december 23, 2007
Bejgli
Tegnap gyógyszertárban voltam. Kettőben is, mert az első helyen nem kaptam olyan orrcseppet amit szerettem volna (vicces, adagolós, spray-s orrcseppet vettem, ami momentán már nem is csepp, hanem orrspray). De mégis megmaradt a neve.
A gógyszertárak ki voltak ürülve, Nulla ember. A második hely a kórház mellett van, ott a parkoló volt töküres.Az volt az érzésem, hogy december 24-e felé közeledve nincs Magyarországon beteg ember.
Ami ugye jó. De mi lehet az oka?
Agyaltam. Mi van ilyenkor ami minden emberre jellemző változás?
És rájöttem! Elkezdtük enni a mákos bejglit. Csak ez lehet az ok, mi más.
Vagyis ha a mákos beigli evése és a betegek eltűnése egybeesik, akkor egyértelmű,
a mákos beigli gyógyít!
Annyit agyaltak már emberek azon, hogy hogyan lehetne rendbetenni az egészségügyet. Íme, kezünkben a megoldás!
Ingyen mákos beigli mindenkinek!
Hiszen gyógyít (statisztikai összefüggés van a fogyasztása és a betegségek megszűnése között!). Ráadásul sokkal olcsóbb mint a gyógyszerek többsége, és finom.
december 19, 2007
Célpont
Egy érdekes Boing Boing bejegyzés keltette fel az érdeklődésemet.
Las Vegas-ban lőtéren ki lehet próbálni egy csomó fegyvert (eddig semmi különleges, ilyen nálunk is van).
De hogy a szokásos céltábla helyett lehet lőni szép képes célokra is - nos ebben sincs olyan sok furaság.
Az izgalmas inkább az ebben rejlő üzleti (és politikai) lehetőségben van. Mondjuk például egyedi nyomott céltáblákra nyomni politikusok képet, és arra lőni. Tuti lenne aki szívesen adna zsét hogy megtegye. Egyszer az életben.
És legalább veszélytelen, hiszen ellenőrzött körülmények között gyakorol.
Dugó
Azt hiszem igaza van a cikknek. Nem az a kérdés hogy lesz-e dugó, hanem inkább az hogy hogyan leszünk képesek elviselni.
Dugó pedig tuti lesz. Sőt, kátyú is biztosan. Budapesti vezetők ügyesen megoldják ezt évről évre, egyre durvább körülmények között haladunk előre az utakon. A metró majd megépül, biztosan, sőt, addigra már majd Euróval kell kifizetni a végét. Az utak nem lesznek sem jobbak, sem szélesebbek, a lámpák nem lesznek jobban hangolva, és parkolóhelyből is egyre kevesebb lesz egyre többért (és arcátlanabbul).
Erre kell felkészülni. Én megkezdtem a felkészülést, elköltöztem.
De amikor fővárosban kell mennem, akkor:
1, Nem hallgatok rádiót (gyors ritmus, álintelligens műsorvezetők, áááá hagyjuk inkább)
2, Helyette inkább hangoskönyveket hallgatok
3, 3x annyi időt adok magamnak az egyik helyről a másikra jutáshoz mint kéne. És akkor odaérek időben.
4, Nem iszok kávét rosszkor (dugóban durva érzés tud lenni)
5, Beengedem az embereket. Belefér az a 10 másodperc. De komolyan.
6, Dudálok amikor valaki beragad a kereszteződésbe. De közben mosolygok, mintha nekem ez jól esne, vagy nem történt volna semmi :-)

december 16, 2007
A karácsonyi képeslap halála
A postások megoldják a képeslap bizniszt.
Sztrájkolnak, és nem visznek ki leveleket keddtől.
Ez szép. Én már évek óta nem küldök képeslapot (utálom hogy mások is elolvashatják, ráadásul felesleges az internet korszakában postára caplatni egy pár levéllel. Képeket szoktam küldeni nyaralásról is. Többet mond, örülnek neki, ráadásul kevesebbe kerül (nem csak pénzben, de időben is). Képeslapot pedig hazahozom, így hamarabb ideér.
A Posta egyébként is meg van verve. A Postahivatalok (még a nevében is ott van!) lassúak és zsúfoltak. Kivéve az apró vidéki postákat, de őket úgyis megszüntetik. Lassú és megbízhatatlan a szolgáltatás, ráadásul a kiscsomagokat rendszeresen ellopják. Online boltok már nem velük hanem az olcsóbb, de legalább megbízhatóbb futárcégekkel szállíttatnak.
A levelet kiváltja az e-mail. Tőlem is csak azért kapnak munkát, mert a számlákat még mindig levélben, eredetiben kell elküldenem. Amint tehetek majd úgy mint a Google (aki az AdWords rendszerben letölthetővé teszi a számlákat, kinyomtatod és kész), onnantól tőlem sem lesz meg a havi 2-3 ezer Ft.
Pénz utalás már elfogadottan netes banki utalás, mi lesz veled Posta 10 év múlva?
A karácsonyi képeslapot pedig nyugodtan hozzátok ki majd januárban. Nem érdekel.

Picipuha
Az állam szeretné megújítani a MS szerződést (lejárnak a licenszek az állami és közoktatási szférában, és
bizony az állam nem engedheti meg magának a lopott licenszeket).
Hiller István (csak én olvasom állandóan félre ezt a nevet?) szeretne ennél sokkal nagyobb megállapodást. 200.000 gépen jár le a licensz, ez most 5 milliárd forintba kerülne az államnak. Vagy legyen demagóg, és mondjam azt hogy Magyarországon minden lakos dobjon be 500 forintot a Microsoft kasszájába?
Na, akkor egy kis matek. 25 ezer forint per gép. Ez ahhoz képest nem is sok, hogy ebben benne van az oprendszer és az Office progik. Ma (ha jól tudom) a friss oprendszer (csak erről lehet szó) mondjuk 200 dollár (olyan 36 ezer forint), az Ultimate pedig 400 dollár (vagyis olyan hetvennéhány ezres).
Az Office 2007 pedig 80 rugó. A kettő együtt barátok között is 120 környékén van, vagyis a Microsoft ad laza 83% kedvezményt. Szóval erről nézve nem rossz.
Ha abból az irányból nézem, hogy a nyílt forráskódú vagy online ingyenes rendszerek ennél lehetnek olcsóbbak is, akkor bizony az 5 milliárdot lehetne másra is költeni.
De a pálya nem ennyire egyértelmű. A Linux (mondjuk a Vista helyett) nem olcsóbb. Hiszen egy megszokott rendszert kéne felváltani egy ismeretlennel. Ha viszont arra gondolok hogy a Vista megbízhatósága versenyez egy kínai gyártsú digitális hőmérőjével (annyit lehet benne bízni hogy mér valamit, a Vistában pedig annyira hogy látszik hogy fenn van), akkor mindjárt nem is olyan rossz választás a Linux. Ha tovább viszem, és arra gondolok hogy az Office 2007 akkor sem kéne ha ingyen adnák (egy kalap sz*r az egész, a Vistával notóriusan összeakad és ledől), akkor bizony az Open Office vagy mondjuk a Google Documentumok egyszerűen nagyszerű választás lehet. De van még a pályán rendszer aminek a kezelését egyszerű elsajátítani, és legalább ingyenes (ja és magyarul fut).
Aki ellenzi az offline rendszereket (mert mi van ha ledől a net), annak üzenem, mi van ha ledől a Vista? A nnet hamarabb feláll mint amennyi idő alatt a Vista.
Ja, és hogy hány régi nyomtatót és öreg perifériát kéne kidobni a Vista inkompatibilitás miatt, arról ne is beszéljünk. És hogy mennyi milliárd kéne hardver fejlesztésre hogy egy ilyen erőforrásigényes cucc csigalassúsággal, de elinduljon. 200.000 gép amelyből laza 150.000 olyan öreg (becslés), hogy kéne bele legalább plusz 1G RAM, valamint egy részük helyett friss gép. Tessék számolni, 150 ezer 1 G RAM bővítés és mondjuk 40.000 friss gép mi pénz? Elárulom, további 800 forint per lakos Magyarországon mindenki zsebéből...
De akkor mi a megoldás? Hááát, szerintem vegyes rendszerek. Nem lehet mindekit rákényszeríteni egy friss oprendszerre. Mert aki megszokta a picipuha-t, annak az Ubuntu neve is hányingert okoz.
De mondjuk az Office helyett bizony könnyen kezelhető és megtanulható a Google Dokumentumok. A közoktatásban pedig a fiatalok nyitottak, ráadásul nekik jót is tenne ha találkoznának több oprendszerrel is. Megkockáztatom, de látniuk és használniuk kéne Macintosh gépeket is. Hogy amikor céget vezetnek, vállalkoznak, vagy otthonra vesznek majd gépet, bizony tudják hogy melyiktől mire számítsanak. A kormányhivatalok pedig maradjanak Winfos alatt. Ők megérdemlik a Vista-t.

december 15, 2007
Klímakonferencia
Eredményes volt a klímakonferencia - mondják.
Igaz, senki nem engedett az álláspontjából. A fejlett országok (élen az Egyesült Államokkal) nem csökkentik az üvegházhatást kiváltó gázok kibocsájtását, a fejlődő országok pedig azzal érvelnek, hogy ők most vannak azon a fejlettségi szinten, ahol a fejlett országok voltak amikor olyan sokat kibocsájtottak. És itt érdemes egy kicsit elidőzni.
Nézzük meg Magyarországot 20 évvel ezelőtt, és ma. Akkor sem a technológia sem a pénz nem állt rendelkezésre hogy odafigyeljünk a károsanyag kibocsájtásra. Amerika ráadásul már akkor is elöljárt a légszennyezésben. Ma sokkal könnyebben aláírná azt, hogy visszaveszi a kibocsájtást (de még ezt SEM teszi), mint mondjuk 20 évvel ezelőtt. Pluszban - mivel nem ugyanazon a pályán vagyunk - ezért a gazdasági fejlődés egy szintjéhez, és nem az évekhez kéne igazítani a kibocsájtást. Kicsit zavarosra sikerült, de megmagyarázom. A XX. században kibocsájtott károsanyagot kéne összeadni, és kvótát meghatározni. Ugyanígy a XXI. századra. Így a gazdaságilag fejletlen országokat nem érintené hátrányosan az elmaradásuk, ők (füstölöghetnének még egy kicsit), miközben azok akik már "kiszennyezték magukat", nagyon visszafognák a rendszert.
De nem ez történik. Az Egyesült Államok a megszokott arroganciájával obstruálja a környezetvédelmi törekvéseket, és magyarul szólva szarik az egészre. Csak neki legyen jó. És lehessen parolázni a Hummerekkel Irakban.

december 13, 2007
december 09, 2007
December
Szeretem a decembert.
Ismét eljött az ideje a kollektív pénzre menő találgatásoknak.
December 2-ig meg kell becsülni minden cégnek hogy mennyi lesz az éves bevétele. Ha rosszul teszi mindezt, akkor büntetés jár érte. És 2007 az APEH éve volt, nem fognak totojázni egy percig sem. Kell az a prémium, és ha beszednek a tervezett fölött pénzt, akkor dől a lé.
Utólagos bejegyzés. Ma érkezett szeretett adóhatóságunktól egy levél, melyben felhívják a figyelmemet hogy tessek pontosan becsülni. A szövegből idézek:
"Amennyiben tehát az adózó rosszul "becsüli meg" a várható adóévi adójának összegét, és emiatt kevesebbet fizet be, mint a tényleges éves adójának legalább 90%-a, akkor a 90%-ához hiányzó rész képezi a mulasztási bírság alapját."
És leírták!
Én hozzátenném, hogy jósnők és jövendőmondók esetében a rosszul megbecsült adóelőleg a vállalkozói igazolvány visszavonásával jár.

december 01, 2007
Körforgalom
Ha már erre járunk, akkor beszéljünk erről is.
Gombamód szaporodnak a körforgalmak szerte az országban. De komolyan, mintha ez lenne a megoldás minden bajra.
Ráadásul egyre több kétsávos körforgalmat is látok, az pedig maga a rémálom.
A körforgalmakkal az a baj, hogy 10 autósból öten nem ismerik a benne közeledés egyszerű szabályait.
(Arról ne is beszéljünk, hogy a szarul megépített körforgalmak mennyi kárt okoznak az autókban...
Nézzük akkor sorban. Egy ismerősöm azt mondta, hogy nem gond ha kifelénem indexelnek, befelé már megtették.
Először is, befelé nem kell indexelni, hiszen egyértelmű hogy merre halad a versenyző.
Kifelé viszont KÖTELEZŐ!
Hiszen aki arra vár hogy bejuthasson a körbe, annak ez értékes információ!
Kicsit bizonytalan vagyok magam is a kétsávos körforgalomban. Ugyanis ha két sávból érkezünk, akkor egyértelmű hogy az én helyem (ha mondjuk a belsőben érek oda) a körforgalomban is a belső sáv. De amikor kifelé is két sáv megy, akkor vajon a belső sávból kanyarodjak a kijárat belső sávjába? Mi lesz azokkal akik a körforgalom külső sávjában haladnak mondjuk tovább? Ütközünk?
Ha pedig a belső sávból először ki kell sorolnom, majd onnan kell kihajtanom a körforgalomból, akkor mi a francnak kihajtóba két sáv?
Egy pontos leírás a probléma megoldásával (katt a képre)
Egy kis olvasnivaló a körforgalmakról itt.

Ködlámpa
Ködlámpa. A nevében is ott van, ködben használatos eszköz. Vagy mondjuk esőben, amikor pályán szinte ködszerűen száll a víz a levegőben.
DE NEM VIZUÁL TUNING ESZKÖZ!
Egyáltalán nem lesz tőle dögösebb vagy szebb a verda, sőt. Az első ködlámpa a szembejövőt vakítja (esős időben az útról felcsillanó fény nagyon rossz!), a hátsó pedig egyszerűen zavaró.
Kontaktlencsét viselek, nekem minden fény erős, az éles fények pedig vakítanak.
Szóval kedves autóstársak! A KRESZ szerint:
44. § (4) Tompított vagy távolsági fényszóró helyett vagy mellett ködfényszórót, továbbá hátsó helyzetjelző ködlámpát abban az esetben szabad használni, ha a látási viszonyok ezt indokolják.
Rendőrt még nem láttam ezért büntetni, pedig a gyorshajtással egyenértékű veszélyt jelent a többiekre.
Szerintem egyszerű a megoldás. Rendőr megállít, szépen kiveteti a ködlámpa izzókat, és eltapossa. Minden alkalommal amikor ilyet lát.
Egyébként a legszebb az, amikor a balga autós észreveszi hogy hátul a jobb oldalon hiányzik egy izzó, és pótolja. És akkor nem egy, hanem egyből kettő ködlámpával virít hátul.
Eszementnek eszébe sem jut, hogy ez azért van, mert a gyártó készít jobbkormányos gépeket is, és egyszerűbb így megoldani a kétféle verziót. De amikor felszerelik az autót, akkor nem tesznek bele izzót és kész. Az nem jelenti azt hogy pótolni kéne!
november 22, 2007
Optimista nemzet
Szerintem a magyar egyáltalán nem búskomor vagy pesszimista.
Tegnap láttam a focimeccset (ez nálam ritka, de hát a vendéglőben ahol voltunk ment a TV). És láttam az arcokon a hitet a győzelemre, láttam a lelkesedést, és azt a szemekben hogy kár győzhet is a válogatott. Aztán láttam amikor a a második gólt is bevittük (a saját kapunkba).
Tud ez a válogatott gólt lőni, de az orientációval kicsi bajok vannak.
A lényeg azonban a bizakodás, a bízni tudás. A fél ország szorított a fiúknak, mindenkiben ott a hit hogy ennyi idő után a magyar foci feláll, és teljesít.
És mondjuk hogy a magyar pesszimista.

november 20, 2007
BSA fenyegetés
Tiszta 1984-es feeling (vagy inkább a Brazil?).
Mindegy, egy világ ahol félnünk kell a nagy cégek előtt álló mindenféle jogvédő szervezetektől.
Üres adathordozóban jogdíj legalább annyira nonszensz mint mondjuk ha az autó árában benne lenne a gyorshajtásért kapható büntetés. De megtörtént, létezik, van.
Most a BSA levele borzolja a nyilvánosság idegeit, vállalkozások paráznak, mert a BSA az APEH-al fenyeget (ez jó, legutóbb a parkolási társaságok próbáztak be a nagyhatalmú szervezet nevével).
Eszembe jut egy érdekes történet erről. Helyszín Budapest, a BSA első kampányainak egyike.
(az a bizonyos fekete háttér, kéz és bilincs). Akkor a BSA még a Microsoft székházában lakott (most is, vagy már elköltöztek?), a vezetője a Picipuha jogásza volt. És mivel nem volt jogi szervezet, ezért a MS-nak számlázott a reklámügynökség.
A kampány elkészült, kiment plakátokra, mindenki boldog volt (kivéve a cégek vezetőit). Majd a BSA egyszercsak ügynökséget váltott, és előzetes értesítés nélkül folytatta a kampányt, közel azonos vizuális elemekkel, színekkel, hangulattal, ugyanazon szlogennel. A kampányt tervező reklámgrafikus ezt jelezte, figyelmeztetett arra, hogy:
- A szerzői jog egy alkotást - annak ellenére hogy a felhasználás jogát átadja a megbízónak a kampány idejére - továbbra is a szerző tulajdonának tekinti. Innentől a továbbfelhasználása a jogok megvásárlása nélkül szerzői jogokat sértenek.
Jeleztük ezt a picipuha felé, akik azzal reagáltak, hogy az utolsó befogadott, de ki nem fizetett számlát visszatartották. 30, 60, majd 90 napig. Szerzői jogok pedig kit érdekelnek? (mármint a mások szerzői jogai). 90 nap után (mivel folyamatosan mentek a felszólító levelek), az ügynökség szépen írt egy levelet, miszerint másnap elindítja a felszámolási eljárást, hivatkozással a ki nem fizetett számlára. 12 órán belül ott volt a zsé.
De a szerzői jogokat továbbra sem vásárolták meg. Talán ez a hozzáállás elmond valamit a jogkövetésre felszólító szervezet akkor hozzáállásáról (mait nem ismerem, de félek nem sokat változott).
De legalább beszólt az APEH nekik is, hogy ekkora pofátlanság már nem illik.

október 19, 2007
BKV reklám - Idegesítsük az autósokat!
Nehéz hozzátenni ahhoz a blogbejegyzéshez amiből a képet és a témát merítettem.
Mert olyan szépen összefoglalta, idézek:
"Budapest közlekedési viszonyait talán úgy lehetne legpontosabban jellemezni, hogy az angol főváros autómennyisége párosul a román utakkal és az albán közlekedési morállal."
Vagy másik:
"Így aztán az akció eredménye mindössze annyi, hogy az autósok többségének a táblák elolvasása után hirtelen elkezd nehezedni a lába, és ellenállhatatlan késztetést érez, hogy a gázpedálra lépjen, és csikorgó gumikkal kilőve elcsapja a kis rohadékokat."
Ugyan már egy ideje vidéki versenyző vagyok ismét, de nem tudom elfelejteni azt a pár évet amikor Budapesten naponta másfél órát tömegközlekedtem. Büdös trolik, megzakkant arcok és tekintet nélküli tekintetek a metrón, a nyárin is fűtő buszok, stb. És azóta van nagyszerű légkondi nélküli villamos, mindenféle egyéb nyalánkságok. A bicajos tüntetéseken (amikor az autósokat próbálták feltartóztatni egy kicsit), kiderült hogy aki akkor buszra szált az tévedett ugyan, de meg is szívta.
Nincs igazi P+R lehetőség tömegközlekedés támogatással, elkerülő utak, szóval maradt az egész az ami volt (vagyis kicsit visszafejlődött). Ide? Minek?
október 17, 2007
Ha lemásolod az oldalam kódját lelőlek!
Ha lemásolod az oldalam kódját, lelőlek.
Ha csak megnézed, akkor beperellek.
Na jó, az első állítást én találtam ki.
A másodikat azonban egy ügyvédi iroda Amerikában.
Arra sok bizonyíték van hogy hülyékből túlkínálat van Amerikában (bocs, de sajnos nálunk is, de azok politikusnak mentek). Plusz hogy annyi ügyvéd van, hogy lassan Missisipi-t lehet velük rekeszteni.
De hogy a kettő metszete is létezik (és feltehetően nem is kicsi), arra egy újabb bizonyíték.
október 16, 2007
Bemondták a tévében!
Amikor a farok csóválja...
Aki nem látta a filmet, annak egy pár szavas összefoglaló:
A Monica-féle botrány évében nem csekély vihart kavart ez a fergeteges politikai vígjáték. Két héttel az elnökválasztás előtt Amerika elnöke félreérthetetlen szex-botrányba keveredik, amely végképp kompromittálja esélyeit. A médiában igen járatos és dörzsölt tanácsadója sugallatára kitalálnak egy háborút, amelyet könnyen meg lehet nyerni. Albánia úgyis messze van, a híradókba meg elég néhány véres kép... Hollywood viszont elég közel, úgyhogy felbérelnek egy csúcsproducert a kitalált háború hiteles megrendezésére. És mi még azt hittük, hogy tudunk a sorok között olvasni.
És akkor azoknak akik nem hisznek az összeesküvés elméletekben:
Bush "planted" fake news stories on American TV! - az Independent cikkje.
Egy pár idézet a cikkből:
Szövetségi nyomozók vizsgálják több tucat Amerikai televízióállomást, akik leadtak a Bush adminisztráció által készített filmeket normál hírként. Néhány hamis híradás az iraki háború sikereiről beszélt.
Egy ilyen "hír" például arról szólt hogy egy Iraki-Amerikai Kansas City-ben nyilatkozik, és megköszöni Bush-nak és Amerikának a segítséget. Igaziból a felvételt a Külügyminisztérium forgatta
És az amerikai (legyünk őszinték a magyar is) nép hisz a televíziónak. Továbbra is. Hiszen bemondták a tévében!
(egyike annak a 20 szövetségi irodának akik ilyeneket készíttettek).
(megjegyzés: nagy cégek ugyanígy "tolták" a saját termékeiket be a hírekbe, híreknek kinéző műsorokkal. A cégek között volt a Pfizer, Mars, GM és Intel).

október 15, 2007
EVA
Egy egészen komplex probléma, az adócsökkentés (vagy növelés). Mert sokak szerint (és erre nemzetközi tapasztalatok is vannak), az adócsökkentés és egyidejűleg a szankciók emelése, a kiskapuk bezárása bizony növeli a befizetett adó mennyiségét. De mint a szakemberek megállapították, ez a képlet nálunk nem igaz. Az eva az adóelkerülők paradicsoma, az önfoglalkoztatás burjánzik, és egyéb szörnyűségek.
De egy kicsit nézzünk már vissza kérem!
Sok sok vállalkozás azért választotta az eva-t, mert a könyvelője jelezte hogy ez jobb. Persze ebből sokaknak a könyvelőnek valóban jobb (kevesebb meló), de igazából csak addig volt nagyszerű amíg 15% volt az eva. Megemelték, 25% lett. Pluszban jönnek a frissebbnél frisebb adók, amelyeket ezen felül kell majd fizetni. Perzse mindezt a szemét adócsalók megszorongatása miatt.
Egy picit azért álljunk meg. Nézzünk meg egy másik megközelítést.
De előtte egy grafikon ebből a tanulmányból:
A kék a munkavállaló költsége, a piros a nettó jövedelem ha ugyanez a munkavállaló eva-s, és a zöld ha alkalmazott. Hoppá, ugye?
Vagyis ha alkalmazotti jogviszony helyett a cégek ráveszik az alkalmazottakat (kicsivel több fizu reményével, vagy akár erőszakkal) hogy eva-s vállalkozó legyen, akkor az 1 miller bruttó bérköltségből alkalmazottként cca 380 ezer a nettó, míg eva alanyként 800.000. Tehát a munkaadó beajánl a 380 helyett 420-at, és neki feleződik a költsége...
De természetesen nem az a barom aki kitalálja ezeket, hanem az aki visszaél vele. Mert az emberek nem az kevesebb ellenállás irányába mennek. Mert egyébként alig kell adózni, az adókat kiszámoltatni, tiszta öröma a vállalkozók élete.
Ki kell facsarni a szemetekből az utoló fillért is, különben miből lesz a zsíros állás kormányhivatalokban és intézményekben? Ahol ilyen okosakat lehet mondani sok pénzért...
Na jó, a fenti vélemény indulatból született, aki írta a tanulmányt tutira okos és hozzáértő.
Viszont egy újabb megközelítást is dnék a történetnek.
Volt egy idő amikor a parasztot sanyargatták a kilnceddel és a tizeddel. A szemét földesúr elvette a megtermelt javak 10%-át, egy másik 10%-ot meg oda kellett adni az egyháznak.
Ebből építettek várakat, ebből volt minden ami akkor közigazgatás volt, utak is születtek, stb. Az egyház meg szépen templomokat épített.
Most az elvont 60-70 (néhol 80) %-ból (igen, tessék számolni, abból a nettó fizetésből még áfás terméket vesz a polgár!), szóval most az elvonás 3-4x annyi mint akkor, mégis, utak alig épülnek, az urak az adó további növelésén törik a fejüket, és csak leépül minden (tipikus példa Budapest, amely az elmúlt 15 év alatt lassan Tirana szintjére süllyedt).
Szóval az akkori 20% elvonás elég volt mindenre, a mostani 70% nem elég. És erre teszünk ár egy friss adminisztratív réteget, az EU-s intézményeket. Hurrá.
Ha ez így van, akkor mi lenne ha:
- a bevételi oldal lehyett a kiadási oldalt is megnéznék? Ott miért nem lehet vágni (mondjuk 50%-ot)?
- az önnmaga fenntartását finanszírozó rendszer alkalmatlan feladatára
- a költségét sem kitermelő adóbehajtó intézmény szorul reformra nem az adók.
És figyelem. Az ország lakosságát NEM LEHET LEVÁLTANI!. De van akit igen.

október 11, 2007
október 06, 2007
24 zeneszám, az annyi mint 2 db CD tartalma (kb).
40 millió Forint pedig elég mondjuk 10.000 CD-re.
Vagyis a zenekiadók szerint ennyi a kár amikor valaki megosztott 24 zeneszámot.
Csúfos bukta, mert a hölgynek ki kell fizetnie a pénzt. Mert letöltött (vagyis inkább feltöltött).
Na nézzük is ezt részleteiben.
A hír. Az ítélet (angolul).
Az első izgalmas (és kérdéses) részlet az az, hogy a bíró vajon miért instruálta az esküdteket arra, hogy annyi bizonyíték elég hpogy valaki elérhetővé tette a zeneszámokat, az, hogy valóban letöltötték-e mások, már nem számít. Vagyis egy szemlélető példával mondhatnánk azt is, hogy a tipikus gondolatbüntetttel állunk szemben. Nem kell megtenned, elég ha tisztátlan gondolataid vannak. (aki nem ismeri, annak Orwell:1984).
A második a nem is olyan régen kiszivárgott információ, miszerint a zenekiadóknak ez a perhullám lazán veszteséges. De legalább azokat is elvadítják maguktól akik vásárlóik...
A harmadik egy érdekes kérdés. Vajon miért töltenek le az emberek zenét (filmet, képeket, akármit)? Mert csórók? Mert fukarok? Vagy mert kézenfekvő?
Az első két eset is előfordul, de feltételezem a harmadikat is. Vajon ez esetben a zenekiadók miért nem erőlködnek hogy egy létező igényt kielégítsenek? Hogy az egyébként is elavulni látszó technológiát (CD, DVD, kazetta, akármi) helyettesítsék egy, számukra is olcsóbb technológiával (mp3, digitális lejátszás, stb)? Nos?
Ez olyan mint ha az autó feltalálásakor a parkolókovács beperelné a tulajokat mert azok nem patkoltatnak többé. A helyett hogy képezné magát és autószerelő lehetne (sokkal több pénzért).
Ezernyi okos példát mondhatnék, de igazából csak az jut eszembe hogy szánalmas. Zsírosra keresték magukat, és annyit nem látnak be hogy változni kéne. Nem elébe menni a dolgoknak, csak követni az igényeket. Ennyit. Marketing. Forgot?

szeptember 21, 2007
Emberek ezrei tiltakoznak az ellen, mert levitték az iPhone árát.
És ez alkalommal nem Magyarország (itthon még kapni sem lehet).
Pedig ekkora ökörségben bármikor mi vagyunk az elsők. Tudod, a szomszéd tehene...
Steve Jobs pedig nyílt levélben magyarázkodik, és felajánlott minden kedves vásárlónak 100 dollár levásárolható kedvezményt.
Hülyeség, Amerika a neved.
(azért úgy a margóra. Vajon melyik nagy cég tenné meg ugyanezt Magyarországon? Mondjatok egyet aki hajlandó lenne rá! Na? Ugye?)
augusztus 31, 2007
Ehhez a fenti reklámhoz tartozik egy történet (saját), és mindjárt világos lesz miért nem tetszik nekem:
Egy érdekes amortizálós történet (melyért köszönet az Extreme Digital-nak, valamint a For-Max szervíznek).
Tavaly vettem egy mp3-as lejátszót ajándékba az Extreme Digital-tól. Nem a legszarabbat, hanem valami olyat ami még megfizethető de nem az olcsó szar.
Fél évig kellemesem használta az ajándékozott, amikor is elkezdett kidögleni a gép. Egy formázás elsőre megoldotta a dolgot, de menthetelenüól romlott a kicsike állapota, szervízbe került. Még időben, a garancia jejárata előtt. Egy hónap után kiderült hogy nem javítható, ezért felajánlották, hogy kicserélik.
Egy gyors keresés a neten, a cserekészülék máshol pontosan 5600 Ft bruttó, ez a gép tavaly volt 13,5e. Értékarányosság ide vagy oda, felhívtam őket.
Innentől érdekes a történet.
Az első érv az volt, hogy ha ilyen olcsó dolgot vesz az ember, akkor miért várja hogy egy évig működjön. Ráadásul a garancia már majdnem lejárt amikorra szervízbe került.
Rövid egyeztetés után megpróbáltam az engedékenyebb oldalt. Rendben a csere, de a friss készüllékre adjanak garanciát. Na ezt már nem, hiszen a másiknak lejárt a garanciája.
De tudomásom szerint a szervízben töltött idővel csak a javított készülék garanciája hosszabbodik, ha újat adnak, akkor annak friss garanciája lesz.
Elmesélte, hogy az Európai Unióban a magyar jpogszabályok már nem érvényesek (mi a szösz?), és az uniós szabályoknak ők mindenben megfelelnek, ez így helyes eljárás.
Itt taktikát váltottam, megpróbáltam azt, hogy a családtag (aki ott volt a közelben, és arra várt hogy visszamehessen - szegény megajándékozott), szóval jeleztem hogy vennénk egy frissebb és drágább modellt a kipurcant helyett, annak az árnak a beszámolásával (tudomásom szerint ha csere nem megoldható a garancia időszakán belül, akkor beszámítással vagy pénz vissza megoldással lehet orvosolni a dolgot - vagy tévedek?).
Itt jött a történet legszebb csavarja. Számolt, majd közölte, hogy másik gépbe ennek a vételi árnak a 20%-át tudják beszámolni csak, Vagyis potom 2.680-at.
Amikor hümmögtem, akkor megkérdezte, hogy tudom-e, hogy az autókat is amortizálják.
Eljutottunk oda, ahonnan nincs megoldás. Ekkor megkérdeztem, hogy a For-Max hogyan került a képbe? Ugyanis a vásárlás az Extreme Digital-nál történt. Ők a szervíz, és joguk van cserekészüléket adni, hangzott a válasz.
Egy izgalmas fordulata a beszélgetésnek az volt, amikor beleegyezett (szerinte a törvényt megszegve), de beígért három hónap garanciát az új cuccra. Jeleztem neki, hogy a törvényt nem lehet azzal megszegni hogy kedvezményt ad, azzal viszont igen ha megtagadja azt ami jár. Ráadásul valami mégiscsak gázos ha elkezdünk alkudni....
A végkifejlet az volt, hogy a telefonban a csereketyerére ígértek 3 hónap garanciát. Ezt a rokon kislány kérte, de minősíthetelen hangnemben közölte egy hölgy vele, hogy a kollegája csak jófej akart lenni, ezért ígért ilyet.
Nos igen. Innentől jönnek a kérdések:
- vajon mennyire rugalmasak az uniós jogszabályok, és mennyire nem érvényesek a magyar jogszabályok Magyarországon?
- Milyen fura helyzet az amikor alkuképes a garancia?
- Cserekor nem új garanciát kap a vevő?
- amortizálódik a termék (és apénzem nem inflálódik?)
- honnan veszik azt, hogy 80%? Leírva valahol?
És a tanulság:
- szar cuccot szar helyről nem szabad venni
- arra játszanak, hogy ennyit a dolog nem ér meg sok embernek, vagyis kőbunkók, és ez még anyagilag is kifizetődő. Ráadásul nemlétező jogszabályokkal kavarnak.
- Többet sem az Extreme Digital-tól, sem a For-Max-tól nem vásárolok, és mindenkit megpróbálok lebeszélni. Hiba lenne. Akkor inkább a fekete import, arra sincs érvényesíthető garancia, de legalább olcsóbb.

augusztus 06, 2007
Nokérem, elérkezett a DRM menyország.
(most hogy egyre többen ejtik, és kijelentették hogy nem működik)
Fel szerettem volna írni egy CD-t (magamnak!), és nem sikerült.
Szóval valami olyanra kér a gépem, hogy engedjem meg neki, hogy adatokat küldjön a MS-nak rólam, majd lecserélje azt a file-t amit most éppen felírni készülök egy másikra, amelyben a személyes adataim (része vagy egésze?) is benne lesz. A végén ott van, hogy ez az emelt szintű védelem köszönhető ..................... (és itt volt egy nagy luk, vagyis nem merte nevén nevezni magát).
De ezzel nem ért véget a történet. Ha már megírni nem sikerült lejátszani azért le kéne.
Ezt kaptam kedves üzenetként:
Vagyis nincs jogod lejátszani ezt a file-t.
(Mi a szösz, és vajon miért nem? Honnan tudod hogy nem?)
Hogy hogyan lehet hozzájutni a megfelelő jogokhoz, látogass el erre a címre.
(És itt egy ip címmel kezdődő weboldal. Tipikus fake oldal kezdet, az összes scam ilyen oldalakra akar elcsábítani)
Nézzük meg kié a cím.
NO FURTHER COMMENT.

július 26, 2007
július 12, 2007
Kanada, kalózkodás
Egy érdekes film angolul beszélőknek arról, hogy a nagy lobbicsoportok mennyire erősek a világban. Kanadában szeretnének törvényeket megváltoztatni, de a tények érdekesek...
július 06, 2007
Ma olvasom a friss hírt:
Megbüntetik a túl drága gyógyszereket felíró orvosokat
Egyetértek! Mivel minden gyógyszer drága, ezért - szerintem - minden orvost meg KELL büntetni (sőt, szerintem a tíz év szigorított főbelövés!) ha egyáltalán gyógyszert ír fel! Hiszem gyomorrontás ellen ott az "Indul a bakterház"-ból megismert füves és futkosós megoldás, ha valaki meg olyan beteg hogy csak drága gyógyszerrel lehet meggyógyítani, akkor az már úgysem dolgozik, csak viszi a lét. Szóval pusztuljon minden szemét aki em befizet, hanem szeretne a biztosításából gyógykezelést!
A gazdaság élénkítését ott kéne kezdeni, hogy a gyógyintézményeket (rendelőket, kórházakat, stb) be kéne zárni. Ott úgyis csak betegek vannak. Az orvosok átképzéssel lehetnének mondjuk gyógyfüvesek, kuruzslók, vagy kínainak álcázott aku- (punktúra, presszúra, stb) izé kuruzslók.
Felvirágozna a magángyógyítás, és lendületünkben nem okozna törést a sok szemét beteg, aki ráadásul még orvoshoz is jár.

június 27, 2007
Ha a Gucci használna DRM-et. Rövid SF történetek.
Gucci ma bejelentette az új, másolásvédelem nélküli ruháit. Ezek a ruhák akárhányszor viselhetőek, az év bármely szakában. Ha véletlenül egynél több ruhásszekrényed van, akkor az egyikből a másikba is átteheted őket.
Néhány jogi kérdés is felvetődött az új rohákkal kapcsolatban. Úgy néz ki, hogy Gucci belehímezi a vásárló nevét a másolásvédett ruha címkéjébe. Elmondásuk szerint erre azért van szükség, hogy a feketepiacon ne tűnjenek fel a ruhák.
(...)
via BoingBoing

június 22, 2007
június 18, 2007
Avatar név: Rurouni Kenshin
Játék:Star Wars Galaxies
Hetente játékban töltött órák száma: 80
És mielőtt elszörnyülködnél, nézd meg kiről van szó!

június 16, 2007
2007 feburár 6. Steve Jobs gondolatai a zenéről.
Ez volt az első lépés a DRM mentes iTunes zenék felé.
De utólag végigolvasva, egy ökörséget is találtam benne:
"No DRM system was ever developed for the CD" - MIVAAAN?
Akkor a SONY rootkit dolgot csak álmodtuk?????????

június 13, 2007
Cory Doctorow az utóbbi idők legszebb és legizgalmasabb összefoglalóját írta meg a copyright őrületnek.
Szépen összefoglalja és levezeti, hogy Amerika miért és hogyan alakította a világot olyanná amilyen ebben a pillanatban, és hogy ez miért veszélyes.
Amerika kalóz nemzetként kezdte. Ezt tudjuk. Nem ismert el semmiféle szerzői jogot, de legalább lopott másoktól. Mindezt a saját érdekében, a jogsértés tudatában.
Majd beleegyeztek hogy Angliával nem teszik többé, de csakis kölcsönös alapon szerződnek.
Megtörtént.
Közben a világ változott, az amerikai ipar szépen megadta magát, hiszen bármit olcsóbb volt a világ bármely másik pontján gyártatni mint otthon. A gazdaság szerkezete átalakult, ma már szerzői jogok legnagyobb exportőre, és közben legnagyobb anyagi importőre a világnak. De oda már csak az szállíthat aki aláírja hogy harcol majd a szerzői jogok mellett (értsd, nem engedi hogy másoljanak az országában).
Cory szerint ennél rosszabbra nem is lehetett volna tétet tenni. Kriminalizálni 70 millió amerikait? A világ szerzői jogait befolyásolni?

március 18, 2007
A Forma 1 Honda autókon volt fenn egyweboldal cím: www.myearthdream.com Megnéztem, érdekes.
Lehet apró kis fogadalmakat tenni, mindezt megerősíteni egy apró befizetéssel.
Országonként listázzák az eredményeket, kezdjük azonban azzal, hogy mi az összesítés:
Közel 45 ezer fogadalom, melyek között vezet az, hogy újrafeldogoztatja a papírhulladékot, bicajjal vagy gyalog megy el vásárolni, installál legalább három energiaspór villanykörtét, vonatra vagy buszra száll.
Kíváncsi vagyok vajon mi magyarok mennyiben különbözünk ettől?
Momentán nem sokban. Az 505 fogadalommal semmi szégyenkeznivalónk, kicsi országhoz képest nem kevés.
A repülésről nincs kedvünk lemondani (vagy nem repülünk annyit), autónkat szívesen megosztanánk. Sőt, a papír újrafeldolgozása és a csap elzárása fogmosás közben is nyerő.
A szégyentáblára Izrael simán felkerülhetne, ők egyáltalán nem kíváncsiak erre a "Mentsük meg a Földet" dologra:
Mi a helyzet vajon a környezeti problémákra teljesen immunis Egybesült Álmokban?
A villanykörte náluk a nyerő., és elzárják a csapot fogmosás közben.
Tovább kénme elemezgetni egy kicsit ezt a dolgot, szerintem nagyszerű és értékes eredmények lehetnek belőle (már ha publikálják)

február 09, 2007
Gyönyörű reggelre ébredtünk.
A nap süt, hó nincs (bár ez lassan baj is lesz, mert kinyíltak a hóvirágok, virágzik egy csomó fa és virág a kertben). Bekapcsolom a számítógépemet, és ezzel egyidőben egy apró kis sorocska jelenik meg egy ismeretlen számítógépen, rajta négy szám, pontokkal elválasztva, az IP címem. A számítógép milliszekundumok alatt kikeresi hogy ehhez az IP-hez ki tartozik, és mivel rajta vagyok a megfigyeltek listáján, az e-mailjeim letöltésekor szépen magának is másol egyet mindegyikből.
Bajban lesznek a sok adatmennyiség miatt, mert milliárdnyi karakter nem nekem szól, hanem spam, amely ellen a törvények és a nemzetbiztonság, valamint mindenféle jogvédő szervezetek nem tudnak megvédeni immáron több mint egy évtizede.
Az egyik emilben ott egy csatolt file, egy vírust tartalmaz, ez ellen sem tudnak megvédeni. Egy másik spam címsorában arra buzdítanak hogy jelentkezzek gyorsan, mert nyertem a Holland nemzeti lottón. Ők csalók, de ellenük nem véd meg a nemzetbiztonság. Van egy másik levél, amely nem spam, vagy vírus, hanem pishing, vagyis a bankom nevében jelzik hogy be kéne gyorsan lépnem, mert letiltották az accountomat. Igazából ők is csalók, de ellenük sem tud megvédeni a mindenható hatóság.
Bekapcsolom a mobilomat, a szolgáltatóhoz bejelentkezve a már említett számítógép gyorsan képez egy karaktersort a netes bejelentkezésem mellé, innentől tudják hogy a mobiltelefonom pontosan a jelzett címen van, vagyis én netezem, nem egy betörő. De a betörők ellen sem védenek meg. Momentán a 112 olyan lassan veszi fel a telefont, hogy azalatt a betörő már régen hazament, megebédelt, és ledőlt szunyálni.
Csörög a telefon, egy cég szeretne tőlem pénzt, cserébe két évig én leszek az első a Google keresőben 6 címszóra, mindezt potom 45 ezerért. Kíváncsi vagyok hány cégnek próbálják meg ugyanazt a szót eladni... Mivel tudom hogy ez átverés, ezért gyorsan lerakom a telefont, minek pazarolni a nemzetvédelem nagybecsű tárhelyét, ahol ez a beszélgetés helyet foglal majd a következő 10 évben. Az ilyen cégek, és az ilyen csalók ellen sem védenek meg.
Bekapcsolom a CD lejátszómat, beteszek egy lemezt, kellemes muzsika tölti be a teret. Az elmúlt években nem mertem betenni CD-t a számítógépembe, mert olyan programokat telepítenek a kiadók a CD-n keresztül a gépemre, amelyek beleegyezésem nélkül, a tudomásom nélkül "hazatelefonálnak", és elküldik a gépemen levő adatokat, jogvédett tartalmak listáját a kiadónak. Aki egy magáncég, de mégis, olyan mennyiségű pénzzel rendelkezik, amelyekkel akár nekik tetsző törvényeket is hoznak a T. lepénzelt képviselők.
Pedig jogdíjat minden írható CD árában fizetek, annak ellenére hogy arra a saját fotóimat írom ki. Igaz, a fényképezőgépembe vásárolt memóriakártya árában is fizetek jogdíjat, mert alkalmas (lehetne!) jogvédett tartalom jogsértő tárolására. (fura, eddig az autó vásárlásakor nem kellett fizetnem a gyorshajtásért, pedig az is egy eszköz amely alkalmas jogsértésre).
Mivel tudom hogy a Nagytestvér figyel, ezért főbenjáró bűnöktől óvakodom. Nem másolok CD-t, nem töltögetek le illegálisan tartalmakat, de a nem illegális tartalmaktól is ódzkodom, mert nehéz bebizonyítani hogy nem sértettem meg a jogot. Ráadásul a fájlcserélő progit (ismét, alkalmas eszköz illegális tevékenységre, tehát bűn a használata) is levettem a gépről, kell a francnak hogy 10 évre börtönbe csukjanak.
Fura - jut eszembe - gyilkosságért általában kevesebbet kapnak az emberek, akkor ez az új világrend, átalakult hogy mi a jó és mi a rossz?
Szép Új Világ - ahol a tőke erősebb mint a jog és a törvény. Remélem nemsokára felébredek, és kiderül, csak (rém)álom volt az egész.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)