február 09, 2007

Gyönyörű reggelre ébredtünk.
A nap süt, hó nincs (bár ez lassan baj is lesz, mert kinyíltak a hóvirágok, virágzik egy csomó fa és virág a kertben). Bekapcsolom a számítógépemet, és ezzel egyidőben egy apró kis sorocska jelenik meg egy ismeretlen számítógépen, rajta négy szám, pontokkal elválasztva, az IP címem. A számítógép milliszekundumok alatt kikeresi hogy ehhez az IP-hez ki tartozik, és mivel rajta vagyok a megfigyeltek listáján, az e-mailjeim letöltésekor szépen magának is másol egyet mindegyikből.
Bajban lesznek a sok adatmennyiség miatt, mert milliárdnyi karakter nem nekem szól, hanem spam, amely ellen a törvények és a nemzetbiztonság, valamint mindenféle jogvédő szervezetek nem tudnak megvédeni immáron több mint egy évtizede.
Az egyik emilben ott egy csatolt file, egy vírust tartalmaz, ez ellen sem tudnak megvédeni. Egy másik spam címsorában arra buzdítanak hogy jelentkezzek gyorsan, mert nyertem a Holland nemzeti lottón. Ők csalók, de ellenük nem véd meg a nemzetbiztonság. Van egy másik levél, amely nem spam, vagy vírus, hanem pishing, vagyis a bankom nevében jelzik hogy be kéne gyorsan lépnem, mert letiltották az accountomat. Igazából ők is csalók, de ellenük sem tud megvédeni a mindenható hatóság.
Bekapcsolom a mobilomat, a szolgáltatóhoz bejelentkezve a már említett számítógép gyorsan képez egy karaktersort a netes bejelentkezésem mellé, innentől tudják hogy a mobiltelefonom pontosan a jelzett címen van, vagyis én netezem, nem egy betörő. De a betörők ellen sem védenek meg. Momentán a 112 olyan lassan veszi fel a telefont, hogy azalatt a betörő már régen hazament, megebédelt, és ledőlt szunyálni.
Csörög a telefon, egy cég szeretne tőlem pénzt, cserébe két évig én leszek az első a Google keresőben 6 címszóra, mindezt potom 45 ezerért. Kíváncsi vagyok hány cégnek próbálják meg ugyanazt a szót eladni... Mivel tudom hogy ez átverés, ezért gyorsan lerakom a telefont, minek pazarolni a nemzetvédelem nagybecsű tárhelyét, ahol ez a beszélgetés helyet foglal majd a következő 10 évben. Az ilyen cégek, és az ilyen csalók ellen sem védenek meg.
Bekapcsolom a CD lejátszómat, beteszek egy lemezt, kellemes muzsika tölti be a teret. Az elmúlt években nem mertem betenni CD-t a számítógépembe, mert olyan programokat telepítenek a kiadók a CD-n keresztül a gépemre, amelyek beleegyezésem nélkül, a tudomásom nélkül "hazatelefonálnak", és elküldik a gépemen levő adatokat, jogvédett tartalmak listáját a kiadónak. Aki egy magáncég, de mégis, olyan mennyiségű pénzzel rendelkezik, amelyekkel akár nekik tetsző törvényeket is hoznak a T. lepénzelt képviselők.
Pedig jogdíjat minden írható CD árában fizetek, annak ellenére hogy arra a saját fotóimat írom ki. Igaz, a fényképezőgépembe vásárolt memóriakártya árában is fizetek jogdíjat, mert alkalmas (lehetne!) jogvédett tartalom jogsértő tárolására. (fura, eddig az autó vásárlásakor nem kellett fizetnem a gyorshajtásért, pedig az is egy eszköz amely alkalmas jogsértésre).
Mivel tudom hogy a Nagytestvér figyel, ezért főbenjáró bűnöktől óvakodom. Nem másolok CD-t, nem töltögetek le illegálisan tartalmakat, de a nem illegális tartalmaktól is ódzkodom, mert nehéz bebizonyítani hogy nem sértettem meg a jogot. Ráadásul a fájlcserélő progit (ismét, alkalmas eszköz illegális tevékenységre, tehát bűn a használata) is levettem a gépről, kell a francnak hogy 10 évre börtönbe csukjanak.
Fura - jut eszembe - gyilkosságért általában kevesebbet kapnak az emberek, akkor ez az új világrend, átalakult hogy mi a jó és mi a rossz?
Szép Új Világ - ahol a tőke erősebb mint a jog és a törvény. Remélem nemsokára felébredek, és kiderül, csak (rém)álom volt az egész.

december 24, 2006

Kiskarácsony, nagykarácsony...

Tényleg, tudja valaki mi az a kiskarácsony?
(Nagykarácsony egy település)


Tudja valaki hogy mit ünneplünk 25-én és 26-án?

Tudja valaki hogy ha Jézus születésétől számítják a modern időszámítás kezdetét, akkor hogyan lehet az, hogy nem január 1, hanem december 24?

Ha most december 24, akkor most mi volt a dátumigazítás előtt?

Ha Jézus születésétől számolunk, akkor az első év valóban 7 napos volt összesen?
Vagy esetleg az volt a nulladik? (béta :-)

Tudom, ünnepeljek és ne kötekedjek.
Egy pár furcsa karácsonyfa ötlet ajándéknak (Boldog Karácsonyt és Peace on Earth)

december 22, 2006

Shopping

Miattunk van miattuk?
Az előző post-om, valamint a hirtelen segítőkészség a jogi út említésére, elgondolkodtatott.
Vajon hol a bibi a rendszerben? Bennünk, vevőkben a hiba, vagy a kereskedők termelik ki a saját nagyhangú ellenzékét?

Mire is gondolok?

Először is, a vevők (vagyis mi mindannyian), lassan versenysportot űzünk abból, hogy ki tud 5 Ft-tal olcsóbban vásárolni. (ebbe a versenybe én szerencsére soha nem álltam be, ha valami betegesen olcsó, annak oka van)
Eljutottunk oda, hogy az emberek nem is érzik a helyzet fura mivoltát, amikor beteszik a lecsókonzerv és a felvágott közé a 6999 Ft-os szuper DVD lejátszót. És ugyanígy elhiszik hogy a 499Ft-os kötözött sonka finom lesz.
Innentől mi is felelősek vagyunk. A kereskedő azt teszi elénk ami nekünk kell. 2000 Ft spórolás egy digit fényképezőgépen okozza majd azt, hogy nyolcszor kell elmenni a boltba, mindannyiszor idő, benzin, parkolás, ideg. Megéri?

A másik oldalon ott a kereskedő. Ő látja hogy árral lehet versenyezni. Ezért azzal versenyez. A boltot berendezi egy külvárosi szeméttelep bejárata mellett, az alkalmazottak hideg salakot kapnak ebédre, hokedlin ülve szolgálják ki a budi előtt órákig sorban álló vevőket
, akik boldogok, meert sikerült az univerzális olcsósági versenyben megverik a sógort, aki ugyanezt a telefont 57Ft-tal drágábban vette meg!
A kereskedő mindennel spórol, azzal is, hogy nem visszavásárolható készleteket vesz meg, szürkében importál, nem ajánl garanciát (vagy ha igen, akkor azt a saját profitja terhére cserébe), és még sorolhatnánk.
Így ha van egy jogos panasz, akkor az a feladat, hogy elriasszák a vevőt. Nehéz elérni a boltot telefonon, húzzák az időt, nem foglalkoznak a panasszal, ha akar majd telefonál, bebizonyítják hogy a készülék nem is hibás, a felhasználó hibás kezeléséből fakad a probléma, a trükkök tárháza végtelen.
Egyféle viselkedéssel lehet átjutni a szűrőn (igen, ez bizonyos értelemben XXI. századi nagyvárosi dzsungel túlélőtúra), ha az ember tudatosan, jogait ismerve, fenyegetésekkel és jól elsütött poénokkal, boltban feltűnő kiabálásssal, stb szerez érvényt jogainak. Így is lemorzsolódik 100-ból 99, annak az egynek meg már csak így lehet befogni a pofáját.

Ugye tetszik látni?
Mi, vevők, kitermeljük a rossz boltosokat, a boltosok kitermelik az erőszakos vásárlót.
loose - loose

Csak a szívgyógyszerek és nyugtatók gyártói nyernek a dolgon.
Megéri?

Shopping

Ne vásároljatok a Speedshop-ban!
Az a pár forint nem éri meg azt a gyalázatos szolgáltatást... Ráadásul akinek könnyen hányingere lesz a pisiszagú folyosón sorban állva, annak kimondottan ellenjavalt!

A történet:

A Speedshop-nál vásároltam egy Logitech BT fülest, azzal a célal hogy vezetés közben mégiscsak biztonságosabb így telefonálni.
A cuccos megadta magát (vagyis soha nem tudta produkálni azt a szolgáltatást amiért vettem - megszakadt a kapcsolat, újra felépült, nem lehetett bekapcsolni töltés után, stb, stb, stb) Szóval csak a méreg volt vele, ráadásul kellemes készülék, egy másik ugyanilyet hiba nélkül használtam sokáig (az eltört).

Visszavittem a Speedshop boltba, amely ez alkalomal sokkal kulturáltabb volt.
Első alkalommal egy hosszú sort áltam végig egy pisiszagú folyosón, most már nem volt akkora sor...

A srác akinek átadtam hitetlenkedve hallgatta panaszaimat, de végül sikerült meggyőznöm hogy miről van szó, bevette bevizsgálásra. (ez is milyen! Mi jogon bírálja felül egy eladó azt, hogy a készülék működik-e vagy sem?) Ez nem azt jelenti hogy elküldik a szervízbe, hanem hogy ők megvizsgálják, hogy működik-e, valóban hibás-e (természetesen a trükkös vásárló azért vesz egy ilyet, mert szeret visszajárni és szopatni őket azzal hogy nem működik). Azzal váltunk el, hogy egy hét múlva keresnek, addig kiderül hogy mi a baj.

Az egy hét letelt múlt héten.

Hétfőn gondoltam felhívom őket, megkérdezem mi a pálya.
A kedves hangú kislány közölte hogy a szervizes kollega nem veszi fel a telefont, valószínű nincs benn, de amint visszaért, megkérdezi és visszahív.
Nem hívott.

Kedden telefonáltam ugyanebben az ügyben, szervizes nincs benn, visszahívnak.
Nem hívtak.

Szerdán
telefonáltam ugyanebben az ügyben, szervizes nincs benn, visszahívnak.
Nem hívtak.

Csütörtökön telefonáltam ugyanebben az ügyben, szervizes nincs benn, visszahívnak.
Mondtam hogy ezt nem veszem be többször, ha lassan is, de tanulok, ez így nem működik.
Mindegy, nem hívtak.

Pénteken felhívtam őket, hogy most legyenek kedvesek megmondani mire számítsak, mer türelmetlen alak vagyok. A telefonos hölgy ígéretet tett hogy visszahív, tuti, és valóban, csoda történt, visszahívott.
A szervizes kollega nincs benn, de amint bejön megkérdezi és visszahív.

Kör bezárult, szerintem nincs is szervizes kollegájuk.

Minden alkalommal megpróbáltam megfelelő türelemmel, és tisztelettel beszélni, jeleztem hogy tudom hogy nem ő a felelős a helyzetért, de mégiscsak stb.
Kedvesek voltak, aranyosak, de ez nekem annyit ért mintha süketek és némák vették volna fel a telefont. Eredmény nulla.
Megkéreztem, ismerik-e a Homárt. Azt mondták nem.
Gondoltam itt az ideje.

Utólagos bejegyzés:
Vagy a Homár említése, vagy a Karácsony közeledte az ok, mindenesetre felhívott a szervízes kollega, és egy hosszú beszélgetés után (melyben szóba kerül a jogi procedúra lehetősége is) megígérte hogy küldenek egy új terméket. Remélhetőleg két ünnep között.
Ez egy piros pont a sok fekete mellé. Ettől függetlenül utolsó vásárlásom náluk.

Béna

Rettenet amikor a média pusztán hírhiány miatt felkap egy hírt, majd csúnyán beég vele (ugyanis nem ellenőrízte). Ami ennél cikisebb (a majdnem szánalmas kategória) amikor a közszolgálati média felkap egy ilyen, erősen kiégett hírt, és leközli...

Fogadjunk hogy a bocsánatkérés mint eszköz, soha nem fog eszükbe jutni?

december 14, 2006

TaXa

Na, itt a következő nagyszerű hír.
"Mulasztási bírságra számíthatnak azok az evás adózók, akik december 20-ig nem utalják át az adóhivatalnak a teljes ez évi várható adójuk legalább kilencven százalékát"

Fordítom az idézetet magyarról magyarra:
December 20-ig kedves vállalkozó, pontosan becsüld meg az ez évi forgalmadat, majd fizesd be a hozzá tartozó adót. Ha ez nem sikerül, (tehát nem tudod megbecsülni pontosan, vagy nem fizeted be), megbüntetnek.

Tessék nekem mutatni, egy, összesen csak EGY olyan másik országot, ahol büntetés jár azért, ha a vállalkozó nem jósol megfelelően!

A könyvelőm azt mondta, hogy
nem kell félni, ha be van fizetve 90%-ra, akkor nincs gond, olyat még nem látott hogy ezért büntettek volna. Ehhez csak összesen kettő gondolatom lenne:

- akkor is ezt mondta amikor az APEH megbüntetett, mert többet fizettem be mint kellett volna
- ha nem büntet meg, akkor is ott a törvény adta lehetősége hogy ha akar megbüntethet.

Milyen jogbiztonság ez?

december 13, 2006

Kaja

A szokásos decemberi skandallum.
Most éppen lemaradtam róla, de van érdekesság a sztoriban bőven.
A múlt héten pattant ki, hogy Törökbálinton szépen újracsomagolják a nyugaton megvásárolt lejárt élelmiszereket (lehet hogy csak átcímkézik, lejárati dátumot mindenesetre meghamisították).

Élelmiszeripari üzemmérnökként végeztem, kicsit konyítok hozzá. Szóval egy konzervnél lazábban lehet venni a lejáratot, de éveket már ott sem illik csalni. Egy szárazárunál már hónapok, friss cuccnál napok is durvák lehetnek. De az is durva lehet ha lejáraton belül van a cucc, csak rossz körülmények között tartották (tej vagy tojás 30 fokon, vagy fagyit 1-2x felengedve...)

Lényeg hogy nem kellett volna. Lebuktak, most áll a bál. Nem tudom kik az ukrán, izraeli és magyar tulajdonosok, de ha tudnám sem biztos hogy tudnám....

Van egy tippem. Szerintem ugyanúgy nem lesz belőle semmi mint a paprika és a szaloncukor ügyében.

Érdekes adalék a dologhoz, hogy amikor kipattant, akkor napokig nem lehetett tudni hogy mely élelmiszerekről van szó. Mondjuk persze, a gazdaságos kormányszóvivő jó kapcslat ilyen ügyek esetében.
De hogy a Földművelésügyi Minisztérium honlapján e g y h é t t e l az eset után tették közzé az információkat (esetünkben az átcsomagolt élelmiszerek listáját) az egyszerűen szégyen, és szegénységi bizonyítvány...

A dokumentum is sok érdekességet rejt magában, csak tudni kell olvasni. Például ki lehet az a bizonyos Brando aki a dokumentumot készítette??? Mit jelent a dokumentum eredeti címe, a 351kekFVM.doc?

Még a miniszterelnök is fogalkozott a dologgal, a beszéde teljes szövege itt.
Ugyan nem szabad szövegkörnyezetéből kiragadni modatokat, én mégis megteszem. Az alábbi mondta T. Miniszterelnökünk:
Nem lehet minden ember mellé rendőrt állítani, és nem is kell, mert Magyarország többsége tisztességes emberekből áll. Nem a tisztességtelenek világához kell igazítani Magyarországot! Azoknak azt kell mondani, hogy ebből, köszönjük szépen, nem kérünk.

Minden szavával egyetértek T. Miniszterelnök Úr! Ennek szellemében azonban nem értem hogy ebbe a nagyon szép és vágyott világba hogyan fér bele az, hogy "úgyis csalnak azok mind" felkiálltással a vállalkozók dupla járulékot fizessenek egyik napról a másikra? Miért kell innentől bebizonyítanom hogy becsületes vagyok, miért nem jár nekem, mint vállalkozónak alapból az, hogy amíg nem bizonyosodik be az ellenkezője, addig bizony ártatlan vagyok???

Bizony, egy ilyen lépéssel el lehet idegeníteni az eddig becsületes versenyzőket is a pályán. Mert ez, - és ki kell mondani! - ez nem más, mint a tisztességtelenek világához igazított világ.

A szüleim nyugdíjasok, meglehetősen szerény körülmények között élő emberek. Egy dolog azonban megmaradt nekik, a büszkeségük. Most, hogy kérelmezni kell a gázár támogatást (amely idős embereknek bizony mindenféle kérelem nélkül is járna, hiszen ami most van, az nélkülük nem lehetett volna). Szóval megalázzák őket, mert k é r n i kell. Igen, megalázzák őket. Nincsenek ahhoz szokva hogy kéregessenek, folyamatosan az ártatlanságukat bizonyítsák.

Abban az országban nem jó élni, ahol bármit is teszek, lehetetlen tisztességesnek maradni. Mert aki az marad (mondjuk vállalkozó) az gyorsan elveszti a versenyképességét... Aki magánemberként az marad, azt lassan lenézik. Az emberek azt látják hogy egy ilyen eset mint a paprikabotrány vagy a hamisított lejárt élelmiszerek milliárdjaiból a végén nem lesz lecsukva senki. Naná hogy idegesek lesznek. Mert azt látják, hogy a nagyban bűnözés kifizetődő. Senkit nem csuknak le, nem szégyenítenek meg, nem fosztják meg az illegálisan szerzett vagyonától. Mi ez ha nem a
tisztességtelenek világa?

És valóban, az ön szavaival élve:
Azoknak azt kell mondani, hogy ebből, köszönjük szépen, nem kérünk.

december 03, 2006

Jogdíj

Egy pár apró kis színes a jogdíjak hazájából.

Fox kitalálta, hogy az a legegyszerűbb ha nem az illegális tartalmat támadja, hanem azokat akik rá linkelnek. Ugyan ez nem illegális, ők azonban kitaláltak egy új jogdíj törvény magyarázatot, miszerint igen. Képzeld el azt a vlágot, melyben tilos említeni hogy volt egy H*tler nevú mandró aki írt egy könyvet, amiben oktalan dolgokat szedett össze a munkáról és a szabadságról.
Verbális link, de az említés - szerintem- nem ugyanaz mint kiadni a műveit is
mét. A neten pedig ha említem és odamutatok, az nem bűn, hiába jogsértő a tartalom. Képzeld el azt a világot, ahol egy link előtt meg kéne vizsgálnom hogy jogszerű-e a tartalom vagy sem. Majd a linket végtelenül rövid időszakonként újra ellenőrízni, hiszen a tartalom változhat amire mutatok (feltesz egy ugyanolyan néven egy jogsértő tartalmat a szemét). És ezt minden linkre mindig.
A Google például simán becsukna egy ilyen világban, az internet pedig elnéptelenedne. A Wikipedia pedig lenyekkenne.

Más:

Egy beszélgetésben megkérdezték Edgar Bronfman-t (aki mellesleg a világ negyedik legnagyobb zenekiadójának főnöke - Warner Music), hogy a hét gyermeke lopott-e már online zenét (letöltött-e). Azt válaszolta hogy
“I’m fairly certain that they have, and I’m fairly certain that they’ve suffered the consequences.”
Vagyis valami ilyet:
"Meglehetősen bizonyos vagyok benne hogy igen, és meglehetősen bizonyos vagyok benne hogy megszenvedték a következményeit"
Mivel a nagy zeneműkiadóknál rutinból beperelik azon családokban a szülőket ahol a gyerekek zenét töltöttek már le, é követelik a család eddigi, ez életben összeszedett minden pénzét és megtakarításaikat, ezért csak az feltételezhető hogy Edgar Bronfman is ezt tette a családjával. Így bizonyos már hogy a család összes vagyona a Warner Music tulajdonát képezi. Vagy nem?

Más:

MPAA szerint: A copyright tulajdonosok belegyezése nélkül egy film másolása törvénytelen.
(kivéve ha mi csináljuk)

Kirby Dick készített egy filmet arról, hogy a nagy filmes cégek hogyan korlátoznak független filmeseket a filmek k0telező besorolásával. A filmet véleményezők listája titkos, ugyanúgy mint a beadványok listája és sorsa. Ezt a filmet elküldte besorolásra (ez kötelező), majd a T. társaság másolatokat készített erről a filmről (az írásos felelősség és kötelezettségvállalásuk ellenére).

Amikor kiderült, a kartall ügyvédje felhívta a srácot, és elsimerte, tényleg másoltak példányokat. De semmi gond, mert mindegyik biztonságban van a széfben.

Vajon használhatnám én is ezt a választ, ha véletlenül találnak nálam egy másolt DVD-t?

(via Boing Boing)

december 02, 2006

Jó ötletek

No kérem. Nekem is csak annyi van meg hogy valamilyen isztán. De melyik is?
Ebben az a szomorú, hogy hiába figyeltem a suliban, ezt nekünk nem tanították. Ahogyan a világ sok más országában sem. Na, hol is van Üzbegisztán?

november 26, 2006

Hol volt hol nem volt, volt egyszer egy iPod.
(egyszer elgondolkodhatna valaki, hogy egy gyereket vajon mennyire zavar meg egy ilyen érthetetlen kezdés - most akkor volt vagy nem volt?)

Szóval az Ipod, amivel újra életre kelt az Apple mint márka. Baj is lett volna ha a feledésbe merül, mert szuper jó kis gépeket adtak a világnak, de olyan drágán hogy ne lehessen megvenni...
Szóval az iPod annyira száguld, hogy a Piciuha úgy döntött, nekik is ott kell lenniük ebben az iparban, digitális zene, mp3, szóval hajrá. Karácsonyra ki kellett hogy jöjjenek, ezért kiadták a Zune-t.
Ilyen a kettő egymás mellett:






















Nekem az iPod tetszik. Barbara Streisand és mondjuk Natalie Portman. Azért akad szépségben és kecsességben különbség. Ettől még lehetne akár szuper gépezet is, de mégsem. A Picipuha nem tudta meghazudtolni önmagát. Lopott, és lopásban sem jeleskedett.
Lássuk miért.

Doug Morris nyilatkozta (CEO of Universal Music Group) hogy:
"These devices are just repositories for stolen music, and they all know it, so it's time to get paid for it."
"Ezeket az eszközöket (itt az mp3 lejátszókra gondolt) lopott zenék lejátszására használják, itt az ideje hogy fizessenek (olvasd: fizessenek nekünk) érte."
Így elsőként, de a PiciPuha fizet ezeknek a srácoknak jogdíjat (vagyis feltételezésért, hogy majd lopott zenéket is lejátszanak rajta).
A Zune WiFi (drótnélküli) rendszerrel is felszerelt, így simán át lehet küldeni egy másik Zune-re a zenéket amiket rajta tárolsz. Melyek ezek után három nap múlva (vagy három lejátszás után) megsemmisítik magukat, eltűnnek. A Picipuha így képzeli el a jogvédelmet.
A gép akkor is megsemmisíti az átküldött file-t, ha az nem jogvédett, mondjuk hogy felolvasok neked egy szerelmes verset, akkor is. De ha mondjuk Creative Commons licensz alapján szabad felhasználásúnak jelölöm meg az általam elkészített zenét, akkor is. Vagyis feltételezi rólam hogy jogsértően viselkedem, és korrigál, tanít, büntet, letöröl. Defective by design. Mindezt azok az emberek (film és zenei jogvédelem okosai) akikről kiderült, velük és a jogvédelem adta kiskapukon keresztül sikkasztott Berlusconi milliárdokat.

Jelzem a DRM dologra van megoldás, egyszerűen át kell nevezni a zenét mondjuk .jpg kiterjesztésűre, átmásolni együtt egy másik igazi képpel a másik gépre, majd visszanevezni.

Na mindegy, ez most a Zune-ről szól.
A Chicago Sun-Times írója azt mondja:
- Az Apple a piac 85%-át uralja, mert az adja az embereknek amit azok várnak.
- A kisebb gyártók folyamatosan keresik, azt, amit az emberek nem kapnak meg az Apple-től.
- A Picipuha pedig a termékével kiszolgálja a zeneipart (a felhasználó igényeire pedig tojnak)

Így a Zune (szerinte) feledésbe merül hat hónapon belül. Jó lesz elfelejteni.

november 25, 2006

Jó ötletek


Saját gyermekkel még nem, de barátaimnak mindig ajánlgattam , hogy amikor elegük van hogy a törpeharcos követhetetlenül rohangál, akkor szépen tegyék fel a fogasra. És megnyugszik.
Erre tessék, most itt van, megvehető.


(via Boing Boing)
Fotó


Hogyan lehet igazán autentikus piackutatást végezni?
Hááát, eddig nem volt rá lehetőség, ezt is megoldotta a Flickr.
Összekapták hogy az ő felhasználóik milyen géppel fotóznak.
Döbbenet, de például a Point and shoot kategóriában a CANON tarol...

(via Boing Boing)
Jogdíj

DRM as we know it is over.
NA jó, ezt tudtuk már eddig is, hiszen a SONY rootkit ügyben akkorát nyúltak mellé, hogy ha én vagyok a tulajdonos, akkor a lábuk nem érte volna a földet már az első napokban, akkorát kapnak hátulról a felelősök. De túl sok pénzről beszélünk, mindenki maradt, a sok oktalan vásárló meg veszi és viszi. Majd megszopja amikor beteszi a számítógépbe.

De most egy bennfentes, pontosabban Paul Birch mondta mindezt.

Kíváncsi vagyok, hogy ez most mit jelent. Remélem nem azt amit Orwell megírt az 1984-ben. Közeledünk, közeledünk.

(via Boing Boing)
Jogdíj

Erről is írtam már.
Most az olasz posta lépte meg az alábbiakat (privatizálták, és utána)
1, Az eddig jogdíjas postai kódokat kiadták ingyenes felhasználásra.
2, Bevezettek egy teljesen új, eddigiekhez képest más rendszerű postai irányítószám rendszert, és nem viszik ki a leveleket ha nincs pontosan kitöltve minden.
3, Néhány ezer dolláros CD-t adtak ki, melyen rajta van a postai irányítószámok teljes listája.

Ezt nálunk a "gazdasági erőfölénnyel való visszaélés" megtisztelő címével jutalmaznák, de szerintem maradjunk kussban, mert még senkit nem csultak le a budapesti városházáról (keress rá, Siemens, valamint hogy eddig mely beruházásokat NEM a Siemens nyerte Budapesten)

(via Boing Boing)
Állati történetek

Ilyen egy kiselefánt az anyaméhben.
Egy NatGeo film, de a téma nem mindennapos.
Mikor és hogyan jön valakinek az ötlet, hogy innentől bébiállatokat fog fotózni az anyjuk méhében? De most komolyan, már a gondolat is értékelendő.

(via Boing Boing)
Dizájn

Livingstones. Már a névválasztás is jó. hát még a tudat hogy szerencsétlen gyerkőcök nem valódi kövekre pattannak pénzért, hanem ez egy fekvőalkalmatosság, csak éppen köveknek néz ki.

(via Boing Boing)

november 21, 2006

JabJab

Jeeee. Geogreeting.
Yesterday

Mi lett veled paprikaügy?
Mi lett a madárinfluenzával?
Mi lett a globális számítógépvírusokkal?

Ugye, milyen gyorsan megy a mentális süllyesztőbe?
Elkezdhetnénk valami olyanra is használni a netet, ami az ilyen típusú hazugságokhoz hozzárendel egy kollektív emlékezetet. Vagyis mondjuk egyik politikus azt mondja hogy "Erre adunk pénzt ha megválasztatok", akkor simán, minden nap ki lehet tenni ezernyi magán site-ra, blogokra és híroldalakra a mondatot és a linket az eredeti megjegyzéshez.

És akkor talán nem süllyedünk
Eric Blair könyvének szintjére (tudod, az Igazság Minisztériuma, ahol momentán a múlt megváltoztatásával foglalkoztak)


november 20, 2006

Kaja

Régen agyalok már azon, hogy nem szabad hagyni hogy az idiotizmus utat találjon magának kicsi hazánkban is, könyörgöm, baromságokat ne hozzunk már be, ne tanuljuk el, ne tegyünk úgy mintha mi is annyira buták lennénk!

De mégis.
Ha egy chips-re rá van írva hogy 30%-kal kevesebb zsír van benne, akkor jóízűen elmajszolgatjuk a "békönös lájt" csipszet.
Ugye? Sült burgonyaszirom, "könnyű" vagy "zsírszegény", és mondjuk ki, "
szalonnás ízű"
Vagy így már nem annyira szekszi?

Szóval a hír.
Angol hivatalnokok befenyítettek, mert egy kolbászgyár (Black Mountains Smokery, Crickhowell-ben) Welsh Dragon (vagyis welsh-i sárkány) néven forgalmaz egy kolbászt. És ez a név megtévesztő. Mert nincs is benne sárkány. Így a verdikt az, hogy vagy tegyenek bele sárkányt, vagy nevezzék át.

Képzeljük ezt a nagyon okos hivatalnokot Magyarországra. (tudom, vannak itt is okosok, de azért van még mit tanulnunk nem?)
Szóval első lépésként betiltja a halászlevet, mert nincs is benne halász.
Aztán a halászlékockát, mert az nem tartalmaz halászlevelet (amiben pedig nincs halász), plusz nem is kocka, hanem tégla formájú. Majd betiltja a hamburgert, mert nincs benne sonka (angolul ham). A hotdog-ot, mert nincs benne kutya. Majd betiltja az igazságügyminisztériumot, mert nincs igazság. A rendvédelmi szerveket feloszlatja, mert nincs is rend. A kormányt mert nem kormányoz (sőt, az egész épületben sehol egy igazi kerek alakú kormány). Majd a szolidaritási adót, mert nem szolidaritásból fizetjük hanem kényszerből (verdikt: vagy átnevezni kényszeradóvá vagy törölni). Utána átnevezné az egészségügyet, mert az ország több mint fele már beteg, vagyis lesz betegségügy belőle.

Tulajdonképpen nem is olyan barmok ezek a welsh-i hivatalnokok. Mégiscsak kéne belőle egy pár nekünk is!
(a halászlevet meg beáldozzuk a nagyobb jóért - vagy beáldozunk egy pár halászt)





benzinar.info

Hát, van ilyen is.
Ott van ugye a Wikipedia, amely angolul már lazán mondható a világ legnagyobb tudásgyűjteményének, enciklopédiájának vagy akárminek.
De az internetes közösségek nagyon sokszor bizonyítottak már, és mégis, van aki ebben nem hisz:

"Tiszteljük az internetes közösségeket, naprakész és pontos adatokat azonban csak az adatok folyamatos és átfogó ellenőrzésével lehet közölni. Mi ezt tesszük."


Jó a széllel szemben pisálni, csak a végén hülyének érzi magát az ember.