december 28, 2005

Fogyasztóvédelem

Felröppent a hír, hogy E.coli bacival fertőzött szaloncukrot találtak. A gyártót pontosan 78 ezer forintra büntették. Eddig a hír. (info: e.coli - mi is ez)

Az alacsony büntetés annak köszönhető, hogy csak pár kilót találtak a boltokban. Naná, hiszen a szaloncukor hiperszezonális, már az összes fenn van a fán. Viszont nem lehet bemondani hogy mely cég gyártotta, mi a márkája, mert az ugye törvénybe ütközne.
Sőőőt:

Süth Miklós még kedden közölte, intézkedtek a szaloncukor-készletek lefoglalásáról és megsemmisítéséről, így több fertőzött édesség nem juthat el a fogyasztókhoz. A szabályok értelmében a boltok blokk ellenében kötelesek visszavenni a hatóságok által kifogásolt terméket. (HVG online)

Fordítok. Kedd az ugye a karácsony utáni első nap. Persze hogy nem jut el több a fogyasztókhoz, mert már fenn van a fán. Nem árulják el ki gyártotta, vagyis jelen pillanatban az ÖSSZES, a fenyőfán fellógatott szaloncukor potenciális fertőzésforrás. Aki megeszi, az így járt. Persze gondoljunk azokra is, akikért az egész műsor van, a gyerekekre.
A szülők - mivel nem tudják melyik szaloncukor az - megtilthatják a szaloncukor dézsmálását a gyerekeknek. Vagy nem. Melyik a jobb? El lehet magyarázni egy gyereknek, hogy a régen várt szaloncukrot nem lehet megenni????????

Ügyesen sikerült a törvényekkel ismét azokat bánatni akikért van. Akik jóhiszeműen vesznek édességet a kicsinek, a Karácsony mégiscsak csodálatos ünnep. Lehet reggel kilopakodni, megenni egy cukorkát, és szépen visszacsomagolni a papírt.

Aki egy kicsit is figyelt, az viszont nyomozhat.
Először is, egy nagy, hazai cégről beszélnek a hírekben.
Magyarul a multik kizárva - akkor nagyobb lett volna a durranás.
Kálciummal dúsított, gyerekeknek szóló szaloncukor volt.
Erre a gugli keresés nem sok okos találatot adott. Vagyis nem tudom ki is lehet ez a termék. Úgyis megtalálak!
A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség honlapján sem található meg a termék neve és a gyártó.
Irány a fórumok, azok a legjobb információforrások (bár nem hiteles információ). Az Index fórumán az agyalás vége az, hogy a bűnös a Kölyök Tibi Szaloncukor. Gyártó: Stollwerck.
Na, begépel hogy ugye www.stollwerck.hu. Egy eléggé minima honlap fogadott, bár úgy tűnik nem komoly versenyzők ezen a pályán. Az Internet Waybackmachine nem tudott a múltban sem értelhezhető oldalt tárolni.

Ráadásul a www.stollwerck.com oldalon nem is szerepel a Tibi. De a logo ugyanaz. Na, erre varrjon gombot aki akar. A lényeg a lényeg. Nem szabad megenni a Tibit, a többi viszont csúszhat!

Nincsenek megjegyzések: