis olyan 3%.
Erre rájön a készletezési díj, ami 3.40(?) per liter.
Erre rárakják az adót (ami laza 110 Ft körül van).
Majd erre cuppantják rá a 25 áfát. Amelynek egy része adó adóztatása. Pontosabban ha csak az előállítási költséget adóztatnák, akkor alapból 28-30Ft-tal lenne kevesebb a benzin ára. Hoppá.
Arról ne is beszéljünk, hogy a 25%-os áfa mérték is kirívóan magas.

Gyors fejszámolás. Tegyük fel hogy a MOL szakít egy nagyon, Brent árakon számol és Ural-t vesz. Így csinál magának (költségek levonása után) 10-15Ft-ot? (nem tudom, ezért kérdezem)
Az államhoz pedig befolyik a 280 Ft-os benzinből olyan 160 Ft (sacc).
(az én szememben aMOL-t nem mentesíti, hogy a duóból ők a kisebb rablóbanda)

Évi eladott 1.7 Mrd liter benzin és 1.2Mrd liter gázolaj mellett ez (becslés) olyan (mennyi????), szóval olyan 460-470 Mrd Ft. (adatokat innen vettem)

A magyar költségvetés 10%-a egyetlen forrásból, innen jön. Egy háromfős család így évente 138.000 Ft-ot fizet a benzinárban elhelyezett adóból. Az ezerféle más adó és a hihetetlen magas áfa után. Ráadásul az autós lassan közellenség. Mert parkolni szeretne a háza előtt, balesetezik, környezetszennyez.
Szép új világ.

Csak egy "furcsa" gondolat. A kormány és az Országgyűlés tagjait, az életünkről szóló fontos döntések meghozóit kötelezném az Alkotmány pontos ismeretére. E mellett arra, hogy havonta egyszer valaki szépen újra és újra elmagyarázza nekik, hogy elsődleges feladatuk az, hogy ebben az országban megteremtsék a minőségi élethez a feltételeket rövid és hosszú távon. Valahogy hajlamosak figyelmen kívül hagyni ezt a fontos szempontot.