február 11, 2008

Víz/talaj/környezet terhelési díj

Most olvasom a szolgáltató ismertetőjét.
Vagyis amikor vizet fogyasztunk, akkor van:
- ivóvíz alapdíj (ez olyan díj amelynek nincs semmiféle tartalma, de van. Szerintem pofátlanság)
- ivóvízdíj - ez a fogyasztásunk
- csatorna alapdíj (lásd az első pont - miért is?)
- csatornadíj (ez amikor a vizet elvezetik) - mivel locsolunk is, ezért bizonyosan kevesebb a kimenő mint a bejövő mennyiség, erről nagyvonalúan szeretnek megfelejtkezni.
Ráadásul amikor bevezették a vizet, valamint csatornáznak, akkor fizetni kell érte. A szüleimnek úgy van vizük, áram, gáz a lakásban (kis faluban laknak), hogy a teljes költséget nekik kellett fizetni, az akkori TSZ pedig a faluig elvitette a vezetékekekt, és kiásatta az árkokat. Vagyis teljes áron kapták, de nekik is fizetni kell "alapdíjat". Ez szintén pofátlanság.
- vízterhelési díj - ezt eddig nem tudtam micsoda, utánanéztem. Ezt írják:
"A víziközmű szolgáltatók a - kezelésükre bízott szennyvízelvezető- és tisztító művek szakszerű üzemeltetésével – csökkentik élővizeink terhelését, megóvják vízkincsünk vízminőségét, védik vízbázisainkat. Ezáltal az egyik legfontosabb környezetvédelmi feladatot látják el az országban."
Tök jó, vagyis tisztítják a vizet, nem engedik a szennyező anyagokat a talajba vagy az élővizekbe.
De folytatják:
"Élővizeinkbe a teljes körű szennyvíztisztítás megoldatlansága miatt továbbra is terhelő anyagok kerülnek."
Nabazz. Vagyis tisztítanák, de mégsem. Azért hogy tisztítsák, külön díjat kell fizetni. Innentől viszont sokadjára feláll a szőr a hátamon. Azért kell fizetni, mert megoldják a szennyvíztisztítást, de a szennyvíztisztításért külön fizetni kell... Ez pont olyan mint amikor fizetem az adókat, melyből az állam közigazgatási szolgáltatásokat nyújt, egészen addig a pillanatig amíg egyszer nekem szükségem lenne erre a szolgáltatáűsra. Bemegyek a hivatalba, és agyament összegeket fizetek mindenért (átírás, igazolás, személyi, forgalmi, akármi). De ugyanez a vizitdíj is, mert ugye fizetek, de fizetni kell megint...

És akkor ugye ott van a talajterhelési díj. Ez egy ismét ügyesen kitalált dolog. Ha van a házad előtt csatorna, akkor ugyan jogodban áll nem csatlakozni (és tovább használni az ülepítőt), de fizetned kell. Nem is keveset (a vízdíj egyharmada).
Ez ismét képmutató magatartás. Mert amíg nincs csatorna, addig ugye nincs talajterhelés. Dehogynem, akkor is pontosan ugyanannyi szennyező anyag kerül a földbe! Csak mivel a csatornázás hiánya miatt nincs más lehetőség, ezért akkor nem kell büntetni (próbálnák meg, egyből megnőne a vízóraleolvasók kórházi számlája). De mégis, milyen logika ez?
Amíg nincs bolt a faluban, addig nem büntetjük a lopást?

Arról pedig, hogy az állam miért a legmagasabb Áfát használja egy ilyen alapszolgáltatásra, arról ne is beszéljünk. Kevés ennél alapabb igény van, simán mehetne 0%-kal.


február 10, 2008

Egészségügy

Nemsokára el kell dönteni hogy mit is szeretnénk.
Mindenkinek van rossz élménye az egészségügyel, a kórházakkal kapcsolatban, feltehetően ezért sok sok embernél nyitott fülekre talál az a felszólítás, miszerint változtatni kell.
Abban viszont, hogy ezzel a változással jobb lesz-e, nem vagyok biztos.

Nagyon frissek az élményeim, megosztok egy pár apróságot a kalandjaimból:


MR
Magánkézben levő MR (és CT). Külföldről hazaérve a kinti orvos tanácsát megfogadva azonnal oda mentünk. Ahol közölték hogy tudnak helyet adni a következő hónap közepére. Ja igen, de ez egy ambuláns eset, ha nincs diagszonsztizálva időben, akár egészségkárosodás vagy örökre megmaradó részleges rokkantság is lehet belőle. Talán jobb lenne ha valamit segítenének.
Megmutatták a bejegyzéseket aznapra, tele volt, nem volt lehetőség bejutni. Hacsak nem...
Közölték hogy amennyiben készpénzben kifizetjük a viszgálat díját, akkor megoldható előjegyzés nélkül. És lőn, hirtelen hely is lett a sűrűn teleírt lapon, és 10 perc múlva mehettem is be a gépterembe.
Ez volt a magánosított egészségügy. Jobb ez? Nem hiszem.


Vizitdíj automata
A kórházban az ápolás után lehet rendesen is kifizetni a vizitdíjat. De amikor az orvoshoz vizsgálatra mentünk, akkor az automatából kellett vennünk egy fecnit. Mivel önálló járásra korlátozottan voltam képes, ezért kedvesem kísért el. De egyikünknél sem volt apró. A kórházi portás szerint 100 méteren belül meg se kíséreljünk váltani, úgysem lesz senkinek (vagy nem hajlandó).

A dolog furasága, hogy a bejárat mellett ott volt egy kávéautomata. Amely alkalmas papírpénzzel való fizetésre, ráadásul visszaad. A vizitdíj automata egyiket sem tudja. De most komolyan, ez a megoldás? Így kell csinálni?

Kaja

Az első nap megkérdezték hogy mit szeretnék, valóban volt kétféle menü, volt délutánra egy joghurt, szóval jónak tűnt az ellátás. Viszont szó sem volt szalvétáról, ásványvizet akkor ittam ha hoztam be magamnak, narancslé az csak távoli álom, és a gyümölcs is megállt egy fonnyadt mandarinnál, és a reggeli és vacsora is rendszeresen két szelet kenyér és egy szelet párizsi volt. Minden nap. Saját evőeszközzel, szigorúan.
A diétás nővér aranyos volt, egyszer elbeszélgettünk arról, hogy mennyiből kell nekik kihozni a napi kaját. Elárulta, 550 Ft jut egy ember egy napi élelmezésére. Abból viszont ez tényleg varázslás kihozni ezt az ellátást amit kaptunk. Ráadásul ha igaz amit írnak, miszerint 2007 novembertől a vizitdíj miatt kétszeresére sikerült emelni a kórházi ellátás napi étkeztetésre fordított összeget, akkor ez eddig 275 Ft volt??? Na, azért hazudni úgy kell hogy hihető legyen!
Ráadásul nem kéne idegesíteni ezzel a reklámmal a jónépet:


Széf

Mindenki aki volt már kórházban tudja hogy a pénze nincs biztonságban. Valószínű a besurranó tolvajok jelenléte (én is ksizúrtam egyet, szólunk a nővéreknek). De az a helyzet, hogy aki kórházba kerül, az nem a koronaékszereket rakja fel bejelentkezés előtt, plusz nem visz magával nagy mennyiségű pénzt. Vagy ha akaratán és előre nem tervezetten kerül be, akkor viszont van központi értéktároló, ahová akkor is eljut a pénz ha az illető öntudatlan állapotban érkezet be (mondjuk baleset a bankból jövet).
Vagyis a széf minden ágyhoz egyszerűen ökörség. Vagyis bizonyos válallkozások és politikusok szempontjából nem az, hiszen vastagot lehet vele szakítani. Ráadásul okoz majd egy csomó problémát, mondjuk ha a beteget mozgatják egyik osztályról a másikra, stb.
Viszont az ágyakra tényleg kéne friss matrac. Magamon tapasztaltam, a fájdalmaimmal egyenértékű fájdalmat kozott a kifeküdt matrac. Az ott dolgozók szerint 10 éve nem vettek friss matracokat, ami ugya jó esetben is azt jelenti (kórházról beszélünk!), hogy 10 éve folyamatosan használatban vannak a matracok. Ez kéne. Széf meg mehetne oda, ahová az okos politikusok el tudják passzolni. De ne az én pénzemen gazdagodjon!

Emberség

Szeretnék dícsérni is. Akik kezeltek, műtöttek, altattak, cipeltek, borotváltak műtét előtt, ápoltak, etettek, de még a takarítónéni is nagyon rendes volt. Emberi körülmények azért voltak, mert ők megteremtették. És helyettük szégyelltem magam azért a nagy 10L-es vizesballonért amit kitettek a nővérpultra kunyerálni, hogy rakjam bele az 1 és 2Ft-os érméimet. Mert tuti összejön majd annyi hogy vehetnek egy marék pillangót belőle. De egy hűtőre már nem fogja futni, pedig a jegelés miatt az egy fontos eszköz azon az osztályon ahol feküdtem.
Köszönöm nekik a gondoskodást, együttérzést és emberséget.

Reform

Kell, ez nem kérdés. A propaganda nyomja hogy már elkezdődött, meg ugye az elindulás és diagnózis részeken már túl is vagyunk. Mivaaaan? Ez eredmény és lépés előre?????? Már bocsánat (csúnya szavak jutottak eszembe), de laza hat évig semmi nem történt, továbbra sincs semmi, az meg milyen lépés előre hogy elindulás? Meg a vizitdíj része a nagy reformnak. Kösz, ilyen reformot én is tudok, nem kérem.
Ha a dolgok ilyen irányban haladnak, akkor félek a reformtól. Mert mindig azt hisszük hogy ennél rosszabb már nem is lehet, és aztán jön egy ilyen nagyszerű "reform". És kiderül hogy mégis.

Lendületben a gazdaság meg minden.
Ez igaz.
És gyorsulunk, ez is igaz.
De sajnos a lejtő alját még nem értük el.

január 26, 2008

Vélemény

Winkler kartárs lehangoló véleménye a magyar viszonyokról.
És mit ne mondjak, egyetértek.

január 23, 2008

Béesá

Van itt egy nagyszerű bejegyzés arról, hogy a finanszírozott kutatás mennyire pontatlan vagy részlehajló is lehet. Tényszerűen azt kérdőjelezi meg amit a BSA állít, miszerint a szoftverek legalizálása állami feladat lenne, hiszen gazdasági fejlődést hoz, a legaláis szoftverek új munkahelyeket teremtenek.

És itt van a BSA PR cikke. És a szponzorált kutatás.

Egy pár gondolat a dologhoz.

Ázsiában iszonyatos gazdasági fejlődést látok (saját szememmel láttam sok sok ottani országban, ott éltem). A kalózkodás is durva, szinte minden szoftvert másolnak. Ennyit a gazdaságot visszavető hatásáról a szofverkalózkodásnak.

Vajon a BSA miért nem számolja azon gazdasági károkat, amelyet azzal okozott, hogy hivatalt játszva (APEH-re hivatkozva, amit az állami szerv ki is kért magának később), levelekt küldözgetett, és szoftvernyilvántartást kért. Ha én is írnék nekik, hogy írják össze mennyi szoftver és milyen sorozatszámmal van náluk a gépeken, vajon válaszolnának? (jogom nekem is pont ugyanannyi lenne kérdezni) Szóval a károkozás csak akkor rossz ha a tulajdonosokat éri, de nem baj ha a válalkozásokat? Jelzem, ha kérik tőlem, akkor szépen adok egy árajánlatot hogy mennyi idő és mekkora összegért tehetem ezt meg. :-)

január 22, 2008

Ha meghirdetnénk ...

... a becsületes politikus versenyt Magyarországon,

Akkor azt tuti csalással nyerné meg valaki.

január 13, 2008

Parkolás

Régi, lerágott csont ez, de ismét felhozom, mert született egy említésre méltó ítélet, is egy említésre méltó blogbejegyzés.

A lényeg, hogy egy bíró egyszercsak megelégelte hogy a parkolási társaság bemegy a bíróságra, felmutat egy excel táblát, istenbizonyra mondja hogy a rendszer zárt, és megnyer mindent az autóssal szemben. A rendszer NEM zárt, erről már ezer alkalommal meggyőződhetett akárki, sokszáz eset van amikor lebontott autó halott tulajdonosa parkolt vele, satöbbi.

Ráadásul a rendszer hiába zárt, ha az egysejtű azt ír be amit akar, és akkor amikor akarja. Bizonyítási kötezettsége az autósnak van, hogy NEM járt ott.

Pluszban aki megpróbál parkolni Budapesten, az látja hogy a parkolási rendszer NEM oldott meg problémákat. De legalább ott is kell fizetni ahol felesleges, mert nincs veszekedés a helyekért (Naphegy).

Az eladott követelések, a rendszer használhatatlansága, ügyfélszolgálati munka hiányosságai, az ÁFa csalás egyértelmű jelenléte a rendszerben* senkit nem zavar, a parkolási társaságok élnek és köszönik, jól vannak. De legalább innentől a közterületes is oszthat majd pontokat. Újabb rés a pajzson. Adott esetben a jogosítványom egy olyan ember kezében van akire (legyünk őszinték!) még a pázsitot sem bíznánk rá a ház előtt.

* Amikor a parkolótársaság büntet, akkor kiveti az eredeti parkolás árát is. Abban van Áfa tartalom (a büntiben nincs). Így ezt annak ellenére befizetni tartozik, hogy nem érkezett be a pénz (nekem is így kell tennem, ők is egy cég, ez rájuk is vonatkozik). Amikor tavaly kiküldtek sokmilliárd sok éves lejárt követelésről papírt, azok mindegyikének az áfáját is befizették abban az évben ugye? HA igen, akkor az áfás számla kiállítása nem okoz gondot ugye? Mármint arra az évre amikor a büntetés megszületett... Az APEH-et egy ilyen egyértelmű csalás nem érdekli. Naná, állásával játszana bármely revizor aki belekezd egy ilyen ügybe bármely parkolócégnél....

Hogy miért is? Ja, egyszerű a képlet, Tessék számolni egyszer. A magán parkoló mennyi parkolóhely felett ellenőríz, mennyi a bevételük, és akkor az év munkanapjaira mennyi bevétel jut per parkolóhely.
Én végigszámoltam. Az eredmény igencsak érdekes. Büntetések nélkül(!) számolva a parkolóhelyeket napi kihasználtsága 2,5 óra. Vagyis a lehetésges 10-ből 2,5 óra... Így egyértelmű hogy a forgalomszabályozás mint lehetségek érv a parkolási fizetés mellett kiesett, hiszen nincs tülekedés a parkolóhelyekért. De mivel ez láthatóan nem így van, ezért belép a második szempont. Ha a bevételek ilyen alacsonyak, akkor a cég csal. Adót és az önkormányzatoknak fizetendő összeget. Ezért bizony kultúrországokban börtön jár. Itt nem.

Ráadásul ott a büntetésben érdekelt parkolóőr, a szabálytalanságok és jogtalanságok sora.
És lehet panaszkodni hogy itthon a legmagasabb a rokiengedélyek száma a lakossághoz képest.
Szerintem AZT orvosolni kell (szemét aljas banda aki rokkantkártyával parkol jogtalanul), de továbbra is felületi kezelés, a bajok oka nem itt van.

Közmorál


Kezdjük azzal, hogy a gyorsahajtók utálják a rendőröket, a rendőrök a gyorshajtókat.
Momentán én is utálom azt, amikor a közútkezelő által négy év alatt felújított úton már három éve kinn vannak a kinnfelejtett 60-as (vagy 40-es) táblák, és ott radarozik a röndér (rendőr akkor lenne ha tényleg a rendre vigyázna, nem pedig a költségvetést rakná helyre etikusan erősen megkérdőjelezhető viselkedésével).

Szóval a gyorshajtó. A rendőr azért utálja, mert a gyorshajtó ismeri a jogait, és amint bemérték, és megkapta a levelet hogy nyilatkozzon a vezetőről, akkor szépen visszaküld egy levelet, melyben hivatkozással az 1999. évi LXI. törvény 57 paragrafusára.
A rendőrség nem tudja meg ki vezetett, és ennyi, nincs bünti.

Ez ellen régen harcoltak már a rendőrök, és sikerrel, ez évtől frissültek a jogszabályok.
De nem ez a lényeg, erről lehet másutt olvasni.

Az izgalmas ott van, amikor kiküldenek egy levelet, és jelzik benne hogy hivatkozással a 2004. évi CXL törvény 53 § 4-es bekezdés-re, megtagadhatod a vallomást, satöbbi.
Mivel állampolgárban még él a hit a rendőrség megbízhatóságában, ezért erre hivatkozva válaszol.
Majd később az eljárás során kiderül hogy ez a törvény NEM vonatkozik a szabálysértési eljárásra, így ezt nem tudják figyelembe venni. Miért nem a másik törvényre hivatkozott?

És innentől van az, amikor az állampolgár ráérez, hogy őt bizony csúnyán átb*szták. De nem más mint a rendőrség.

Jellemző a magyar viszonyokra a rendőrség hozzáállása. Ha morálisan és törvényesen helyes módon nem megy, akkor a törvényesség ugyan marad, de a moralitásból leadhatunk egy kicsit. Rendőrnek úgysem kell a biztonsági övet bekötni, parkolhat tilosban ebédeléskor, hajthat gyorsan a pályán, radarozhat elbújva, és neki a haverok elintéznek mást is. Akkor most pont ezzel legyen szégyellős? Amikor a politikusok sokkal gátlástalanabbak?

Hát, hirtelen ennyi. Az állampolgár bizalma meginog, a rendőrség tovább süllyed.
A fejétől bűzlik a hal - szokták mondani.

január 11, 2008

Egészségügy

Igen, kéne valamit csinálni, mert személyes tapasztalatom amikor a törött lábú beteget elküldték a gyógyszertárba gipszért - mert elfogyott. Vagy sajátokat is sorolhatnék, de hagyjuk.
Az a pár jóérzésű ember tartja mozgásban az egészet aki szeretne gyógyítani, és hisz még az orvosi esküjében.

Egy lehetséges forgatókönyv egy blogger tollából a reformra.

január 10, 2008

Postabank

Végre, akad már egy valaki akit bűnösnek találtak!
(a paprikaügy, politikusok lopásai várhatnak még).

Szóval a Postabank panama vádlottja bűnös! És kifizet 3 millert, majd mosolyogva hazasétál. A hatvanezer oldalnyi ügyirat, amelyben feltetetően minden ott van, az bizonyosan kerül mondjuk 30-40 millióba. Nekünk. Meg ugye a bank bukása is belekerült valamibe.

Foglaljuk össze.

Ha kisstílű vagy, igyekezz ne lebukni, mert csúnyán pofánvágnak!
Ha nagyra vitted, akkor lesz annyi pénzed hogy a röndért megvedd kilóra - de ha a nagyok pályáláyra pofátlankodsz, megjárhatod.
Ha nagyobban űzöd az ipart, akkor 20 év alatt az állam összeszed annyit hogy megbüntet 3 millió forintra, igaz, amikor leléptél, akkor ennek az ezerszeresét vitted.
Ha még nagyobb gazember vagy, akkor lehet belőled még akár képviselő vagy bizottsági elnök (vagy pártfunkcionárius!) is.

A pofám leszakad. De komolyan.

január 06, 2008

Szaloncukor

Érdekes dolog ez a szaloncukor.

Ha valaki most találta volna ki, azt mondanám teljesen felesleges, a piac egyáltalán nem fogja elfogadni.
Csak gondoljatok bele. A szaloncukor a karácsonyfára való, azt pedig december 24-én díszítjük (legtöbbször). Na most aznap kezdődik a durva össznépi bejglivel nehezített zabaverseny. Olyankor ki eszik szaloncukrot amikor minden más van az asztalon?

Az ünnepek után pindenki rápihen egy kicsit, majd megfogadja hogy fogyózni fog. Vagyis a szaloncukor maximum december 28-29-30-án fogyasztódik (szépen kimagyarfejeztem magam).

Három napra meg teljesen felesleges egy terméket piacra dobni.

Szóval ha most született volna a szaloncukor, azt mondanám felesleges bele energiát fektetni, úgysem fog megmaradni a piacon. Erre mégis, Magyarországon évente (vagyis december elejétől végéig) 6500 tonna(!) szaloncukor fogy. Vagyis több mint fél kiló per koponya!!!

Ennyit a marketing okosságokról, és a döntésekről amelyek a józan ész segítségével születtek meg. Minden marketing szakember néha néha el kéne engedje magát hogy belevágjon valami olyanba ami nem a jól kitaposott, biztonságos, hanem izgalmas, ismeretlen, és a bukás kockázatát is magában rejti. Talán a magyar reklámok is jobbak lennének, és több öröm lenne a marketingesek munkájában.

január 05, 2008

Magyarország

Van egy ország, ahol álmomban jártam: Magyarország...

Vagy inkább:

Van egy ország,
ahol ébren kell élnem,
Magyarország.
A te arcodban látnám
a magam arcát.
Ölelésben ínség,
a hazug ügyben hűség voltál.
Én ezt arcot már őrzöm
Magyarország.
De mégis hiszek egy életen át...


Szóval nem is tudom.
Tegnap lejáratta magát a komplett magyar hírközlés és sajtó testületileg.
A MÁV egy feltételezett havazás miatt megszopatott egy fél városnyi embertömeget.
A BKV a sorbanállás elkerülésére nevezett újításokat, amelynek következménye gigasorbanállás lett. Szerencsére az agitprop gépezet bedobott egy közleményt ami szerint az emberek jobban szeretik a céget minjt eddig.
Az APEH nem indította el az arveres oldalát, pedig erre elméletben határidőt vállalt.
Az emberek sokadjára választottak meg egy idiótát polgármesternek.
Kiderült hogy a politikusak hazudtak. Éjjel és nappal is.
Volt már injekciónk olyan madárinfluenzára ami még nem létezett a világban.
Paprikanagyhatalom lévén behoztunk egy kevés paprikát és jól megmérhetük vele az embereket. Felelősök sehol.
Átcímkéztek lejárt élelmiszereket csalók, mi megettük, felelős sehol.
Árakban utolértük Európát, közben fizetésekben a negyedénél tartunk az ottani átlagnak.
Az emberek azt hiszik a MOL-ról hogy magyar cég.
2007-ben alig telt el hét amelyben ne lett volna egy-két rendőrbűnözésről hír.
Nyílt titok hogy a politika mely cégeken keresztül lop.

Lassan szét kéne húzni a függönyöket, és kiírni:

Ez nem egy ország, ez egy kabaré!

Az utolsó oltsa le a villanyt.

A DRM halott - zombiként azonban nagyszerűen él Európában

Legalábbis úgy tűnik. HA halott, akkor itthon miért él és erős - hacsak nem zombi állapotban van?
Vagy az információs társadalom EU-s komisszárja nem olvassa a híreket?

A lényeg: A Warner Music Group, EMI, Vivendi's Universal Music Group után a Sony BMG is beállt a sorba, és DRM nélküli digitális zenéket forgalmaz az Egyesült Államokban.

Az EU információs társadalomért (és médiáért) felelős biztosa pedig kiadott egy közleményt amelyben helyesli a DRM-et. Épp időben, hiszen a világ másik felén épen leáldozóban a történet, miért ne most köteznénk el magunkat mellette???

Ő az, Viviane Reding:














A Defective by Design egy nyílt levélben tiltakozik.
Részletek onnan:

Any support of DRM technology by the EU would be grossly disrespectful of its citizens' freedom. It would be a stance that opposes a system of fair competition and unilateral cooperation amongst technologist and software developers.

Lastly, your proposal goes against the grain of reality. All of the world's largest music labels -- Sony BMG, Warner Music Group, EMI, Vivendi's Universal Music Group -- have now announced the sale of DRM-free music downloads in the United States. That you would take this moment to propose that the European Union seek to impose DRM on European citizens is both senseless and irresponsible.

Mit mondjak? Egyetértek.

január 04, 2008

A jégtábla (és a hülyeség) fogságában

Délután (olyan 4 előtt valamivel) felröppent a hír, hogy 10 ember rekedt egy, a partról leszakadt jégtáblán Siófokon.
Gyorsan bekapcsoltam a rádiót, ott is erről beszéltek. De a televíziók 5 órás híradásai is nyomták a történetet.
A hirkeresőn minden hazai jelentős hírforrás cikke ott van:























A kedvencem az MTV Híradó (16-os) headline-ja:
Horror a Balatonon! - Tíz ember rekedt egy sodródó jégtáblán
A mentők, a rendőrök és a tűzoltók sem tudják kimenteni őket, ezért a honvédség segítségét kérték.

Van olyan hírforrás, amely már a tényleges mentésről tudósít:





















Ha tényleg csörlővel mentik már az embereket, akkor ugye biztosan történt valami!

Erre hidegzuhany:






































És van aki önkontrollt gyakorolt és beismerik a hibát:











És elkezdődik a hír újrahasznosítása. Már nem a jégtéblán rekedtek a lényeg, hanem a hír körüli káosz:
















Nos, akkor itt az idő egy kis tanulság levonására:

1, Felröppent egy érdekes hír, mindenki (és itt újból mondom: MINDENKI) átvette, és szajkózta. Egyesek saját hírként, mások a forrásra hivatkozva. A televízió híradója bemondta, és amit Magyarországon a tévé bemond az igaz.

2, Senkit nem érdekelt az a tény, hogy a Balaton nagyobbrészt jéggel fedett, valamint állóvíz, ezért a "sodródó jégtábla" barokkos túlzás. Bár attól még lehet igaz.

3, Amikor elindul a cáfolásdi, akkor azt ami valóan igaz (miszerint kivonultak a mentősök és a tűzoltók, valamint egy helikopter is keresi az esetleges elveszetteket), szóval ami igaz, azt nem kell letagadni.

4, Ha a híreket a hírforrások a verseny miatt (a blikken már megjelent, akkor adjuk le mi is, nehogy lemaradjunk!) nem ellenőrzik, akkor vajon mennyire létezik objektív és hihető hírközlés Magyarországon?

december 23, 2007

Bejgli


Tegnap gyógyszertárban voltam. Kettőben is, mert az első helyen nem kaptam olyan orrcseppet amit szerettem volna (vicces, adagolós, spray-s orrcseppet vettem, ami momentán már nem is csepp, hanem orrspray). De mégis megmaradt a neve.

A gógyszertárak ki voltak ürülve, Nulla ember. A második hely a kórház mellett van, ott a parkoló volt töküres.Az volt az érzésem, hogy december 24-e felé közeledve nincs Magyarországon beteg ember.
Ami ugye jó. De mi lehet az oka?

Agyaltam. Mi van ilyenkor ami minden emberre jellemző változás?

És rájöttem! Elkezdtük enni a mákos bejglit. Csak ez lehet az ok, mi más.
Vagyis ha a mákos beigli evése és a betegek eltűnése egybeesik, akkor egyértelmű,

a mákos beigli gyógyít!

Annyit agyaltak már emberek azon, hogy hogyan lehetne rendbetenni az egészségügyet. Íme, kezünkben a megoldás!

Ingyen mákos beigli mindenkinek!

Hiszen gyógyít (statisztikai összefüggés van a fogyasztása és a betegségek megszűnése között!). Ráadásul sokkal olcsóbb mint a gyógyszerek többsége, és finom.

december 19, 2007

Célpont


Egy érdekes Boing Boing bejegyzés keltette fel az érdeklődésemet.

Las Vegas-ban lőtéren ki lehet próbálni egy csomó fegyvert (eddig semmi különleges, ilyen nálunk is van).
De hogy a szokásos céltábla helyett lehet lőni szép képes célokra is - nos ebben sincs olyan sok furaság.

Az izgalmas inkább az ebben rejlő üzleti (és politikai) lehetőségben van. Mondjuk például egyedi nyomott céltáblákra nyomni politikusok képet, és arra lőni. Tuti lenne aki szívesen adna zsét hogy megtegye. Egyszer az életben.
És legalább veszélytelen, hiszen ellenőrzött körülmények között gyakorol.

Dugó

Azt hiszem igaza van a cikknek. Nem az a kérdés hogy lesz-e dugó, hanem inkább az hogy hogyan leszünk képesek elviselni.
Dugó pedig tuti lesz. Sőt, kátyú is biztosan. Budapesti vezetők ügyesen megoldják ezt évről évre, egyre durvább körülmények között haladunk előre az utakon. A metró majd megépül, biztosan, sőt, addigra már majd Euróval kell kifizetni a végét. Az utak nem lesznek sem jobbak, sem szélesebbek, a lámpák nem lesznek jobban hangolva, és parkolóhelyből is egyre kevesebb lesz egyre többért (és arcátlanabbul).
Erre kell felkészülni. Én megkezdtem a felkészülést, elköltöztem.

De amikor fővárosban kell mennem, akkor:
1, Nem hallgatok rádiót (gyors ritmus, álintelligens műsorvezetők, áááá hagyjuk inkább)
2, Helyette inkább hangoskönyveket hallgatok
3, 3x annyi időt adok magamnak az egyik helyről a másikra jutáshoz mint kéne. És akkor odaérek időben.
4, Nem iszok kávét rosszkor (dugóban durva érzés tud lenni)
5, Beengedem az embereket. Belefér az a 10 másodperc. De komolyan.
6, Dudálok amikor valaki beragad a kereszteződésbe. De közben mosolygok, mintha nekem ez jól esne, vagy nem történt volna semmi :-)

december 16, 2007

A karácsonyi képeslap halála

A postások megoldják a képeslap bizniszt.
Sztrájkolnak, és nem visznek ki leveleket keddtől.
Ez szép. Én már évek óta nem küldök képeslapot (utálom hogy mások is elolvashatják, ráadásul felesleges az internet korszakában postára caplatni egy pár levéllel. Képeket szoktam küldeni nyaralásról is. Többet mond, örülnek neki, ráadásul kevesebbe kerül (nem csak pénzben, de időben is). Képeslapot pedig hazahozom, így hamarabb ideér.

A Posta egyébként is meg van verve. A Postahivatalok (még a nevében is ott van!) lassúak és zsúfoltak. Kivéve az apró vidéki postákat, de őket úgyis megszüntetik. Lassú és megbízhatatlan a szolgáltatás, ráadásul a kiscsomagokat rendszeresen ellopják. Online boltok már nem velük hanem az olcsóbb, de legalább megbízhatóbb futárcégekkel szállíttatnak.

A levelet kiváltja az e-mail. Tőlem is csak azért kapnak munkát, mert a számlákat még mindig levélben, eredetiben kell elküldenem. Amint tehetek majd úgy mint a Google (aki az AdWords rendszerben letölthetővé teszi a számlákat, kinyomtatod és kész), onnantól tőlem sem lesz meg a havi 2-3 ezer Ft.

Pénz utalás már elfogadottan netes banki utalás, mi lesz veled Posta 10 év múlva?

A karácsonyi képeslapot pedig nyugodtan hozzátok ki majd januárban. Nem érdekel.

Picipuha

Az állam szeretné megújítani a MS szerződést (lejárnak a licenszek az állami és közoktatási szférában, és
bizony az állam nem engedheti meg magának a lopott licenszeket).
Hiller István (csak én olvasom állandóan félre ezt a nevet?) szeretne ennél sokkal nagyobb megállapodást. 200.000 gépen jár le a licensz, ez most 5 milliárd forintba kerülne az államnak. Vagy legyen demagóg, és mondjam azt hogy Magyarországon minden lakos dobjon be 500 forintot a Microsoft kasszájába?

Na, akkor egy kis matek. 25 ezer forint per gép. Ez ahhoz képest nem is sok, hogy ebben benne van az oprendszer és az Office progik. Ma (ha jól tudom) a friss oprendszer (csak erről lehet szó) mondjuk 200 dollár (olyan 36 ezer forint), az Ultimate pedig 400 dollár (vagyis olyan hetvennéhány ezres).
Az Office 2007 pedig 80 rugó. A kettő együtt barátok között is 120 környékén van, vagyis a Microsoft ad laza 83% kedvezményt. Szóval erről nézve nem rossz.

Ha abból az irányból nézem, hogy a nyílt forráskódú vagy online ingyenes rendszerek ennél lehetnek olcsóbbak is, akkor bizony az 5 milliárdot lehetne másra is költeni.

De a pálya nem ennyire egyértelmű. A Linux (mondjuk a Vista helyett) nem olcsóbb. Hiszen egy megszokott rendszert kéne felváltani egy ismeretlennel. Ha viszont arra gondolok hogy a Vista megbízhatósága versenyez egy kínai gyártsú digitális hőmérőjével (annyit lehet benne bízni hogy mér valamit, a Vistában pedig annyira hogy látszik hogy fenn van), akkor mindjárt nem is olyan rossz választás a Linux. Ha tovább viszem, és arra gondolok hogy az Office 2007 akkor sem kéne ha ingyen adnák (egy kalap sz*r az egész, a Vistával notóriusan összeakad és ledől), akkor bizony az Open Office vagy mondjuk a Google Documentumok egyszerűen nagyszerű választás lehet. De van még a pályán rendszer aminek a kezelését egyszerű elsajátítani, és legalább ingyenes (ja és magyarul fut).

Aki ellenzi az offline rendszereket (mert mi van ha ledől a net), annak üzenem, mi van ha ledől a Vista? A nnet hamarabb feláll mint amennyi idő alatt a Vista.
Ja, és hogy hány régi nyomtatót és öreg perifériát kéne kidobni a Vista inkompatibilitás miatt, arról ne is beszéljünk. És hogy mennyi milliárd kéne hardver fejlesztésre hogy egy ilyen erőforrásigényes cucc csigalassúsággal, de elinduljon. 200.000 gép amelyből laza 150.000 olyan öreg (becslés), hogy kéne bele legalább plusz 1G RAM, valamint egy részük helyett friss gép. Tessék számolni, 150 ezer 1 G RAM bővítés és mondjuk 40.000 friss gép mi pénz? Elárulom, további 800 forint per lakos Magyarországon mindenki zsebéből...

De akkor mi a megoldás? Hááát, szerintem vegyes rendszerek. Nem lehet mindekit rákényszeríteni egy friss oprendszerre. Mert aki megszokta a picipuha-t, annak az Ubuntu neve is hányingert okoz.
De mondjuk az Office helyett bizony könnyen kezelhető és megtanulható a Google Dokumentumok. A közoktatásban pedig a fiatalok nyitottak, ráadásul nekik jót is tenne ha találkoznának több oprendszerrel is. Megkockáztatom, de látniuk és használniuk kéne Macintosh gépeket is. Hogy amikor céget vezetnek, vállalkoznak, vagy otthonra vesznek majd gépet, bizony tudják hogy melyiktől mire számítsanak. A kormányhivatalok pedig maradjanak Winfos alatt. Ők megérdemlik a Vista-t.

december 15, 2007

Klímakonferencia

Eredményes volt a klímakonferencia - mondják.

Igaz, senki nem engedett az álláspontjából. A fejlett országok (élen az Egyesült Államokkal) nem csökkentik az üvegházhatást kiváltó gázok kibocsájtását, a fejlődő országok pedig azzal érvelnek, hogy ők most vannak azon a fejlettségi szinten, ahol a fejlett országok voltak amikor olyan sokat kibocsájtottak. És itt érdemes egy kicsit elidőzni.

Nézzük meg Magyarországot 20 évvel ezelőtt, és ma. Akkor sem a technológia sem a pénz nem állt rendelkezésre hogy odafigyeljünk a károsanyag kibocsájtásra. Amerika ráadásul már akkor is elöljárt a légszennyezésben. Ma sokkal könnyebben aláírná azt, hogy visszaveszi a kibocsájtást (de még ezt SEM teszi), mint mondjuk 20 évvel ezelőtt. Pluszban - mivel nem ugyanazon a pályán vagyunk - ezért a gazdasági fejlődés egy szintjéhez, és nem az évekhez kéne igazítani a kibocsájtást. Kicsit zavarosra sikerült, de megmagyarázom. A XX. században kibocsájtott károsanyagot kéne összeadni, és kvótát meghatározni. Ugyanígy a XXI. századra. Így a gazdaságilag fejletlen országokat nem érintené hátrányosan az elmaradásuk, ők (füstölöghetnének még egy kicsit), miközben azok akik már "kiszennyezték magukat", nagyon visszafognák a rendszert.

De nem ez történik. Az Egyesült Államok a megszokott arroganciájával obstruálja a környezetvédelmi törekvéseket, és magyarul szólva szarik az egészre. Csak neki legyen jó. És lehessen parolázni a Hummerekkel Irakban.

december 13, 2007

Micsoda nagyszerű előadás! Talán nem véletlen hogy felállva tapsolták meg.
Larry Lessig gondolatai a jogról és a kreativitásról: