Anyátok
Kinek van igaza?
Az "Élőben a városból" száguldó riportere érdekes dolgokat boncolgatott a múltkor.
Vajon lehet-e a rendőrautónak tilos helyen parkolva, szabályokat megszegve radaroznia?
(ugye, mindenkinek beugrik az amcsi filmekből, hogy a jogszerűtlenül szerzett bizonyítékot kizárják a tárgyalásból)
dr. Rizmann Anikó r. őrnagy osztályvezető szerint:
A sebesség ellenőrzés céljából az út valamely részén leállított, és ezt
követően sebesség ellenőrzést végző jármű a közúti forgalomban már
nem vesz részt, csak sebesség ellenőrző eszközként alkalmazza a
rendőrség. A sebesség ellenőrző berendezéseknek az út valamely
részén történő elhelyezésére a KRESZ rendelkezéseket nem tartalmaz.
Ebből következően az ilyen jármű esetében a megállás, várakozás
szabályainak alkalmazása nem vethető fel.
Fordítom: B*sszátok meg pógárok. A yard autójára más szabályok vonatkoznak!
Az autót fakabát leparkolja, onnantól az már nem autó, tehát rá nem vonatkoznak a KRESZ szabályai, az már biza mérőautó. Halkan jegyzem meg, hogy innentől én is hivatkozhatok arra, hogy az út szélén álló autóm már nem vesz részt a forgalomban, így leveszem a rendszámot, és hagyjanak békén a parkolási védelmi pénzzel.
Közben előhalásztam egy régi, neten lelt levelet hasonló témában, melyben Dr. Lamperth Mónia belügyminiszter asszony válaszol Búsi Lajos országgyűlési képviselőnek:
Nem tartalmaznak kifejezett szabályokat a sebességmérő eszközök (gépkocsik)
telepítésére, megállására vonatkozóan a különböző jogszabályok sem, ezért arra
a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975 . (II. 5 .) KPM-BM együttes
rendelet - KRESZ - 38., 40 ., 41 . §-ainak megállásra és várakozásra vonatkozó
rendelkezéseit kell alkalmazni .
Hoppá. Vagyis most Dr. Lamperth Mónika, vagy dr. Rizmann Anikó hazudik vagy téved?
Én arra szavazok aki nagybetűvel írja a doktori fokozatot. De csak azért mert az a válasz szimpatikusabb, nem azért mert ő nagyobb kutya...
Ilyenkor sajnálom azt a rendőrt akit minden autós laköp, mert olyan helyen áll amiért másokat megbüntiznek, de nekik parancsba adva a helyszín és a baszogatás. Sika, kasza léc. Szolgálunk és félünk. Így van is miért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése