Komment
"A vizitdíj mellett kórházi napidíj bevezetésén is gondolkodik az egészségügyi minisztérium - mondta a lapnak Molnár Lajos, a szaktárca vezetője. Az ágydíj, hasonlóan a vizitdíjhoz 300-500 forint körüli összeg lenne.
Az új díj bevezetése azért merült fel, mert néhány esetben az ambulánsan ellátott betegek után is igényeltek az intézmények pénzt a bent fekvésért."
Ennyi a hír. Vagyis a kórházak néha hazudnak. A megoldás nem az, hogy a hazudósokat fejbevágjuk egy nagy szívlapáttal, vagy éppen elveszti az állását a felelős. Nem. Fizessen az aki igénybe veszi a gyógyítást, aki már egyszer járulék formájában fizetett mindezért.Az ágypénzzel a tervek szerint vissza lehetne szorítani a kórházak elszámolással kapcsolatos visszaéléseit.
A gyerekeknek, a bizonyos krónikus betegségben szenvedőknek, a nyugdíjasoknak és a szociálisan rászorulóknak vagy nem kellene fizetniük, vagy kompenzációt kapnának.
Köszönjük. Szeretném értelmezni a dolgot.Fizetek azért, mert egy, az állam által kontrollált intézményrendszer nem működik megfelelően.
Az összeget azért pöngetem hogy megszűnjön a hamisan bejelentett kórházi fekvőbeteg elszámolás. Ha szociálisan rászoruló vagyok, akkor visszakérhetem az összeget.
Persze. Idős emberek sokszor nem kérnek segélyt. Mert büszkeség is van a világon. Persze okos emberek a minisztériumban ezzel nem is számolnak. Büszkeség? Mi az?
Aki megengedheti magának, az bizonyosan visszakéri majd azt a párszáz forintot. Az ügyintézés közben leparkolt autó miatt többet kell a parkolóórába dobni...
Ha a dolog bejön, javaslom az alábbi probléma megoldását vizitdíjjal:
- rendőri igazoltatás (úgy sincs elég pénz a fizetésükre, egyébként is, már be van vezetve, csak legalizálni kell)
Barmok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése