augusztus 27, 2008

Teavaj


Benyúltam a hűtőbe, és a szemem előtt ott vigyorgott egy vaj, rajta a felirat: teavaj.
Volt egy szabad percem, gondoltam most utána járok hogy miért teavaj a teavaj. Van valami köze a teához? Ott figyelt egy 80-as telefonszám a csomagoláson.
Nosza. Felhívtam.
Amikor feltettem a kérdést, akkor már éreztem hogy rossz helyen vagyok. Aki felvette, az nem tudta a választ. Kapcsolt. Ahová kapcsolatak az már egy gyár volt, de nem itt gyártották a vajat, ők sem tudták (csak a margóra, egy tejüzemben nincs olyan technológus szakember aki tudná erre az egyszerű kérdésre a választ?)

Hagytam, inkább rákerestem a neten. És itt a válasz:

Teavajnak nevezzük a legalább 80% zsírtartalmú vajat (ennek különleges minőségű változata a márkázott vaj). A szendvicsvaj legalább 70% (a Magyar Élelmiszerkönyv szerint legalább 68%) zsírtartalmú[1]. A különböző vajkrémek általában 40% körüli arányban tartalmaznak tejzsírt, és sok más ízesítő- illetve adalékanyag is megtalálható bennük.

Végre. Két dologgal lettem okosabb ma.

1, A terméken levő ingyenes telefonszám nem arra való hogy a termékről tegyünk fel ott kérdéseket.
2, Már tudom mi a teavaj.

augusztus 23, 2008

Képregény

Úgy tűnik, hogy az un. "jogvédők" a szavadság és igazság hazájában véget nem érő küzdelmet folytatnak a szerzői jogokért. Még akkor is ha a propaganda hemzseg a csúsztatásoktól, a kis de annál ártalmasabb hazugságoktól. Annyira hogy van aki ott is propagandának hívja, annak is a legrosszabb fajtájának.

A legújabb recept:
Alakíts egy non-profit szervezetet, adj neki valami fedőtevékenységet (a pénzt majd adjuk hozzá), és finoman, a szőnyeg alatt, de próbáld meg az emberekbe táplálni, hogy a letöltés bűnözés, és csúnyán megütik a bokájukat ha ezt teszik.
Például legyen az a szervezet mondjuk egy olyan szervezet amely (többek között) az amerikai bíróságok működésének megismertetését cűzte ki célul. Csinálj egy klassz képregényt, amelyben éppen egy tizenéves lány élete megy le a süllyesztőbe, mert letöltött zenét.

Így van, ezek a gonosz tinik tényleg a jövő ellenségei, mert nem vesznek már CD-t,meg bakelitet sem.

Ilyen az amikor a levél megérkezik:
Csak momentán benézték (egy non-profit szervezet amely a bíróságok működésének jobb megismertetését (is) tűzte ki célul!), mert nem a helyi igazságszolgáltatás, hanem a szövetségi bíróság jár el ilyen ügyekben...


A képregényben a vádló ügyész 25 ezer dollárt és két év börtönt kért a bűnösre.

Elképesztő nem?

július 24, 2008

Kukorica

Figyelem, valami nagyon barom következik. A hülyék őshazájából.

"In the absence of movie piracy, video retailers would sell and rent more titles. Movie theatres would sell more tickets and popcorn. Corn growers would earn greater profits and buy more farm equipment."

Megpróbálom ügyesen lefordítani:

"Ha nem lenne mozifilm kalózkodás (letöltés), akkor a video kiskereskedők több filmet andának el, és többet kölcsönöznének ki. A mozik több jegyet és pattogatott kukoricát adnának el. Vagyis a kukoricatermelők több profitot termelnének és több termelőeszközt vásárolnának." (forrás)

Nokérem. Egy újabb érv a letöltések ellen.
Igaz, a logika több sebből vérzik.

Mondjuk hogy otthon is esznek az emberek filmnézés közben kukoricát.
Vagy hogy a mozi halálát emlegették a videomagnó bevezetésekor a filmforgalmazók, és mégis, megmaradt a mozi, sőt.
Emberünk dinoszaurusz logokája nem jut el addig, hogy mondjuk a pay-per-view internet tartalom (ami mondjuk jogdíj bevétel nekik) is lop el forgalmat a mozitól.

Egy üzletág amely
1, Elérte hogy a gyilkossággal egyenértékű büntetést kap az aki megoszt tartalmat,
2, Üzleti modelljét nem hajlandó a változó világhoz igazítani
3, Létét a kalózkodásnak köszönheti (Hollywood így alakult, nem akartak jogdíjaka fizetni, ezért a keleti partról ide költöztek és megalapították a nyugati parti filmipart)
4, Egy olyan országban amely közel 100 évig nem ismerte el a nemzetközi szerzői jogokat (innen jön a yankees név, eredetileg a jankes holland kifejezés, amely kalózt jelent)

És most kiderül hogy a kukoricatermelők is a kalózok miatt szenvednek.

Ő volt az okos aki ezt mondta (Rick Cotton -
NBC/Universal's general counsel):



Nem első alkalommal veti be brilliáns logikáját a kiadói iparág védelmében.
Ezt is ő mondta:

"Our law enforcement resources are seriously misaligned. If you add up all the various kinds of property crimes in this country, everything from theft, to fraud, to burglary, bank-robbing, all of it, it costs the country $16 billion a year. But intellectual property crime runs to hundreds of billions [of dollars] a year." (forrás)

Vagyis szerinte rosszul vannak a források allokálva. A szerzői jogi törvénysértések sokkal több kárt okoznak az országnak mint a lopások, csalások bankrablások. Szerinte ide kéne összpontosítani az erőket nem oda.

Csak a margóra egy gondolatnak: Vajon ez a véleménye az állampolgároknak is arrafelé? Az utca biztonsága helyett az adójukat inkább nagy cégek profitjának a védelmére kéne fordítani, vagy arra hogy ne féljenek az emberek az utcán, ne rettegjen ha pénzzel a zsebében sétál?

Vajon milyen világ vár ránk ha a fals logika mellé még pénzük és lobbierejük is van?

Ahogy mondani szokták: A harag hatalom nélkül semmit sem ér...

július 11, 2008

Olimpia

Olvasom:

Az olimpia alatt kíván 1 milliárd forintért hirdetni a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ), ezért gyorsított meghívásos eljárást kezdeményezett, a felhívás a Közbeszerzési Értesítőben jelent meg. Az NFÜ a gyorsított eljárást azzal indokolta, hogy jogszabályi kötelezettsége a Nemzeti Fejlesztési Terv eredményeinek népszerűsítése, és a lakosság legszélesebb körének tájékoztatása, a leghatékonyabb módon. Ennek az olyan kommunikációs környezet felel meg, ahol a médiafogyasztás magasabb az átlagosnál. Ezt biztosítja az idei olimpia alatti kampány, amelyhez a szerződést legkésőbb augusztus 7-ig meg kell kötnie. Ezért nem választhatta az NFÜ a nyílt eljárást.

Ezzel csak egy pár probléma van.

A magasabb médiafogyasztás dolog igaz, de ezzel egyidőben az árak is felmennek. Vagyis az egy ember elérése nem kevesebbe hanem többe kerül az olimpia alatt.
Ha a cél és a feladat a leghatékonyabb mód, akkor nem jól választottak.

Ugyanígy,az olimpia már elég régen be van lőve, tudjuk mikor lesz, vajon miért pont most jutott az NFÜ eszébe hogy most kéne hirdetni? Ha egy hirtelen esemény miatt kell gyorsítot eljárást hirdetni, jó. De ha a saját felelőtlenésgük miatt, az nem jó.

De nézhetjük a másik oldalról is. Már nincs idő nyílt eljárásra, így meghívással működik a dolog (olvasata: meghívjuk azokat akiket szeretnénk nyertesnek látni, plusz egy pár, tuti vesztest is).

Tényleg hivatalban maradhat egy ilyen után az az ember aki ezt eldöntötte?

július 01, 2008

1978

30 éve nem volt ilyen.
2008 második negyedévében nem volt cég akit bevezettek volna a New York-i tőzsdére.

Kicsit riasztó helyzet...

június 17, 2008

Az vagy amit megeszel




Íme egy video. Nagyszerű kezdeményezés. Bementek a boltba, vettek 100 terméket, és megnézték milyen a csomagoláson a kép, és milyen a termék valójában.
Szomoró az összkép, mint a video is mutatta.

Innentől már csk egy nem világos. Miből gondolják a marketingesek, hogy egy élelmiszer sokáig fog a piacon maradni (napi fogyasztási cikk, csak úgy van értelme fejleszteni ha sok megy el belőle), ha a minősége ilyen szar mint egyik-másik termék?

június 06, 2008

Szlovák rendszámmal autózol? Rápacsáltál!

A pénzügyőrök szerint adócsalás szlovák rendszámmal közlekedni a magyar utakon, ha a tulajdonos nem él az északi országban, ezért augusztusban megkezdődik annak az 5600 magánszemélynek és cégnek az ellenőrzése, akik szlovák telephellyel, illetve lakcímmel is rendelkeznek. A vámosok kérésére mind az 5600 személy adatait vizsgálja a szlovák társhatóság.

Eddig a hír. Innentől a véleményem.
Tipikus magyar hozzáállás. Az, hogy miért mennek át az emberek autót venni, vagy ott céget alapítani, az senkit nem érdekel. Vagyis érdekel, de azt megváltoztatni nehezebb, sokkal egyszerűbb a tüneteket kezelni, és jó magyar szokás szerint büntetni ezerrel.
Az ok egyszerű. Magyarországon brutálisan magasak a cégek terhei. Eszement adók terhelnek mindent, és akinek van autója, és még ki tudja fizetni a benzint, arról lehet még levenni egy kis zsét.

Kedves döntéshozók!

Tudjuk hogy baj van! Csak a hülye nem veszi észre az eszement bírságolási hullámot (lásd gyorshajtás és büntetési tételei, majd a kinnfelejtett 30-as tábláknál radarozás esete), de ugyanez megy az APEH-nél (lásd elmaradt illetékügyek, ahol akkor is büntetnek ha a hivatal a feleős egy hibáért), adóemelési tervek (lásd nyakkendőadó, internetadó), és sorolhatnám.

Mondta már valaki, hogy ha baj van a költségvetéssel, akkor NEM CSAK a bevételi oldalt kell nézni???
Mondták már hogy az ÖSSZES körülöttünk levő ország gazdasága gyakorlatilag lehagy minket?
Mondták már hogy ha nem megy, akkor nem kell erőltetni (mármint a kormányzást)?

június 03, 2008

Normális?????

Mihályi Péter közgazdász nyilatkozta:

hvg.hu: A kis- és középvállatokban (kkv), könyvéből kiderül, sincs sok bizodalma, így a mikrovállalatok eltűnését a működésüket nehezítő, drágító feltételekkel gyorsítaná.

Mihályi Péter
© Stiller Ákos
M. P.: Keleten és nyugaton a politikusok egyaránt imádják a kkv-kat támogatni, és persze papolni róluk. Magyarországon azonban szinte nincsenek is kkv-k, csak mikrovállalkozások, abból viszont nagyon sok. Egymillió vállalkozást nem lehet ellenőrizni. Komolyan gondolom, hogy olyan intézkedéseket kell hozni, ami nehezíti az életüket, és emiatt megszűnnek. Nem lehet az a cél, hogy ennél is több mikrocég legyen, inkább az, hogy minél több 50-100 fős valódi kis- és középvállalat legyen. Vagyis a hazai magánvállalkozások megerősödését, koncentrációját kell segíteni.

Bocsánat, de ezt az ökörséget nem tudom szó nélkül hagyni.
Lehetséges, hogy a mikrovállalkozások adják a kkv-k nagy részét. De ennek oka van, az okokat felkutatni, és megváltoztatni - ez felelős viselkedés lenne. De egyszerűen követni a Demszky féle sületlen logikát, miszerint ha Budapest bevezető útjait lelassítják a lámpák segítségével, akkor kevesebb lesz az autós forgalom (véleményem szerint több lesz a dugóban álló autó, nő a légszennyezettség, stb), ez nálam kiverte a biztosítékot.

Remélem a szerző NEM egyszemélyes cégben dolgozik, hanem vannak munkatársai és legalább 20-50 alkalmazottja. Ellenkező esetben ő is oda tartozik akiket szeretne az életük megnehezítésével "lemorzsolni". (tudom hogy egyetemi tanár, de a könyvéből származó bevételt biztosan nem az egyetem kapja)

Ráadásul arra ötletet nem is mond, hogy ezek az emberek mivel foglalkozzanak. Legyenek munkanélküliek? Menjenek el polcfeltöltőnek a TESCO-ba?

Volt már egy-két népszerűtlen kijelentése és interjúja az embernek.
Például amikor azt javasolta, hogy a kistelepüléseken be kéne zárni az orvosi rendelőt, a postát, hogy az emberke költözzenek el a városba. Idézek:

Magyar Nemzet:
Szűnjön meg a falu?

Mihályi Péter:
Persze. Középkori hagyomány, miért kéne fenntartani? Egész Nyugat-Európában nincs falu. A magyar települések többsége háromszáz fősnél kisebb, életképtelen.”


május 22, 2008

Ökör

Ma reggel elkapott a harci idegesség, és bemutattam egy autósnak a középső ujjam.
A történet:

M1-M7 közös szakasza előtt kicsivel lassítottam a 100-as táblához érve. Belső sávban mentem, mert a külsőn lassan haladtak nagyobb gépek (olvasd, olyan 60-70 körül).
Megérkezett rám egy VW Caddy. Mindenféle finom kérés vagy jelzés nélkül ráesett a hátsómra, és elkezdett "tolni". Annyit sem várt ki hogy olyan helyzetbe kerüljek amikor elengedhetem (mellettem jobbról volt egy kisteher, csak azt megelőzve tudtam neki utat hagyni). Így szépen kiindexeltem, és kimentem jobbra, őt elengedtem. De az agresszivitása, és veszélyes közelsége felhúzott, amikor elment mellettem, bemutattam neki a középső ujjam.
(Utólag belátom, felesleges hülyeség volt, momentán bocsánatot kérek érte. Elkapott az ideg azért amit művelt (veszélyes ha a seggemben robog egy ilyen vadállat, egy kicsit kell csak lökni az elöl menő autón, és máris menthetetlenül keresztbeáll az úton az autó - autópályán ez sok további helyzetet jelent, főleg reggeli csúcsban).

Versenyzőnk a bemutatott ujjat észlelte, és úgy döntött agresszivitással móresre tanít. Kiment oldalra, belassított, és amikor mellé értem, rámhúzta a kormányt (ez az M7 M1-essel összeérő kanyarban). Satufék, kivártam hogy összefusson a két pálya, ott már négy sávon csak elférünk. De nem, neki hirtelen elmúlt a fontos dolga (ugye, a f*szért sietsz de ökör, ha utána van időd szarakodni a másikkal???), és elémjött, majd satuzott. Ezt az autópálya négysávoson, középen. Szerencse hogy nem lett belőle irtó nagy tömegbaleset (ugye aki mögöttünk jött az látta hogy gyökkettő janizik, de aki az M1-en jött annak mi jobbról feltűntünk majd fék...

Egyszer azt mondták, hogy fenének állsz ki szellemi viadalra a fegyvertelennel... Igazuk volt.
Ember úgy érezte Móres megvolt, nagygáz (és kedves füsfelhő hátulról), és elcikázott a sorok között (index nuku).

Kedves autóstársam. Neked üzenek, KUL-995, Caddy szürke 1.9 TDI!
Legyen ez a legnagyobb örömöd ebben a napban!
Felteszem ha balesetet okozol, és meghal pár ártatlan (mondjuk ilyenkor gondolj arra hogy haverok vagy családtagok is jöhetnek az M1-en), akkor vajon mi lett volna? Ártatlan arccal kiszállsz hogy te nem ezt akartad? Vagy agresszívan bebizonyítottad volna hogy neked jár az elsőbbség (amit megkaptál), és én vagyok a hülye? Vagy csak egyszerűen sírva vetted volna tudomásul, hogy a szépen indult nap Halált okozó közúti veszélyeztetéssel, és pár év sittel végződött volna? Vajon gondoltál erre is jaszkarizva, vagy egyszerűen csak addig jutott az a pár agysejt hogy 11 centi helyett egy TDI-vel erőlködj?

Nem tudom. Egyet viszont igen. A rendőrségnél fel van írva a rendszámod, bejelentettem. Remélem már keresik a kamerák felvételeit.

május 09, 2008

Hol élünk?

Rivális bandák tagjai verekedtek össze.
Tömegverekedés Hevesen.
Leköpték a roma nők mert nem engedte lopni őket.

De most komolyan. A rendőrség arra koncentrál, hogy meglegyen a betevő falat, és agyba-főbe büntetget, most hogy jó sokat lehet kérni egy 40-nel vett vasúti átkelésért. Olyan helyen minek radaroznának ahol emberek halnak meg, tényleg lenne értelme a forgalom lassításának (mert ez a cél ugye, nem a pénzbehajtás?). Vajon miért hívják az emberek szirénás utonállóknak a renőröket?

A politikusok akiknek szíves közbenjárására minden "törvényen kívüli" pontosan ismeri a jogait, és ezekre hivatkozik is mindig ha rendőrt lát, nos vajon nekik van roma szomszédjuk? Vagy inkább a Rózsadombon laknak szépen elszigetelve a valódi élettől?

Nyáron megfigyelhettem a siófoki strandon egy tolvaj társulatot. Ketten a parton mentek parádézva, a harmadik pedig a letett táskák, csomagok között. Majd leült és lassan megpróbálta kifosztani egy mellettünk levő társaság csomagját. Ők persze észrevették, odamentek, elzavarták. Odamentem, és megkérdeztem miért nem vertek le egy nagy sallert. Riadt tekintettel válaszoltak, még azt sem merték kimondani hogy cigány volt a nő. Egyértelmű volt hogy nem akartak balhét, mert abban csak őket marasztalnák el. Félnek az emberek ez egyszerű utcai igazságtevéstől is. Egy pofon, és elítél a bíróság diszkriminációért. Mintha azért lendülne a kéz, mert valaki diszkriminál. Hogy egy tolvajnak adná meg ami jár, az senkinek eszébe sem jut.
Másfél órával később láttuk visszafelé haladni őket. Nem volt senki aki elzavarta volna, vagy feljelentette volna őket. Ez is egyfajta megítélése a rendőrségi munkának.

És innentől tessék nem csodálkozni hogy a rendőröket nem övezi közmegbecsülés.

április 14, 2008

Kórházi pillanatképek

További képek a kórházból:


Hö? Gyerekek miért nem látogathatnak?
Ráadásul maximum kettő látogató per beteg? Miért? Egy család (apu, anyu, gyerek) már nem látogathatja a nagymamit?

Íme a sokat szidott páncél. Kipróbáltam, tényleg működik. Nem tudtam rájönni hogyan, ezért nem sikerült bejutnom, vagyis a feladatát nagyszerűen teljesítette, nem tudtuk kinyitni. Egy széfnek pedig ez a dolga nem?

Viccet félretéve, ott az ágy fölött ez a széf. A problémák ezzel:

- kérni kell hozzá kódot. Mert nem változtatható kódos, hanem fix. Vagyis ma befekszem, megmondják, honal lazán besétálhatok, és egy másik beteg cuccait elviheteném (ha akarnám), hiszen a kód ugyanaz. Basszus, nem hallottak arról hogy a szállodákban ez hogyan működik????

- A beteggel nem mozog a széf. Vagyis ha rosszul lesz, akkor nincs ki aki kivegye a cuccait és áttegye a másik szobába. Vagyis de, van, hiszen akitól a kódot kell kérni, attól a nővérek elkérhetik a kódot és áttehetik az értékeket. Innentől minek széf??? Egy széfet osztályonként, ahol mindenki elhelyezheti az aláírásával hitelesített, lezárt borítékban az értékeit, és az egész százszor egyszerűbb, ezerszer kevesebbe kerül. De kevesebbet lehet belőle ellopni...

Egy kép

Egy kórház folyosóján találtam ez a képet.

Művészi figyelem középpontjában a gép, jobbról és balról egy-egy, a gépet kezelő statiszta, láthatóan jól beállított pózban. A kép közepén látható fejét hetykén félrebillentő beteggel láthatóan nem foglalkozik senki. Minek, nem róla szólt ez a kompozíció!?

Hippokratesi eskü

Lehet hogy lesz aki erre a bejegyzésemre is azt mondja majd hogy elgurult a gyógyszerem.
De stílusos leszek, egészségügyről lesz szó ismét. Legalább egy pár bejegyzés erejéig, ugyanis friss kórházi élményekkel bővültek az emlékeim. Szerencsére most nem velem történt a baj, de azért ott voltam és figyeltem.

Az első ami megfogott, az a kórházban kihelyezett Hippokratesi eskü szövege volt.
Olyan sokat hivatkoznak rá, gondoltam elolvasom. Megdöbbentett, nem ezt vártam.
Íme (bocs a rossz fotóért):



Hippokrates (élt Kr.e. 400 körül)

Nokérem. Tudom hogy a mai orvosok Hippokratesi esküje csak szimbolikus, inkább csak az eutanázia elleni rész, és az általános rész az amit komolyan vesznek, a többi nyilvánvalóan már csak részben alkalmazható. De ettől vonatkoztassunk most el, kiderül miért.

Az első és egyik legmeglepőbb rész, hogy az eskü első része nem a beteg és az orvos viszonyáról, az orvos feladatról vagy ilyesmiről szól, hanem arról, hogy az orvos tanárával és gyermekeivel hogyan kell bánjon. Egy kicsit kiábrándító. Képzelj el egy miniszeri esküt ami azzal kezdődik hogy neki milyen jogai vannak, és nem a kötelességekkel kezdődik...

A következő furaság az az, miszerint a vágás mint gyógymód akkoriban nem számított orvoslásnak. Manapság akkor a sebészek is felesküdnek erre a szövegre? (ez inkább vicces mint ciki)

A legzavaróbb azonban ez a mondat:
Gondom lesz rá, hogy a tudományt, a szóbeli és minden más felvilágosítást megismertessem a fiaimmal és mesterem gyermekeivel, valamint azokkal a tanítványokkal akiket szerződés és az orvosi törvény alapján eskü kötelez, de (rajtuk kívül) senki mással sem.

Talán nem véletlen hogy a mai napig egy kiválasztott kasztként pozícionálják magukat az orvosokat tanító orvosok, szerintük vannak akik orvosok, és vannak a betegek.
(ezt a beteg dolgot sem értem, rengeteg olyan helyzet van amikor a meghatározás helytelen. Hiszen egy szülés előtt álló anya egyáltalán nem beteg, nem is terhes, inkább áldott az az állapot amiben van. De az orvos betegnek hívja....)
Szóval a tudás birtoklása, az általa megnyert rang és hatalom mára már kicsit elavult koncepció. Nem kéne így erőltetni. Aki nem hisz nekem, az kérdezzen rá valakinél aki sokat olvasott utána a saját betegségének, hogy mennyivel (akár) többet tud a kezelőorvosánál egy adott témáról...

A lényeg hogy a tudás amit az orvos birtokol nem szabad hogy gőgössé tegye őt a beteg - orvos kapcsolatban (mindig orvos-beteg kapcsolatot emlegetnek, szerintem tegyük előre azt akiért ez az egész van).

Mindenesetre érdekes olvasmány volt az eskü. Ma is tanultam valamit.

április 09, 2008

Ahol a pénz, ott az adó

Konrád gondolt egyet és nekiment a Nemzeti Kulturális Alapnak. Igaz, előtte ott van az SG cikke.
De hogy érthető legyen a történet a kialakulásával együtt érdemes összefoglalni mi is ez.
1993-ban gondoltak egyet a törvényhozók, és eldöntötték, több pénz kéne a kultúrára (nemzeti és egyetemes értékek hazai és határon túli terjesztésére). Eddig szép a dolog.
De honnan legyen rá zsé? Hát legyen egy olyan adó, amely megadóztatja a giccset, a szemetet, és vegyünk el onnan, azoknak úgyis van miből. Így lett a köznyelvben az adó neve giccsadó.
De kevés volt ezt alapból, így kiterjesztették. Reklámosoknál sok a pénz, őket is megadóztatták, az úgyis giccs. Meg a kiadott mindenféle CD, könyv és egyéb termékeket. Így került ide bele szépen a festmény fakerete (giccs), a pornó (25%, úgyis giccs), hanglemez (giccs), fotópapír (giccs), könyvkötő gép (giccs),
érme (giccs), játékfegyver (15%, giccs), kártya (giccs), a hirdetés, fényképészet, divattervezés, régiség-kiskereskedelem, vidámpark, szállodaépület, hivatali épületek, garázs és távközlő hálózatok (ezek is mind giccsek).

Na mindegy, legyen ez a kör, legyen bevétele és elosztása a kulturának.
Legyen pénz a művészetre, ezzel nem kéne vitatkozni.

De azzal amit most terveznek, azzal igen. Járulék az internetes és mobilon történő adatforgalomra.
Jószándékú de tényleg oktalan döntéshozóink vajon elgondolkodtak azon, hogy valaha a MATÁV internet hozzáférés árazása mennyit hozott és hány éves lemaradást teremtett? Hogy pusztán a bevételt nézve elfelejtkeznek azon károkról amelyek a netes hozzáférés, a digitális szakadék további mélyülésének következményei? Jajj. Rövidlátás iskolapélda. De a T. Ház összetételét és az arcokat nézve fogalmuk nincs mire adják majd szavazatukat....

Félek, mert a legjobban leszakadt réteg (igazi digitális analfabéták) az most éppen a parlamentben szavazgat. Ilyen és hasonló történyekről... De a nagytudású haverok írták, a szavazók nagy részének fogalma nincs erről, így a pártbéke érdekében gyorsan nyomogaják majd a gombokat, ebédelni is kell valamikor, a reggeli kávé és a délutáni pihi között...


Vagyis adott egy kormányzati feladat, a digitális szakadék csökkentése, de egy másik intézmény a saját bevétele érdekében megpróbálja növelni. Szép kis csapat, nem tudja a jobb kéz mit csinál a bal...

Már elindultak a tiltakozások.
A politikusok persze támogatják az internetet.
Tóta W cikke

április 06, 2008

április 04, 2008

április 01, 2008

Adjuk a világot a hülyéknek!

De az is elég ha a zenemű és film kiadó cégeknek adjuk.
Oda már politikus sem kell hogy tovább rontsa a helyzetet.

Jött az okos gondolat, fizessen mindenki a net elérésével együtt havi öt dollárt, és letölthet mindenféle zenéket jogkövetkezmények nélkül. A tényállás marad, bűnt követsz el, de vállaljuk hogy nem bántunk érte. (ez a rész hasonlít a magyar jogalkotásra, átlagember által nem értelmezhető szabályos sora amit az ember nap mint nap megszeg, de megegyezéses alapon nem bántjuk).

"Fizess és nem perelünk be" - okosság.
Szerintem ez egyszerű zsarolás. Ráadásul - mint sok cikk ügyesen rámutat - semmiféle gazdasági vagy művészeti teljesítményre innentől nem ösztönzi őket. A zsé megvan, minek erőlködni??? (Gondoljunk a közigazgatásra, ott sincs ösztönző, ezért olyan a minősége amilyen).

Csak hogy tudjuk honnan indult el ez a nagyszerű terv, a kiötlője Jim Griffin, és a Warner Music megbízásából ennyire okos.

Caracalla írta meg, köszi a tippet!

március 10, 2008

Vizsga

Csak az gyógyíthat aki orvos, és letette a vizsgákat, diplomázott, satöbbi.
Reülőgépet az vezethet aki bebizonyította szakmai és ezernyi más képességét, tudását, vagyis alkalmas arra hogy repüljön.
Autót az vezethet akinek erre jogosítványa van (jó esetben vizsgázott elméletből és gyakorlatból).
Búvárkodni az mehet aki vizsgát tett, és arra alkalmasnak találtatott.
Az ország sorsáról dönetni, választani, mindenki mehet aki 18 év feletti magyar állapolgár és közügyektől nincs eltiltva.
Politikusnak bárki mehet. Akárki.

Na itt úgy érzem komoly hibát vétünk.

Most zajlott le egy népszavazás, de nem erről akarok szólni.
Hanem arról, hogy előttünk van nemsokára egy választás.


Az ország lakosságának döntő többsége egy olyan rendszerben nőtt fel, ahol (majdnem) tilos volt poltikáról beszélni, iskolában nem tanulták a demokrácia intézményeit, szabályait, működését.
Na ők elmennek szavazni.
Egy bevándolónak állapolgári vizsgát kell tennie. Egy állampolgárnak nem kell bebizonyítania hogy érti mire szavaz amikor ikszel. Ez rossz. Politikailag és demokráciából analfabéta emberek mennek el a szavazókörökbe és döntenek az ország sorsáról (vagyis hogy ki képviselje őket, ki hozzon döntéseket helyettük)

Szerintem a választások előtt nem ártana kiadni egy füzetet, amiben benne vannak az alapvető tudnivalók. Majd azután mindenki járulhatna egy bizottság elé (akár a választások napján, akár a szavazatszedő bizottság is lehet az), ahol három kérdésre felelnie kellene helyesen. Ha nem tudja, nem szavazhat. Hogy milyen kérdésekre gondolok? Hát ilyenekre:
- Mi Magyarország államformája?
- Hány százalékos támogatottsággal lehet egy pártból parlamenti párt?
- Ki a köztársasági elnök?
- Magyarország tagja az Európai Uniónak?
- stb,stb,stb.

Aki nem tud ilyen kérdésekre tisztességes választ adni, az ne döntsön az ország jövőjéről.
No persze vannak olyan politikai erők akiknek a butaság előnyt ad, szóval álom, tudom.

De menjünk tovább. Az állapolgár tudatosan szavaz, a politikus legyen felkészült!
Vagyis a politikusi vizsga legyen bizony SOKKAL keményebb. Történelem, gazdaságtan, minimum egy idegen nyelv legalább felsőfokú ismerete, földrajz, irodalom, és politikatudományok.
Legyünk rájuk büszkék, lehessen rájuk felnézni. És példamutató állampolgári magatartás, erkölcsi tartás minimum. Ha az állampolgár nem parkolhat tilosban, nem lophat a boltban és nem cigizhet nyilvános helyen, akkor nekik duplán tilos.

A régi idők bárói, grófok és hercegek ezeknek a szakmai és erkölcsi kitételeinek megfeleltek.
Mitől kéne most másképp lennie?

Törölköző a földön

Szinte bármely szálloda ahol eddig megszálltam használja ugyanazt a hülye dumát.
A fürdőszobában az ajtón (vagy a falon) van egy soknyelvű felirat, miszerint:

Gondolt már arra, hogy mennyi felesleges mosószer kerül a környezetbe a törölközők mosása közben?
Kérjük segítsen a környezetünk megóvásában, és jelezze az alábbi módon ha cserét kér:
Törölköző a földön: Cserét kérek
Törölköző a tartón: Még használom

Na jó, a franc emlékszik a pontos szövegre, de valami ilyesmi van általában kinn mindenütt.
Szerintem több ponton is hibás a hozzáállás.
1, Mivel minden szállodában kinn van, ezért már az tűnik csak fel ha más szöveget látok, vagy nincs szöveg.
2, Idegesítő a helyzet, ugyanis folyamatosan elfelejtem a földre dobni a törülközőt, otthon sem ezt teszem amikor mosásra vár.
3, Nagyon marketing duma hogy a természet megóvása meg minden. Szerintem egyszerűen költségtakarékosság. Kevesebbet mossák a törülközőt, akkor lassabban kell cserélni, kevesebb energia és mosópor fogy.

Ha egy szálloda VALÓBAN energiatakarékos és környezettudatos akar lenni, akkor ezernyi, (sokkal hatékonyabb) módja is van ennek. Szeretnék egyszer egy olyan brossúrát találni a szobában, amely felsorolja ezeket. Mondjuk:
- A szálloda összes világítótestjét lecseréltük energiatakarékosra
- Bevezettünk egy rendszert, amely a ki nem adott szobákban a fűtést automatikusan leveszi néhány fokkal
- Az összes épületgépészeti megoldás energiatakarékos és környezetbarát
- CSAK környezetre nem terhelő lebomló mosóport és tisztítószert használunk
- A szennyvíztisztításról magunk gondoskodunk
- stb,stb,stb.

Na így, tuti elhinném hogy a környezet megóvása cél. A törölköző a földön - na az duma.

február 27, 2008

Az ország versenyképessége

"Egy ország versenyképességét alapvetően a társadalmi kultúra határozza meg - jelentette ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, aki bevezetőjében elmondta azt is, hogy a vállalati szintű termelékenység Magyarországon az utóbbi években csökkent, márpedig ez nem kormányzati kategória. " - írta ma a HVG online.

Fordítok. A vállalatok versenyképessége csökkent, de ez igazából nem a gazdaság, hanem az emberek miatt van. Abban meg sajnos nem tudunk segíteni.
Igaz, a bérek járulékterhelése kiugróan magas (a többi európai ország mindegyikében alacsonyabb ennél):












De büszkén mondhatjuk, a személyi jövedelemadó terén van ország ahol többet visznek el:

Például Franciaországban, Olaszországban, Németországban, Angliábamn, Finnországban, Belgiumban, Svédországban és Dániában.

Az, hogy a címben szereplő (az átlagkereset 67%-án) mit is jelent, nem tudom.

Azt viszont igen, hogy nem mindegy mennyiből adok oda 10%-ot (mivaaan? 10%? szerintem ennél jóval magasabb az összeg, de mindegy).

Szóval utazok, látom az árakat, magasabbak. Nem mindenben, nem mindenütt. De a legrosszabb helyen sem duplája annak amit itthon fizetek. De alapvető dolgokért ugyanaz a pénz jár, például a benzin. Nézzünk számokat.
Ausztriában 1000 € a minimálbér. Mondjuk emberünk ennél kicsivel többet keres, legyen 1001€. Ebből 10% egészen més mint az itthoniból. Londonban minimálbéren keres egy konyhai lótifuti 350 ezret. Szegényeknek ebből vesznek el 15%-ot.
Magyarországon kevesebb mint 300€ a minimálbér, de az átlagbér is kevesebb mint mondjuk Ausztriában! Az árak ugyanazok.
De Belgiumban mondjuk 800.000 Ft egy átlagkereset, és a minimálbér is 300 felett van.

Nézzük meg a forgalmi adót (erről nem szólt a kormányfői beszéd):

Itt azt olvasom hogy:

Az általános forgalmi adó (ÁFA) kulcsa világviszonylatban is a legmagasabbak közé tartozik, mind a normál (25%), mind a kedvezményes (12%) adókulcsot tekintve.

De jó nekünk! Amikor százalékokról beszélünk, nem kéne kihagyni az abszulút számokat is. Mondjuk hogy ma egy magyar háztartás a bevétele hány százalékát költheti el (és összegben is) olyan dolgokra amely nem közvetlenül a létfenntartáshoz kapcsolódik?

És akkor ne beszéljünk arról (visszatérve a kezdőmondathoz), hogy miért is olyan rossz kedvű a magyar? Hát, mert ha odakinn (lásd mondjuk Ausztria), mindent befizet, akkor nyugodtan fekszik le aludni, megtette amit kell, nem jöhetnek elvenni amije van. Nálunk ugyanez nincs meg. Az ország egy része vállalkozik, és vagy a megélhetés vagy a kiszámíthatatlan és követhetetlen környezet miatt csalt, nem figyelt vagy akarattal nem vallotta be. Ma most BÁRMELY magyar vállalkozásban lehet olyat találni ami miatt valaki csúnyán leveheti.

„Tartós szabadság csak akkor jöhet létre, ha renddel párosul” - mondta miniszterelnökünk.
Ha e mellé odateszem azt a szót hogy "Új Rend", akkor egyből kikerülhetetlenül Orwell jut eszembe.
Innentől kötelező olvasmánnyá tenném az 1984-et.